Spanyol katolikus teológus, misztikus, karmelita szerzetes és az egyik legjelentősebb középkori szent. Önéletrajzi írásait érdemes fontolóra venni, mivel korára is reformátorként hatott és a karmelita rend megújítása részben neki köszönhető. Elmélkedései az emberi lélek labirintusába kalauzolnak el bennünket.

Életrajzából csupán annyit közölnék, hogy Juan de Yepes y Álverez néven született 1542-ben egy kasztíliai városkában, Fontiveros-ban. Rendkívül szegény családból származott, ennek dacára édesanyja tanította. Végül a jezsuiták kollégiumában folytatta a tanulmányait, miközben több helyen is szolgált. Csakhamar kiderült róla, hogy nem való neki semmilyen fizikai mesterség, ő a szellem embere.

Meglehetősen öntörvényű ember volt, így egyenes út vezetett a karmelita rendbe való belépéséhez. Rendtársai nagy jövőt jósoltak neki. A kármelita rendbe 1563-ban lépett be. Felvette a Juan de la Cruz szerzetesi nevet. Megtanult héberül és elsajátította az arámi nyelvet.

Miután elvégezte a teológiát és felszentelték, elöljáróinak komoly terveik voltak vele, ám János kereken közölte velük a meglepő fordulatot: ő karthauzinak áll.

Ekkor toppant az életébe váratlanul Avilai Szent Teréz, aki arra kérte, hogy halassza el a másik rendhez való csatlakozását. Avilai Szent Teréz is reformokra készült: rendszeresen meditált, betartotta a krisztusi tanításokat és ezek által képzelte el a rend megújítását.

János több kolostort is alapított, így a dorvelói, a mancerai, a pastranai kolostort és az alcalai egyetemi kollégiumot. Valóságos pionírként tevékenykedett, elveit és elképzeléseit illetően meg nem alkuvó volt. Szeretete olyanfajta volt, mely mindenkoron a szabadságért küzdött. Szent Teréz így emlegette őt: ,,égi és isteni ember``, amely titulusra már csak azért is rászolgált, mert szenteket tudott nevelni.

Keresztes Szent Jánosnak négy jelentős műve csak lejegyzett formában maradt fenn, melyekből kiderülnek a misztikus tapasztalatai és a lelki megélései. A megfogalmazásban egyaránt használ keresztény és nem keresztény szimbólumokat. Rendre megmagyarázza és értelmezi a misztikus jelenések hatását.

Ami életművét illeti, A Kármelhegy útja és A lélek sötét éjszakája című mű valójában összetartozik és kifejezetten a szerzeteseknek szánta, ezért megvannak a korabeli sajátosságai. Lényegében teológus, gondolkodó, művész önmagáról és saját misztikus útjáról, istentapasztalásairól ír, vagyis irodalma önéletrajzi természetű. Egyetlen célja a tökéletesedés és végül, ennek mintegy betetőzéseként az Istennel való egyesülés.

A Szellemi páros éneket, valamint Az élő szeretetlángot két nő részére írta. Előbbit Ana de Jesús kármelita perjelnőnek, a másodikat pedig egy Ana de Peñalosa nevű lelki gyermekének.

János szerint az emberi élet célja, hogy „a szeretetre lettünk teremtve``.

Szerinte helyesen kell értelmeznünk és használnunk az Istentől kapott szabadságunkat, mert az az ember veszíti el a szabadságát, aki nem érti, hogy ,,hogyan kell igazán örülnie és szomorkodnia, mert nem fogta föl a jó és a rossz közötti különbséget``.

Keresztes Szent János szerint az emberi szenvedések megoldása nem a megalkuvásban, vagy az elfojtásban keresendő, hanem a felemelkedésben Krisztushoz. Ebben pedig döntő fontossága van a gondolkodásnak, mely megvilágíthatja, hogy mekkora hatalom a szeretet, amely révén az ember képessé válhat arra, hogy bárminemű emberi elmélettől függetlenül éljen.

A spanyol misztikus élete tele volt csodákkal és természetfeletti történésekkel. Gyerekkorában két alkalommal is vízbe pottyant, ám ő azonnal Szűz Máriához fordult segítségért, aki meglátogatta őt és megmentette az életét. Később egy fal is ráomlott, ám az égi gondviselésnek köszönhetően ezt is megúszta.

Életét az aszkézis jellemezte: rendszeresen megvonta szájától a falatot és a legnagyobb éhezést is képes volt elviselni.

A renden belüli viták elfajulásának eredményeképpen Jánost a toledói konventben egy sötét cellába zárták és rabként tartották fogva a testvérei. Ennek oka abban keresendő, hogy a toledói sarus kármeliták a valamivel lazább rendszabályaikról voltak ismertek. Itt a legembertelenebb körülményeket kellett elviselnie: nem cserélhetett fehérneműt, férgek támadták meg a testét, éhezett, testét fenyítették és bántalmazták. De ő kiállta a kínok kínját. Majd egy szép napon eljött az ideje a kalandos szökésének: takarójából és ingéből font kötélen menekült el a fogságból. Ezután a sarus rend atyái azzal vádolták meg, hogy megszökött a kereszt elől.

Mindeközben Keresztes Szent János egyre többször esett elragadtatásba és olyan lelki szabadság birtokába került, mely minden nehézségen átlendítette. Talán ez volt a szeretet szabadsága.

Látták, amint a gyóntatószékből világosság árad, ami részben hozzájárult a szentté avatásaihoz szükséges csodatételek és csodás jelek lajstromához.

Egy ízben éppen Szent Terézzel való beszélgetés közben esett elragadtatásba, majd a székével együtt felemelkedett a levegőbe.

Egy alkalommal egy Krisztust ábrázoló kép előtt imádkozott éppen, amikor e szavakat hallotta: ,,János testvér, kérj tőlem, amit csak akarsz. A szolgálatért, amelyet nekem tettél, teljesítem kérésedet.``

A szent erre így felelet: ,,Uram, azt szeretném, ha fáradozásokat adnál nekem, melyeket érted viselhetnék, és azt, hogy kevésre becsüljenek és semmibe vegyenek.``

Kérése meghallgatásra talált. Rendi neve a Keresztről nevezett János volt, ami arra is utalt, hogy mindig az elesettek és a bajbajutottak oldalát erősítette. Rendszerint a szeretet pártján állt, de ezért számos konfliktusba keveredett az elöljáróival, akik meglehetősen szigorú ítéleteket szabtak ki rá.

Ezek fényében mindenkinek nagy kő esett le a szívéről, amikor János 12 társával együtt elhatározta, hogy Mexikóba költözik kolostort alapítani. Írásait távozása után az apácák tűzre vetették.

1591 őszétől Jánosnak orvosi kezelésre volt szüksége. Térde begyulladt és folyamatosan láz gyötörte. A prior azonban megtiltotta testvéreinek, hogy meglátogassák és szinte minden szeretetet meg akart vonatni tőle. János ezt rendíthetetlenül tűrte, míg el nem érkezett az utolsó órája és akkor magához kérette a priort, aki sírva imádkozott János lelki üdvéért.

Halálakor éjféltájt egy testvére látta, amint a mennyezetről egy fénygömb ereszkedik le János fejéhez, majd végigvonul a teste felett és megáll a lábánál. Ezután 20 lángot látott, amelyek egyetlen ragyogásban egyesültek. A hagyomány úgy tartja, hogy ez Isten válasza volt János szeretetére.

XI. Pius pápa 1926-ban egyháztanítóvá nyilvánította. Jánost 1726-ban avatták szentté, ünnepét december 14-én tartják.

2012. December 07. - Szerző : Száraz György