ELSŐ FEJEZET: HISZEK AZ ATYAISTENBEN

198 Hitvallásunk Istennel kezdődik, mert Isten "az első (...) és az utolsó" (Iz 44,6), mindennek kezdete és vége. A Credo az Atyaistennel kezdődik, mert az Atya a Szentháromság első isteni személye; szimbólumunk az ég és a föld teremtésével kezdődik, mert a teremtés Isten minden művének kezdete és alapja.

1. Cikkely: "HISZEK A MINDENHATÓ ATYAISTENBEN, MENNYNEK ÉS FÖLDNEK TEREMTŐJÉBEN"

1. §.: HISZEK ISTENBEN

199 "Hiszek Istenben" - ez a hitvallás első és legalapvetőbb kijelentése. Az egész hitvallás Istenről beszél, s amikor az emberről és a világról van szó, akkor is minden Istennel van kapcsolatban. A hitvallás cikkelyei mind az elsőtől függenek, ugyanúgy, ahogy a tízparancsolat további parancsolatai az elsőt fejtik ki. A többi cikkelyek egyre jobban megismertetnek Istennel, ahogy Ő lépésről lépésre kinyilatkoztatta magát az embereknek. "Helyesen vallják meg tehát az emberek először azt, hogy hisznek Istenben."

I. "Hiszek az egy Istenben"

200 E szavakkal kezdődik a Nicea-konstantinápolyi hitvallás. Isten egyetlenségének megvallása, mely az Ószövetség isteni kinyilatkoztatásában gyökerezik, nem választható el Isten létének megvallásától, és éppoly alapvető. Isten Egy: csak egy Isten van. "A keresztény hit tehát hiszi és vallja, (...) hogy Isten természet, állag és lényeg tekintetében egy."

201 Izraelnek, választott népének Isten úgy nyilatkoztatta ki magát, mint az Egy: "Halljad Izrael, az Úr, a mi Istenünk egyetlen Úr! Szeresd Uradat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből" (MTörv 6,4--5). A próféták által Isten arra hívta Izraelt és minden népet, hogy hozzá, az egyetlen Istenhez térjen meg: "Térjetek hozzám és megszabadultok, ti minden határai a földnek! Mert én vagyok az Isten, és nincsen más. (...) Előttem hajlik meg minden térd, és rám esküszik minden nyelv. »Csak az Úrban van - fogják majd mondani - igazságosság és erő«." (Iz 45,22--24)

202 Maga Jézus is megerősíti, hogy Isten az "egyetlen Úr", és Őt "teljes szívből, teljes lélekből, minden érzéssel és minden erővel szeretni kell". Ugyanakkor megmutatja, hogy ő "az Úr". A keresztény hit sajátsága, hogy vallja: "Jézus az Úr". Ez nem ellentétes az egy Istenbe vetett hittel. A Szentlélekben, az "Úrban és éltetőben" hinni semmiféle megosztást nem okoz az egy Istenben:

"Szilárdan hisszük és őszintén valljuk, hogy csak egyetlen egy örök, mérhetetlen és változhatatlan, fölfoghatatlan, mindenható és kimondhatatlan, igaz Isten van, Atya, Fiú és Szentlélek: bár három személy, de egy lényeg, állag vagy egészen egyszerű természet."

II. Isten kinyilatkoztatja a nevét

203 Isten kinyilatkoztatta magát népének, Izraelnek azáltal, hogy megismertette vele a Nevét. A név a lényeget, a személy identitását és életének értelmét fejezi ki. Istennek van neve. Nem névtelen erő. A nevét megmondani azt jelenti, hogy megismerteti magát másokkal, bizonyos értelemben kiszolgáltatja magát azáltal, hogy hozzáférhetővé, mélyebben megismerhetővé és megszólíthatóvá, mégpedig személyesen megszólíthatóvá teszi magát.

204 Isten lépésről lépésre, különböző neveken nyilatkoztatta ki magát népének, de az isteni Név kinyilatkoztatása Mózesnek - az égő csipkebokor teofániájakor, a kivonulás és a sinai-hegyi szövetségkötés küszöbén - mind az Ó-, mind az Újszövetség számára alapvető kinyilatkoztatás.

AZ ÉLŐ ISTEN

205 Isten hívja Mózest az égő, de el nem égő csipkebokor közepéből. Isten mondja Mózesnek: "Én vagyok atyád Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákob Istene" (Kiv 3,6). Isten az atyák Istene, Ő, aki a pátriárkákat vándorlásaik során meghívta és vezette. Hűséges és irgalmas Isten, aki emlékezik rájuk és a maga ígéreteire; jön, hogy utódaikat kiszabadítsa a rabszolgaságból. Olyan Isten ő, aki tér és idő fölött ezt meg tudja és meg akarja tenni, s aki e terv megvalósításához mindenhatósággal fog hozzá.

"ÉN VAGYOK AKI VAGYOK"

Akkor Mózes mondta Istennek: "Íme, én elmegyek Izrael fiaihoz, és mondom nekik: »Atyáitok Istene küldött engem hozzátok«. Ha mondják majd nekem: »Mi az ő neve?«, mit mondjak nekik?" Akkor Isten válaszolta Mózesnek: "Én vagyok aki vagyok." Mondta: "Így mondd Izrael fiainak: »Aki vagyok« küldött engem hozzátok. (...) Ez az én nevem mindörökre, és ez az én emlékezetem nemzedékről nemzedékre." (Kiv 3,13-15)

206 Isten, amikor kinyilatkoztatja titokzatos JHVH nevét -tudniillik "Én vagyok Az, aki van", vagy: "Én vagyok Az, aki vagyok", vagy: "Én vagyok Az, aki Én vagyok" -, megmondja, hogy ki Ő és milyen néven kell szólítani. Ez az isteni Név titok, miként Isten misztérium. Egyszerre kinyilatkoztatott név és bizonyos értelemben visszautasítása a névnek. Ezért nagyon jól kifejezi Istent, tudniillik, hogy Ő végtelenül fölülmúl mindent, amit megérteni vagy kimondani tudunk: Ő a "rejtőző Isten" (Iz 45,15), Neve kimondhatatlan; ugyanakkor Ő az az Isten, aki megajándékozza az embereket közelségével.

207 Isten a nevével együtt a hűségét is kinyilatkoztatja, mely kezdettől volt és örökre megmarad, éppúgy érvényes a múltban ("Én vagyok atyád Istene" Kiv 3,6), mint a jövőben ("Én veled leszek" Kiv 3,12). Isten, aki a nevét úgy nyilatkoztatja ki, hogy "Én vagyok", olyan Istennek nyilatkoztatja ki magát, aki mindig jelen van, népe üdvözítésére van jelen.

208 Isten titokzatos és vonzó jelenléte előtt az ember rádöbben a maga kicsiségére. Az égő csipkebokor előtt Mózes megoldja saruját és eltakarja arcát az isteni Szentség színe előtt. A háromszor szent Isten Fölsége előtt Izajás így kiált: "Jaj nekem, elvesztem! Mert tisztátalan ajkú ember vagyok!" (Iz 6,5). Az isteni jelek láttán, melyeket Jézus tett, Péter fölkiált: "Uram, menj ki tőlem, mert én bűnös ember vagyok!" (Lk 5,8). Mivel azonban Isten szent, megbocsáthat az embernek, aki bűnösnek vallja magát Őelőtte: "Nem akarok teret adni föllobbanó haragomnak, (...) mert Isten vagyok, nem ember, a Szent a te körödben" (Oz 11,9). Így mondja János apostol is: "Színe előtt megnyugtatjuk szívünket. És ha szívünk vádol is bennünket valamivel, Isten nagyobb a mi szívünknél, és ő mindent ismer." (1Jn 3,19-20)

209 Izrael népe az Isten szentsége iránti félő tiszteletből nem ejti ki Isten nevét. A Szentírás olvasásakor a kinyilatkoztatott nevet az isteni méltóságot jelző Adonáj, görögül: Küriosz, 'Úr' névvel helyettesítik. Ezzel a címmel valljuk ünnepélyesen Jézus istenségét: "Jézus az Úr".