2021. március 24. 

1555 "Az Egyházban az első időktől gyakorolt különféle szolgálatok között a hagyomány tanúsága szerint az első helyen áll azoké, akik püspökként a kezdettől folyamatos utódlás által az apostoli magvetés folytatói." [34]

1556 Azért, hogy nemes küldetésüket méltó módon betölthessék, "e nagy hivatalok betöltéséhez az apostolok Krisztustól a leszálló Szentlélek különleges kiáradását nyerték, ők maguk pedig kézrátétellel adták tovább munkatársaiknak azt a lelki adományt, mely a püspökszentelésben jutott el mihozzánk". [35]

1557 A II. Vatikáni Zsinat "tanítja, hogy a püspökszentelés az egyházi rend teljességét adja, melyet mind az Egyház liturgikus szokása, mind az egyházatyák szava főpapságnak, a szent szolgálat teljességének (summájának) nevez". [36]

1558 "A püspökszentelés a megszentelés hivatalával magával hozza a tanítás és a kormányzás hivatalát is (...). Nyilvánvaló, hogy a kézrátétel és a szentelés szavai úgy adják át a Szentlélek kegyelmét és úgy vésik be a szentségi karaktert, hogy a püspökök kiemelkedő és szemmel látható módon magának Krisztusnak a tanítói, pásztori és főpapi hivatalában részesednek és az ő személyében cselekszenek." [37] "Így tehát a püspökök a nekik adott Szentlélek által a hit igaz és hiteles tanítói, igaz és hiteles főpapok és pásztorok lettek." [38]

1559 "A püspöki testület tagjává a szentségi fölszentelés, valamint a kollégium fejével és tagjaival való hierarchikus közösség által válik valaki." [39] A püspöki rend kollegiális jellege és természete többek között abban az ősi egyházi szokásban is megmutatkozik, hogy az új püspök fölszentelését több püspök végzi. [40] A püspök törvényes fölszenteléséhez ma Róma püspökének különleges intézkedése szükséges, mert az egy Egyházban a részegyházak közösségének ő a legfőbb látható köteléke és szabadságuk biztosítéka.

1560 Minden püspök Krisztus helyetteseként a rábízott részegyház fölött birtokolja a pásztori hivatalt; ugyanakkor terheli őt az összes részegyházról való gondoskodás, melyet valamennyi püspöktestvérével kollegiálisan kell viselnie. "Jóllehet minden püspök a nyáj csak rábízott részének szent pásztora, mint törvényes apostolutód isteni intézkedés és parancs alapján a többi püspökkel együtt letéteményese az Egyház apostoli feladatának." [41]

1561 Az eddig mondottakból érthető, miért van sajátos jelentősége a püspök által celebrált Eucharisztiának mint az oltár körül annak vezetése alatt összegyűlt Egyház kifejezésének, aki láthatóan jeleníti meg Krisztust, a Jó Pásztort és Egyházának Fejét. [42]

1562 "Krisztus, akit az Atya megszentelt és a világba küldött, apostolai által saját fölszenteltségének és küldetésének részeseivé tette utódaikat, a püspököket, akik szolgálatuk hivatalát az Egyházban különböző fokokban egyes személyeknek törvényesen átadták." [43] A püspökök "szolgálati feladata alárendelt fokon átszállt a papokra, hogy a papi rendbe kerülve a Krisztustól kapott apostoli küldetés teljesítésére a püspöki rend munkatársai legyenek". [44]

1563 "A papok hivatala, mivel a püspöki rendhez kapcsolódik, részesedik abban a tekintélyben, mellyel maga Krisztus építi, megszenteli és kormányozza testét. Ezért a papságot, mely föltételezi ugyan a keresztény beavatás szentségeit, külön szentség adja, mely a Szentlélek kenetével szentségi karakterrel pecsételi meg a papok lelkét, s általa hasonlóvá lesznek a Pap Krisztushoz, úgyhogy már Krisztusnak, a Főnek személyében cselekedhetnek." [45]

1564 "Az áldozópapok, jóllehet nincs főpapi méltóságuk és hatalmuk gyakorlásában a püspököktől függnek, a papi méltóság révén hozzájuk kapcsolódnak; és az egyházi rend szentségének erejéből Krisztusnak, a legfőbb és örök papnak a képmása szerint [46] az evangélium hirdetésére, a hívek lelkipásztori gondozására és az istentisztelet végzésére szentelik őket mint az Újszövetség igazi papjait." [47]

1565 Az egyházi rend szentségének erejéből a papok részesei annak az egyetemes küldetésnek, amit Krisztus az apostolokra bízott. A lelki adomány, melyet a papok a szentelésben kaptak, nem valamilyen korlátozott és helyhez kötött küldetésre készíti föl őket, hanem az üdvösség egyetemes küldetésére "egészen a föld határáig"(ApCsel 1,8), [48] oly módon, hogy "készek legyenek az evangéliumot mindenütt hirdetni". [49]

1566 "Szent hivatalukat főképp az Eucharisztia ünneplésekor, vagyis a szent áldozati lakomán gyakorolják; itt mintegy Krisztus személyében tevékenykedve és az ő misztériumát hirdetve összekapcsolják a hívők önátadását főjük áldozatával; és az Újszövetség egyetlen áldozatát, tudniillik Krisztus áldozatát, aki egyszer ajánlotta föl önmagát az Atyának szeplőtelen áldozatul, jelenvalóvá teszik és alkalmazzák az Úr eljöveteléig." [50] Egész papi szolgálatuk ebből az egyetlen áldozatból meríti erejét. [51]

1567 "Az áldozópapok, akik a püspökök gondos munkatársai, segítői és szervei, Isten népének hivatott szolgái, egyetlen papi testületet (presbitériumot) alkotnak püspökükkel, bár más a rájuk bízott feladat. A híveknek egy-egy helyi közösségében valamiképpen jelenvalóvá teszik a püspököt, akihez bizalom és segítőkészség fűzi őket, s akitől átvállalják feladatainak és gondjainak egy részét mindennapi fáradozásukkal." [52] A papok a szolgálatukat csak a püspökkel közösségben és tőle való függőségben gyakorolhatják. Az engedelmességi ígéret, amit a szenteléskor a püspöknek tesznek, és a püspök békecsókja a szentelési liturgia végén azt jelzi, hogy a püspök munkatársainak, fiainak, testvéreinek, barátainak tekinti őket, s hogy ők viszont szeretettel és engedelmességgel tartoznak neki.

1568 "A szentelés által a papi rend tagjaivá lett papokat a szentségi testvériség köteléke fűzi egymáshoz; abban az egyházmegyében, melynek szolgálatára püspökük vezetése alatt szentelték őket, egy presbitériumot alkotnak." [53] A presbitérium egysége fejeződik ki abban a liturgikus szokásban, hogy a papszenteléskor a püspökök után az áldozópapok is ráteszik kezüket az újonnan fölszenteltre.