2. §: HARMADNAPON FÖLTÁMADOTT A HALÁLBÓL

638 "Mi azt evangelizáljuk nektek, amit az atyák Ígéretként kaptak, mert ezt teljesítette be Isten az ő fiaiknak, amikor nekünk föltámasztotta Jézust" (ApCsel 13,32-33). Jézus föltámadása a Krisztusba vetett hitünk legnagyobb igazsága, melyet az első keresztény közösség mint központi igazságot hitt és vitt át az életbe, a hagyomány alapvető igazságként adta tovább, az Újszövetség írásos dokumentumai megerősítették és úgy hirdették, mint ami a kereszttel együtt a húsvéti misztérium lényeges része:

"Krisztus föltámadt halottaiból, legyőzte halállal a halált, és a sírban lévőknek életet ajándékozott."

I. Történelmi és transzcendens esemény

639 Krisztus föltámadásának misztériuma valóságos esemény, melynek az Újszövetség tanúsága szerint történetileg bizonyított megnyilvánulásai voltak. Már Szent Pál 56 körül ezt írhatta a korintusiaknak: "Elsősorban azt hagytam rátok, amit magam is kaptam: Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint, eltemették és harmadnap föltámadt ismét az Írások szerint; megjelent Kéfásnak, majd a tizenkettőnek" (1Kor 15,3-4). Az Apostol itt a föltámadás élő hagyományáról beszél, melyet Damaszkusz kapui előtt átélt megtérése után tanult meg.

AZ ÜRES SÍR

640 "Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, föltámadott" (Lk 24,5-6). A húsvéti események között az első elem, amit megtalálnak, az üres sír. Önmagában még nem jelent közvetlen bizonyítékot, mert azt, hogy Jézus holtteste nincs a sírban, másképp is lehetett magyarázni. Ennek ellenére az üres sír mindenki számára lényeges jel volt. Megtalálása a tanítványok részéről az első lépést jelentette a föltámadás tényének fölismeréséhez. Így voltak elsősorban a szent asszonyok, majd Péter. "A tanítvány, akit Jézus szeretett" (Jn 20,2), állítja, hogy amikor bement a sírba és fölfedezte a "lehelyezett gyolcsokat" (Jn 20,6), látott és hitt. Ez föltételezi, hogy az üres sír láttán megbizonyosodott arról, hogy Jézus testének távolléte nem lehet emberi mű, és Jézus nem egyszerűen visszatért a földi életbe, mint Lázár.

A FÖLTÁMADOTT MEGJELENÉSEI

641 Mária Magdolna és a szent asszonyok, akik jöttek, hogy elvégezzék Jézus testének megkenését, melyet a készületi nap miatt sietve temettek el, voltak az elsők, akik találkoztak a Föltámadottal. Így Krisztus föltámadásának első hírnökei az apostolok számára az asszonyok voltak. Az apostoloknak Jézus ezután jelent meg, először Péternek, majd a tizenkettőnek. Péter tehát, aki arra hivatott, hogy erősítse meg testvérei hitét, előttük látja a Föltámadottat, és az ő tanúságára támaszkodva kiáltja a közösség: "Valóban föltámadott az Úr, és megjelent Simonnak" (Lk 24,34).

642 Mindaz, ami ezekben a húsvéti napokban történt, az apostolokat - és egész különösen Pétert - a húsvét reggelén kezdődött új korszak építésének szolgálatába állítja. Mint a Föltámadott tanúi Egyházának alapkövei maradnak. Az első hívő közösség hite azoknak a konkrét embereknek a tanúságára épül, akiket a keresztények ismertek, és akik közül a legtöbb még közöttük élt. "Krisztus föltámadásának e tanúi" elsősorban Péter és a Tizenkettő, de nemcsak ők: Pál világosan beszél több mint ötszáz személyről, akiknek Jézus egyszerre jelent meg; megjelent még Jakabnak és a többi apostolnak is.

643 E tanúságtételek láttán lehetetlen Krisztus föltámadását a fizikai renden kívül értelmezni és nem elismerni mint történeti tényt. A tényekből következik, hogy a tanítványok hite Mesterük - általa előre megmondott - szenvedése és kereszthalála radikális próbatételének vettetett alá. A szenvedés által kiváltott megrendülés oly nagy volt, hogy a tanítványok (legalábbis közülük néhányan) nem azonnal hittek a föltámadás hírének. Az evangéliumok messze nem egy misztikus elragadtatástól lelkes közösségről beszélnek; megtört ("szomorú": Lk 24,17) és megfélelmített tanítványokat állítanak elénk. Ezért nem hittek a sírtól visszatérő szent asszonyoknak, és szavukat "képzelgésnek tartották" (Lk 24,11). Amikor Jézus húsvét estéjén megmutatta magát a Tizenegynek, "szemükre vetette hitetlenségüket és szívük keménységét, mert nem hittek azoknak, akik látták őt föltámadottan" (Mk 16,14).

644 A tanítványok még a föltámadott Jézus valósága láttán is kételkedtek; annyira lehetetlennek tűnt nekik a dolog: azt gondolták, hogy kísértetet látnak, "álmélkodtak, de örömükben még mindig nem mertek hinni" (Lk 24,41). Tamás a kételkedésnek ugyanezt a próbáját élte át, s még a Máté által elbeszélt utolsó, galileai megjelenéskor is "egyesek (...) kételkedtek" (28,17). Ezért a hipotézis, mely szerint a föltámadás az apostolok hitének (vagy hiszékenységének) "eredménye" lett volna, minden alapot nélkülöz. Épp ellenkezőleg, hitük a föltámadásban - az isteni kegyelem hatása alatt - a föltámadott Jézus valóságának közvetlen megtapasztalásából született.

KRISZTUS FÖLTÁMADOTT EMBERI TERMÉSZETÉNEK ÁLLAPOTA

645 A föltámadott Jézus közvetlen kapcsolatokba lép tanítványaival a tapintás által és azáltal, hogy eledelükből eszik. Így hívja őket arra, hogy ismerjék meg: nem kísértet, s főleg arról bizonyosodjanak meg, hogy az a föltámadott test, amellyel megjelenik nekik, azonos azzal, amelyet megkínoztak és megfeszítettek, mert hordozza szenvedése nyomait. Ez az igazi és valóságos test ugyanakkor a megdicsőült test új tulajdonságait birtokolja: többé nem térben és időben van, hanem szabadon tud megjelenni ott és akkor, ahol és amikor akar, mert emberségét már nem lehet a földön visszatartani, és csak az Atya isteni felségterületéhez tartozik. Ezért a föltámadott Jézus megjelenésének módját is teljesen szabadon választja meg: kertész alakjában, vagy "más alakban" (Mk 16,12), mint amit tanítványai megszoktak, épp azért, hogy ébressze hitüket.

646 Krisztus föltámadása nem a földi életbe való visszatérés volt, mint azon föltámasztások esetében, melyeket Ő húsvét előtt végzett: Jairus kislányáé, a naimi ifjúé és Lázáré. E tények csodás események voltak, de a személyek, akikkel a csoda történt, a "megszokott" földi életet nyerték vissza Jézus hatalma által. A maguk idejében újból meg fognak halni. Krisztus föltámadása lényegében különbözik ettől. Föltámadott testében a halál állapotából átmegy egy időn és téren túli, másik életbe. Jézus testét a föltámadásban a Szentlélek eltölti hatalommal; dicsőségének állapotában az isteni életben részesedik, úgy, hogy Szent Pál elmondhatta Krisztusról: Ő a mennyei ember.