Fotó: Cathopic

Ki vagy te? – Hány és hány alkalommal tesszük fel magunknak ezt a kérdést… Imádságban is nagyon könnyen bele tudunk ebbe szaladni. Az Isten felé feltesszük a kérdést: Ki vagy te? Nem teszel csodát az életemben, nem lesz több pénz a bankszámlámon, nem lesz kevesebb munkám, nem tudok többet aludni.

Ki vagy te? Nagyon könnyű abba a hibába beleesni, hogy egyfajta üdítőautomataként tekintünk az Istenre. Elmondok két Miatyánkot, elmondok még mellé két Üdvözlégyet, és hogy teljes legyen a történet, még hozzácsapok egy Hiszekegyet, s utána elvárom az Istentől, hogy kiadja azt, amit én tőle kérek.

Egyfajta csodaváróvá válunk. Nagy, látványos dolgokat akarunk látni. Azt akarjuk látni, ahogy a sántának kinő a lába. Azt akarjuk látni, ahogy puszta helyek zölddé válnak. De nem ezek a csodák. Nem ezek a mindennapi csodák. Az Isten mindig azt adja, ami nekünk a legjobb. A kérdés az, hogy mi ezt észrevesszük-e. Nem feltétlenül a nagy – mondom csúnya szóval – szemfényvesztő csodák a számunkra a legjobbak. Nem az lesz nekünk a legjobb, ha most hirtelen háromszor annyi pénz lesz a bankszámlánkon. Nem az lesz a legjobb, hogy most félórával kevesebbet kell dolgoznom.

A csoda az, hogy itt vagyunk. A csoda az, hogy ennyien itt vagyunk. A csoda az, hogy állnak sorban a gyóntatószék előtt. A csoda az, hogy a legkisebbektől, akik ott vannak babakocsiban, a legidősebbekig, mindenki itt van. Ez a csoda.

Hiszen a mai világban ki gondolná? Furcsának is tűnünk. Vasárnap délelőtt, amikor lehetne aludni, lehetne pihenni, egy hideg épületben ülünk, és várunk valamit. De mi nem valamit várunk, hanem valakit. S most az Adventben ez még hangsúlyosabb. Most a mi Urunk, Jézus Krisztus születését várjuk. S már az ő születésének, az ő világrajövetelének a körülményei se látványos, csodás dolgok voltak, hanem egy nagyon egyszerű, nagyon puritán istállóban született.

Jézus erre tanít minket: ne a látványos dolgokat keressük, ne a látványos dolgokat akarjuk, hanem az egyszerű, de mégis mindennapi csodákat vegyük észre. Azt a csodát, amit például úgy hívnak, hogy család. Gyerekek, szülők, nagyszülők. Az egymással való törődés, az egymás irányában mutatott szeretet csodája. Nem látványos, ez tény. Nem világmegrengető, legalábbis azt hisszük. De ha csak egy kicsit jobban szeretjük a másikat, nem csak a mi világunk, az ő világa is jobbá válik.

Tanuljunk Keresztelő Jánostól. Hiszen ő nem nagy csodákat tett, hanem a mi Urunk, Jézus Krisztus útját készítette elő. Mi is készítsük elő ezt az utat. Mi is mutassuk meg egymásnak, mutassuk meg a világnak, hogy nem mi vagyunk a messiások, de azokon az apró csodákon át, amelyeket az Isten a mi életünkön keresztül visz végbe, közelebb tudjuk vinni a másikat is és önmagunkat is az Istenhez. Ámen.

Máté János Kristóf atya szentbeszéde
(Városmajori Jézus Szíve Plébánia, 2020. december 13.)