"Az Úr azonban ezt mondta nekem: Ne mondd, hogy
fiatal vagy, hanem menj, ahova csak küldelek, és hirdesd, amit csak
parancsolok!"
Gondoltál már arra, hogy túl keveset tudsz Istenről vagy a
Bibliáról ahhoz, hogy a hitedet megoszd másokkal? Elmesélek valamit magamról.
Egy átlagos, nem hívő családban nőttem fel a szocializmus
utolsó éveiben. 16 éves korom után kezdtem olvasni a Bibliát, mert akkoriban, a
80-as évek végén divatba jöttek a világvége jóslatok, és én meg akartam keresni
benne egyet, amit valakitől hallottam. Amikor ez kezdődött, nem hittem sem
Istenben, sem abban, hogy a Biblia bármilyen lényeges dolgot tartalmazhat, leszámítva
talán a jóslatokat. Nem haladtam túl gyorsan, de mire a Mózes első könyvének a
végére értem, már hittem abban, hogy Isten teremtette a világot, és hogy ő egy
jószándékú lény kell, hogy legyen, mert annyi jót tett az emberekkel.
Aztán a Kivonulás könyve huszon-valahányadik fejezete után
váltottam az evangéliumokra, mert akkoriban értelmetlennek tartottam elolvasni a
szent sátor részletekbe menő leírását. Mire a Máté evangéliuma végére értem,
már hittem, hogy Jézus Krisztus valóban itt élt a földön, hogy Isten Fia, és az
én Megváltóm.
Ez nem sok, ugye? Ennyit minden keresztény tud. Mit kezdtem
volna ennyi ismerettel? Hát beszélgetni kezdtem a barátaimmal, akik közt
voltak, akik érdeklődtek a lelki dolgok iránt, ami, ahogy korábban nálam is,
sokkal inkább jelentett agykontrollt, karmát, ufókat, és hasonlókat, mint a Bibliát.
És lehet, hogy hihetetlen, de sok alkalommal beszélgettünk két-három órákat,
arról a kevés dologról, amit tudtam. Fiatal voltam, nem voltam nagy beszélő,
nem tudtam sokat, mégis beszélgettem róla, amikor adódott a lehetőség. És
persze tettem róla, hogy adódjon, mert lelkesített, amit felfedeztem.
Jeremiáshoz hasonlóan időnként mi is keressük a kifogásokat,
hogy felmentsük magunkat, hogy miért nem mondjuk el másoknak, hogy milyen
fontos nekünk Isten. Fiatalok vagyunk, nem tudunk szépen beszélni, nem tudjuk
értelmesen megfogalmazni a gondolatainkat; lehet, hogy kigúnyolnának, vagy
olyan kérdéseket tennének fel, amikre nem tudunk válaszolni, és szégyenben
maradunk, meg szégyent hozunk Istenre is… És sorolhatnánk hosszan a felmentő
körülményeket.
Azonban ha úgy érezzük, hogy Isten valamit ránk bízott,
akkor nyugodtan, félelem nélkül elmondhatjuk, mert, ahogy Jeremiásnak is
ígérte, ő velünk lesz, nem kell félnünk. Annál biztosan többet tud minden
kedves Olvasó, mint annak idején én! Egyébként
is, ha hiszünk abban a "kevésben", amit tudunk, és azt elmondjuk, az
sokkal többet ér, mint ha sokat tudnánk, de nem hinnénk benne, vagy nem
mondanánk el!
Áldott napot!
Kommentáld!