2021. december 9.

683 "Nem mondhatja senki: »Úr Jézus«, csak a Szentlélekben" (1Kor 12,3). "Isten elküldte Fiának Lelkét a szívünkbe, aki azt kiáltja: »Abba, Atya!«"(Gal 4,6). Ez a hívő megismerés csak a Szentlélekben lehetséges. Hogy valaki közösségben lehessen Krisztussal, annak első föltétele, hogy megérintse a Szentlélek. Ő megelőz minket és fölébreszti bennünk a hitet. Keresztségünk, a hit első szentsége által az életet, melynek forrása az Atyában van és a Fiúban kínáltatik föl, bensőségesen és személyesen a Szentlélek közli az Egyházban:

A keresztség "adja nekünk az új születés kegyelmét az Atya Istenben, Fia által a Szentlélekben. Azokat ugyanis, akik Isten Lelkét hordozzák, Ő odavezeti az Igéhez, azaz a Fiúhoz; a Fiú pedig bemutatja őket az Atyának, és az Atya romolhatatlanná teszi őket. A lélek nélkül tehát lehetetlen látni az Isten Fiát, és a Fiú nélkül senki sem közeledhet az Atyához, mert az Atya ismerete a Fiú, és Isten Fiának megismerése a Szentlélek által történik. [1]

684 A Szentlélek az első a maga kegyelmével hitünk ébresztésében és abban az új életben, amely nem más, mint megismerni az egyedüli Atyát, és akit Ő küldött, Jézus Krisztust. [2] De Ő az utolsó a Szentháromság személyeinek kinyilatkoztatásában. Nazianzi Szent Gergely, a "Teológus" ezt a kibontakozást az isteni "közös leereszkedés" pedagógiája által magyarázza:

Az Ószövetség az Atyát nyíltan hirdette, a Fiút homályosabban. Az Újszövetség világosan megmutatja nekünk a Fiút, és a Szentlélek istenségét bizonyos értelemben homályosan. Most pedig maga a Lélek velünk van és nyíltabban mutatja meg magát. Ugyanis nem volt biztonságos nyíltan hirdetni a Fiút akkor, amikor az Atya istenségét még nem vallották: sem a Szentlelket -hogy úgy mondjam- súlyosabb teherként ránk helyezni, amikor a Fiú istenségét még nem ismertük: (...) tanácsosabb volt az, hogy fokozatosan (...), hallgatagon fölfelé haladva és "világosságból világosságba" jutva ragyogjon ránk a Szentháromság világossága. [3]

685 A Szentlélekben hinni ezért annak megvallását jelenti, hogy a Szentlélek egy a Szentháromság személyei közül, az Atyával és a Fiúval egylényegű, "akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút". [4] Ezért a Szentlélek isteni misztériumáról a Szentháromság teológiájában volt szó. Most tehát a Szentlélekről csak az isteni "üdvrendben" beszélünk.

686 A Szentlélek üdvösségünk tervének kezdetétől a beteljesedésig együtt munkálkodik az Atyával és a Fiúval. De mint Személynek kinyilatkoztatása és ajándékozása, fölismerése és elfogadása csak a Fiú megváltó megtestesülésével elkezdődött "végső időkben" történik. Ezek után a Krisztusban, az új teremtés "Elsőszülöttjében" és Fejében beteljesült isteni terv a kiárasztott Szentlélek által testet -Egyházat, szentek közösségét, bűnök bocsánatát, test föltámadását, örök életet- ölthet az emberi nemben.

687 "Isten dolgait senki nem ismeri, csak Isten Lelke" (1Kor 2,11). Most pedig a Lélek, aki kinyilatkoztatja Őt, megismerteti velünk Krisztust, az Ő Élő Igéjét, de önmagát nem tárja föl. "Aki szólt a próféták által", [5] hallatja velünk az Atya Szavát. De Őt nem halljuk. Őt csak abban a folyamatban ismerjük meg, amellyel az Igét kinyilatkoztatja nekünk, és fölkészít minket, hogy hittel befogadjuk. Az Igazság Lelke, aki "föltárja" nekünk Krisztust, nem beszél önmagáról. [6] Ez a sajátosan isteni rejtőzködés magyarázza, hogy "a világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri", miközben azok, akik Krisztusban hisznek, megismerik Őt, mert velük marad (Jn 14,17).

688 Az Egyház, az apostolok továbbadott hitében élő közösség a hely, ahol megismerjük a Szentlelket:

• az Írásokban, melyeket a Ő sugalmazott;
• a Hagyományban, melynek az egyházatyák mindig aktuális tanúi;
• az egyházi Tanítóhivatalban, melyet a Szentlélek segít;
• a szentségi liturgiában, annak szavai és szimbólumai által, melyekben a Szentlélek közösségbe visz Krisztussal;
• az imádságban, melyben közbenjár érettünk;
• a karizmákban és szolgálatokban, melyek által az Egyház épül:
• az apostoli és hittérítő élet jeleiben;
• a szentek tanúságtételében, melyben Ő maga teszi nyilvánvalóvá az életszentséget és folytatja az üdvösség művét.

689 Az, akit az Atya a szívünkbe elküldött, Fiának Lelke, [7] valóban Isten. Ő, az Atyával és a Fiúval egylényegű, elválaszthatatlan tőlük mind a Szentháromság belső életében, mind az Ő világnak szóló szeretet-ajándékában. De az Egyház hite, mely imádja az elevenítő, egylényegű és elválaszthatatlan Szentháromságot, vallja a személyek megkülönböztetését is. Amikor az Atya Igéjét küldi, a Lelkét is mindig küldi: összekapcsolt küldés ez, melyben a Fiú és a Szentlélek különbözőek ugyan, de elválaszthatatlanok. Krisztus az, aki megjelenik, Ő a láthatatlan Isten látható Képmása, de a Szentlélek az, aki kinyilatkoztatja Őt.

690 Jézus "Krisztus", "fölkent", mert az Ő kenete a Lélek, és mindaz, ami a Megtestesülés óta történt, ebből a teljességből következett. [8] Miután pedig Krisztus megdicsőült [9] az Atyánál, a maga részéről küldheti a Lelket azoknak, akik hisznek benne: Ő maga közli velük dicsőségét, [10] azaz a Szentlelket, aki megdicsőíti Őt. [11] Az összefüggő küldetés ezek után kiterjed azokra, akiket az Atya Fiának Testében gyermekeivé fogadott: a fogadott fiúság Lelkének küldetése lesz, hogy Krisztussal összekösse és Őbenne éltesse őket.

A kenet (...) jelentése az, hogy ne gondoljunk semmiféle távolállást a Fiú és a Szentlélek között; mert miként a test bőre és az olaj kenete között sem az értelem, sem az érzékek semmiféle köztes dolgot nem ismernek, így elválaszthatatlan a Fiú kapcsolata a Szentlélekkel, annyira, hogy annak, aki Krisztust hittel meg akarja érinteni, előbb a kenettel kell kapcsolatba kerülnie: nincs ugyanis olyan tag, amit ne borítana a Szentlélek. Ezért a Fiú uralmának megvallása azokban születik meg, akik a Szentlélekben fogadják be Őt, akikkel -amikor a hit által közelednek- mindenfelől szembesiet a Szentlélek. [12]