III. "Férfinak és nőnek teremtette őket"

ISTEN AKARTA EGYENLŐSÉG ÉS KÜLÖNBÖZŐSÉG

369 A férfi és a nő teremtve vannak, azaz Isten akarta őket: egyrészt mint emberi személyeket tökéletes egyenlőségben, másrészt saját férfi és női mivoltukban. A "férfiúi lét" és "női lét" jó és Isten akarta valóság: mindkettőnek, a férfinak és a nőnek elveszíthetetlen méltósága van, melyet közvetlenül Istentől, Teremtőjüktől kapnak. A férfi és a nő ugyanazzal a méltósággal "Isten képmása". "Férfiúi és női mivoltukban" tükrözik a Teremtő bölcsességét és jóságát.

370 Isten semmiképpen sem képmása az embernek. Ő sem nem férfi, sem nem nő. Isten tiszta szellem, akiben semmiféle nemek közti megkülönböztetésnek nincs helye. De a férfi és a nő "tökéletességei" valamit mégis tükröznek Isten végtelen tökéletességéből: ilyenek az anya, az apa és a jegyes tökéletességei.

"EGYMÁSÉRT" - "KETTŐ EGYSÉGE"

371 Az együtt teremtett férfi és nő Isten akaratából egymásért van. Isten Igéje ezt a Szentírás különböző helyein adja értésünkre. "Nem jó az embernek egyedül lennie; alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő" (Ter 2,18). Az állatok közül így egy sem felelhet meg az embernek. A nő, akit Isten a férfi oldalából kivett bordából "formál meg" és odavezet hozzá, a férfiból csodálkozó kiáltást, a szeretet és közösség fölkiáltását váltja ki: "Ez most csont a csontomból és hús a húsomból" (Ter 2,23). A férfi a nőt mint ugyanannak az emberségnek másik "énjét" fedezi föl.

372 A férfi és a nő "egymásért" van teremtve, nem mintha Isten mindegyiküket csak fél, tökéletlen embernek alkotta volna. Sokkal inkább személyes közösségre teremtette őket, melyben a két személy egymás "segítségére" lehet, mert egyrészt mint személyek egyenlők ("csont az én csontomból"), másrészt férfiúi és női mivoltuk kölcsönösen kiegészíti egymást. A házasságban Isten úgy köti őket össze, hogy "egy testet" alkotva (Ter 2,24) tovább tudják adni az emberi életet: "Növekedjetek és sokasodjatok, és töltsétek be a földet" (Ter 1,28). A férfi és a nő mint házastársak és szülők, amikor továbbadják az emberi életet utódaiknak, különleges módon működnek együtt a Teremtő művével.

373 Isten tervében a férfi és a nő hivatása az, hogy mint Isten "gondnokai" "uralmuk alá hajtsák" a földet. Ez az uralom nem lehet önkényes és romboló. Mivel a Teremtő képmására vannak teremtve, "aki szeret mindent, ami van" (Bölcs 11,24), a férfi és a nő arra hivatott, hogy vegyen részt a többi teremtményre irányuló gondviselésben. Innen fakad a világért való felelősségük, amit Isten rájuk bízott.

IV. Az ember a Paradicsomban

374 Az első ember nemcsak jónak teremtetett, hanem barátságban volt Teremtőjével, és összhangban önmagával és az őt körülvevő, egész rábízott teremtéssel. Ezt a harmóniát csak a Krisztusban megvalósuló új teremtés dicsősége képes fölülmúlni.

375 Az Egyház a bibliai nyelv szimbolikáját az Újszövetség és a Hagyomány fényében hitelesen értelmezve tanítja, hogy Isten ősszüleinket, Ádámot és Évát a szentség és igazság eredeti állapotában teremtette. Az eredeti szentség e kegyelme részesedés volt az isteni életben.

376 E kegyelem ragyogása az emberi élet minden dimenzióját megerősítette. Ameddig az ember szoros kapcsolatban maradt Istennel, nem kellett sem meghalnia, sem szenvednie. Az emberi személy belső összhangja, a férfi és a nő közötti összhang, továbbá az első emberpár és az egész természet közötti összhang alkotta azt az állapotot, amit "eredeti igazságnak" nevezünk.

377 A világ fölötti "uralom", melyet Isten kezdetben az embernek átengedett, elsősorban magában az emberben nyilvánult meg, mint önuralom. Az ember egész lényében érintetlen és rendezett volt, tudniillik szabad volt a hármas bűnös kívánságtól, melyek az érzéki gyönyörűségek, a földi javak vágya és az önérvényesítés uralma alá vetik őt, az értelem parancsa ellenére.

378 Az Istennel való bensőséges kapcsolat jele, hogy Isten az embert egy "kertbe" helyezte. Az ember ott él, hogy "művelje és őrizze" (Ter 2,15): a munka nem büntetés, hanem a férfi és a nő együttműködése Istennel a látható teremtés tökéletesítésében.

379 Az eredeti igazság egész összhangja, melyet Isten terve az embereknek biztosított, ősszüleink bűne miatt elveszett.

Összefoglalás

380 Istenünk, "az embert a magad képmásául teremtetted, és gondjára bíztad az egész világot, hogy egyedül neked, a Teremtőnek szolgálva uralkodjék minden teremtményen."

381 Az ember eleve arra rendeltetett, hogy Isten emberré lett Fiának - "aki a láthatatlan Isten képmása" (Kol 1,15) - képmása legyen, hogy Krisztus a fivérek és nővérek sokaságának elsőszülöttje legyen.

382 Az ember "test és lélek tekintetében egy". A hit tanítása állítja, hogy a szellemi és halhatatlan lelket közvetlenül Isten teremti.

383 Isten nem magányosnak teremtette az embert: mert kezdettől fogva "férfinak és nőnek teremtette őket" (Ter 1,27), kiknek közössége az első személyes közösséget alkotta.

384 A kinyilatkoztatás megismerteti velünk a férfi és a nő bűn előtti, eredeti, szent és igaz állapotát: Istennel való barátságuk boldoggá tette paradicsomi életüket.