...én odaadom az életemet, hogy aztán újra visszavegyem. (Jn 10,17)
Valaki ezt mondta: elköltöztem otthonról, végre a magam életét akarom élni - s otthagyta a családját, sok problémát hagyva maga mögött. Másvalaki: nekem túl nagy megkötöttség a házasság, kiszálltam, a magam életét akarom élni, hetente egyszer találkozom a gyerekekkel, s nekem ez így jó.
Mindnyájan úgy születünk, hogy önmagunkat szeretjük a legjobban, s másoktól is azt várjuk, hogy szeressenek bennünket. S amikor valaki rádöbben, hogy másokat szeretni csak önmagunk rovására lehet, akkor megriad. Senki sem akarja feláldozni magát, hanem a házasságban is azt várja, hogy őt dédelgessék. S ha ez kölcsönös, mindketten egyedül maradnak.
Milyen messze van ettől Jézus programja: én odaadom az életemet, senki sem veszi el, én magamtól adom oda! S annak, hogy ő odaáldozta az életét, az lett a gyümölcse, hogy sokunknak jut belőle, s ő sem lett szegényebb.
Aki másokért felelősséget vállalt, úgy is rákényszerül arra, hogy áldozatot hozzon. S aki ez ellen tiltakozik, sose lesz boldog. Mert mások boldogságának a romjain nem épülhet fel senkinek a boldog élete. De ha valaki Jézus rendelkezésére bocsátja a maga életét (megtagadja magát), az megkapja Jézusét, amelyet aztán már könnyű a tőle kapott szeretettel szétosztani. Ekkor már nem én élem a magam (szegényes, nyomorult, önző) életét, hanem ő éli bennem a magáét, s hatalmat ad arra, hogy letegyem a sajátomat örömmel. Aki mindenáron a maga életét akarja élni, abban nem élheti Krisztus a magáét. Amilyen távol áll tőlünk ez a készség: leteszem az életemet másokért, olyan távol állunk mi Jézustól. Aki ragaszkodik a magáéhoz, el fogja veszíteni. Aki átadja neki, többet kap helyette: örök életre tartja meg azt (Jn 12,25).
Kommentáld!