441 Az Isten fia címet az Ószövetségben angyaloknak, a választott népnek, Izrael fiainak és királyainak adták. Ezekben az esetekben fogadott fiúságot jelent, mely Isten és teremtménye között sajátosan bensőséges viszonyt létesít. Amikor a megígért Messiás-Királyt "Isten fiának" nevezik, a szóban forgó szövegek szó szerinti értelme nem jelenti szükségképpen, hogy több, mint egy ember. Azok, akik így Jézust Izrael Messiásának nevezték, vsz. nem akartak ennél többet mondani.

442 Ez nem érvényes Péterre, amikor Jézust mint "Krisztust, az élő Isten Fiát" vallja meg, mert Jézus ünnepélyesen válaszol neki: "Nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám" (Mt 16,17). Hasonlóképpen mondja Pál a damaszkuszi úton történt megtérésével kapcsolatban: "Amikor pedig úgy tetszett Istennek, aki engem már anyám méhétől kiválasztott és kegyelmével meghívott, hogy kinyilatkoztassa nekem a Fiát, hogy hirdessem a pogányoknak..." (Gal 1,15-16). "És azonnal hirdette a zsinagógákban, hogy Jézus az Isten Fia" (ApCsel 9,20). Ez a hitvallás volt kezdettől fogva az apostoli hit középpontja, és elsőként Péter vallotta meg ezt a hitet mint az Egyház alapját.

443 Ha Péter föl tudta ismerni a Messiás Jézus istenfiúságának transzcendens jellegét, ez azért történt, mert ezt maga Jézus világosan tudtára adta. Jézus a főtanács előtt vádlói kérdésére: "Tehát te vagy az Isten fia?" válaszolta: "Ti mondjátok, hogy én vagyok" (Lk 22,70) . Már sokkal korábban "Fiúnak" nevezte magát, aki ismeri az Atyát", aki különbözik a "szolgáktól", akiket Isten korábban küldött az ő népéhez, aki fölötte áll még az angyaloknak is. A maga fiúságát megkülönböztette tanítványaiétól azáltal, hogy sohasem mondta: "mi Atyánk", csak amikor parancsolta nekik: "Ti tehát így imádkozzatok: Miatyánk" (Mt 6,9); és kiemeli a különbséget "az én Atyám és a ti Atyátok" között (Jn 20,17).

444 Az evangéliumok két ünnepélyes pillanatban, Krisztus megkeresztelkedésekor és színeváltozásakor idézik az Atya szavát, aki "szeretett Fiának" nevezte Őt. Maga Jézus Isten "egyszülött Fiának" nevezi magát (Jn 3,16), és ezzel a címmel állítja örök praeexistentiáját. Követeli a hitet "Isten egyszülött Fiának nevében" (Jn 3,18). Ez a keresztény hitvallás megjelenik már a kereszten függő Jézus előtt álló százados fölkiáltásában: "Ez az ember valóban az Isten Fia volt!" (Mk 15,39). De a hívő csak a húsvéti misztériumban értheti meg az "Isten Fia" cím végső jelentését.

445 Föltámadása után megdicsőült emberségének erejében jelenik meg istenfiúsága: "A szentség Lelke szerint azonban a halálból való föltámadásával az Isten hatalmas Fiának bizonyult" (Róm 1,4). Az apostolok megvallhatták: "Láttuk az ő dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be" (Jn 1,14).

446 Az Ószövetség könyveinek görög fordításában a ki nem mondható JHVH nevet, amelyen Isten Mózesnak kinyilatkoztatta magát, a Küriosszal (`Úr') adják vissza. Ezért az Úr az Izrael Istene istenségét kifejező, leggyakrabban használt névvé vált. Az Újszövetség az "Úr" cím e jelentését alkalmazza az Atyára, s ugyanakkor - és ez az újdonság - Jézusra is, akit ezzel Istennek ismer el.

447 Maga Jézus magának tulajdonítja ezt a címet, burkoltan, amikor a farizeusokkal a 110. zsoltár értelméről vitatkozik, de kifejezetten is, amikor apostolaihoz szól. Egész nyilvános élete folyamán a természet, a betegségek, az ördögök, a halál és a bűn fölött gyakorolt uralma bizonyította isteni fölségét.

448 Az emberek az evangéliumok elbeszéléseiben nagyon gyakran fordulnak Jézushoz úgy, hogy "Úr"-nak nevezik Őt. Ez a cím azok tiszteletét és bizalmát tanúsítja, akik közelednek Jézushoz, és Tőle segítséget és gyógyulást remélnek. A Szentlélek indítására kifejezi Jézus isteni misztériumának elismerését. A föltámadott Jézussal való találkozásban az imádást fejezi ki: "Én Uram, én Istenem!" (Jn 20,28). Majd a szeretettel és a ragaszkodással gazdagodik, mely a keresztény hagyománynak lesz sajátja: "Az Úr az!" (Jn 21,7).

449 Amikor az Egyház első hitvallásai Jézusnak az isteni "Úr" címet megadják, kezdettől fogva állítják, hogy az Atyaistent megillető hatalom, tisztelet és dicsőség Jézust is megilleti, mert Ő "egyenlő Istennel" (Fil 2,6), s mivel az Atya - föltámasztva Őt a halálból és fölmagasztalva a maga dicsőségébe - kinyilvánította Jézus ezen uralmát.

450 A keresztény történelem kezdetétől fogva annak állítása, hogy Jézus Úr a világ és a történelem fölött, annak elismerését is jelenti, hogy az ember személyes szabadságát semmiféle földi hatalomnak nem köteles alávetni, csak egyedül Istennek, az Atyának és az Úr Jézus Krisztusnak: a császár nem az "Úr". "Az Egyház hiszi, hogy az egész emberi történelem kulcsát, középpontját és célját Urában és Mesterében találja meg."

451 A keresztény imádságban meghatározó az "Úr" megszólítás, mind az imádságra szólító "az Úr legyen veletek"-ben, mind a könyörgést lezáró "A mi Urunk Jézus Krisztus által"-ban, vagy a bizalom- és reményteljes kiáltásban: "Maran atha!" (`Az Úr jön!'), vagy "Marána tha" (`Jöjj el, Úr!'; 1Kor 16,22). "Amen, jöjj el, Úr Jézus!" (Jel 22,20)

452 A Jézus név jelentése: Isten megszabadít. A Szűz Máriától született kisdedet Jézusnak nevezték: "mert Ő fogja megszabadítani népét bűneitől" (Mt 1,21). "Nem adatott más név az ég alatt az embereknek, akiben üdvözülnünk lehetne" (ApCsel 4,12).

453 A Krisztus azt jelenti: "fölkent", "Messiás". Jézus a Krisztus, mert "Isten fölkente Őt Szentlélekkel és erővel" (ApCsel 10,38). Ő volt "az eljövendő" (Lk 7,19), Izrael reményének tárgya.

454 Az Isten Fia név Jézus Krisztusnak Atyjához fűződő egyetlen és örök kapcsolatát jelenti. Ő az Atya egyetlen Fia, és maga is Isten. Ahhoz, hogy valaki keresztény lehessen, hinnie kell, hogy Jézus az Isten Fia.

455 Az Úr név az isteni hatalmat jelenti. Megvallani vagy segítségül hívni Jézust mint Urat azt jelenti: hinni az Ő istenségében. "Senki nem mondhatja: »Úr Jézus«, csak a Szentlélekben" (1Kor 12,3).