II. Jézus és a Templom

583 Jézus, miként előtte a próféták, a jeruzsálemi Templom iránt mélységes tiszteletet tanúsított. Itt mutatta be József és Mária a születése után negyven nappal. Tizenkét évesen úgy határozott, hogy a Templomban marad, hogy szüleit emlékeztesse, hogy neki Atyja dolgaiban kell lennie. Rejtett élete során évről évre legalább a húsvéti ünnepre fölment a Templomba; nyilvános működésének szinte ritmusát adta a zsidók nagy ünnepeinek jeruzsálemi zarándoklata.

584 Jézus úgy megy föl a Templomba, mint az Istennel való találkozás kiváltságos helyére. Számára a Templom Atyjának lakása, az imádság háza, és méltatlankodik amiatt, hogy külső előcsarnokát piaccá tették. Amikor a kereskedőket kiűzi a Templomból, Atyja iránti féltő szeretetből teszi: "Ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!" Tanítványai emlékeztek az Írás szavára: "Emészt a házadért való buzgóság" (Zsolt 69,10; Jn 2,16-17). Föltámadása után az apostolok tiszteletteljes magatartást tanúsítottak a Templom iránt.

585 Jézus azonban szenvedésének küszöbén megjövendölte ennek a csodálatos építménynek a romlását, melyből nem fognak követ kövön hagyni. Ezt mint a végső időnek jelét jövendöli, melyek az Ő húsvétjával kezdődnek meg. De ezt a próféciát eltorzítva hamis tanúk idézni tudták a kihallgatáson a főpap előtt, majd gúnyolódva a keresztre szegezett Jézus fejére olvasták.

586 Jézus egyáltalán nem volt ellenséges a Templommal szemben, ahol tanításának lényeges részeit mondta el; le akarta róni a templomadót Péterrel együtt, akit az imént tett leendő Egyháza alapjává. Sőt azonosította magát a Templommal, amikor úgy mutatta be magát, mint Isten végső emberek között lakását. Ezért testi megölése a Templom lerombolását jövendöli, ami ki fogja nyilvánítani az üdvösség története új korszakának kezdetét: "Eljön az óra, amikor sem ezen a hegyen, sem Jeruzsálemben nem fogjátok imádni az Atyát" (Jn 4,21).

III. Jézus és Izrael hite az egy, szabadító Istenben

587 Ha a Törvény és a jeruzsálemi Templom a Jézusnak való "ellentmondás" alkalma lehetett Izrael vallási hatóságai számára, bűnöket megváltó feladata, ami a kifejezetten isteni tevékenység, valóságos botránykő lett számukra.

588 Jézus botrány volt a farizeusoknak amiatt, hogy a vámosokkal és a bűnösökkel éppoly családiasan étkezett, mint velük. Azoknak, "akik magukat igaznak tartották és másokat megvetettek" (Lk 18,9), mondta Jézus: "Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket a bűnbánatra" (Lk 5,32). Még tovább ment, amikor a farizeusok füle hallatára kijelentette, hogy mivel a bűn egyetemes, azok, akik úgy gondolják, hogy nem szorulnak gyógyulásra, magukat vakítják meg.

589 Mindenekelőtt azonban Jézus azzal keltett megütközést, hogy a bűnösök iránti irgalmas magatartását Isten bűnösök iránti magatartásával azonosította. Egészen odáig ment, hogy egy asztalhoz ülve a bűnösökkel arra utalt, hogy bebocsátja őket a messiási lakomára. De főként amikor bűnöket bocsátott meg, állította Jézus dilemma elé Izrael vallási hatóságait. Nemde jogosan mondták fölháborodásukban: "Ki bocsáthatja meg a bűnöket, ha nem egyedül az Isten" (Mk 2,7)? Jézus, amikor bűnöket bocsát meg, vagy káromkodik, mert ember létére egyenlővé teszi magát Istennel, vagy igazat mond, és akkor személye jelenvalóvá teszi és kinyilatkoztatja Isten Nevét.

590 Egyedül Jézus személyének isteni mivolta igazolhatja ezt a feltétlen követelményt: "Aki nincs velem, ellenem van" (Mt 12,30); ugyanígy, amikor azt mondja, hogy "nagyobb, mint Jónás, (...) nagyobb, mint Salamon" (Mt 12,41-42), vagy nagyobb a Templomnál; amikor magára vonatkoztatja, hogy Dávid urának nevezi a Messiást; amikor azt mondja: "Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok" (Jn 8,58); és: "Én és az Atya egy vagyunk" (Jn 10,30).

591 Jézus azt kérte Jeruzsálem vallási hatóságaitól, hogy higgyenek benne Atyja művei miatt, melyeket Ő vitt végbe. De a hit aktusának ehhez át kellett mennie egy titokzatos önmagának-meghaláson "a felülről való új születésre" az isteni kegyelem vonzásának hatására. A megtérésnek ez az igénye - melynek hátterében ott voltak az oly csodálatosan beteljesedett ígéretek - érthetővé teszi a főtanács tragikus tévedését, mely úgy gondolta, hogy Jézus, mint istenkáromló, halált érdemel. Így tagjai egyszerre cselekedtek tudatlanságból és a hitetlenség vakságából.

Összefoglalás

592 Jézus nem eltörölte, hanem beteljesítette a sinai Törvényt, oly tökéletesen, hogy kinyilatkoztatja végső értelmét, és az ellene elkövetett törvényszegéseket megváltja.

593 Jézus tisztelte a Templomot, a zsidók zarándokünnepein fölment a Templomba, és buzgó szeretettel szerette mint Isten emberek között lakásának helyét. A Templom az Ő misztériumának előképe. Megjövendöli lerombolását, de úgy, mint saját megölésének képét és az üdvtörténet új korszakának kezdetét, amikor az Ő teste lesz a végső Templom.

594 Jézus olyan tetteket művelt, mint például a bűnök megbocsátása, melyek Őt mint üdvözítő Istent nyilvánították ki. [418] Egyes zsidók, akik nem ismerték el benne az emberré lett Istent, [419] embernek tekintették, aki Istenné tette magát, [420] s mint istenkáromlót elítélték.