„Nagyon jó érzés volt visszatérni Nagyszőlősre. (...) Amikor elkerültem innen, akkor kezdődött a háború, amely során Ukrajnától elcsatolták a Krím-félszigetet, és bár ez tőlünk ezer kilométerre van, mégis hatással volt Kárpátaljára. Az állami törvénykezések is folyamatosan szűkítik a lehetőségeinket, de én ezt inkább nevezném új helyzetnek, mint katasztrófának.

Ha visszasírjuk azt, hogy milyen volt régebben, akkor nem találjuk meg a megoldást a jelen problémára, hanem nosztalgiázunk, ami csak megnehezíti a mindennapokat.”

A misszió területén – Magyar Gergely atya által – indított online adásnak köszönhetően hétfőtől vasárnapig mindennap van szentmise-közvetítés. „Ezt nagyon fontosnak és jónak tartom, mert sok embernek csak így van lehetősége részt venni a miséken. Sokan nézik is. Ahhoz képest, ahányan Szőlősön misére jártak például egy hétköznapon, nagyon sok a megtekintés. Vasárnaponként pedig sosem voltak ezren a templomban, most pedig van úgy, hogy ennyien is megnéznek egy-egy közvetítést, és még a templomban is ott vannak legalább százan. Nem rossz evangelizációs válasz ez erre a nehéz helyzetre. (...) Ámosz atya tart online hittanokat, és kisfilmeket is készít.”

„Minden évben négyszer szoktunk beteglátogatást szervezni: Nagyszőlősön minden alkalommal kicsit több mint negyven emberhez megyünk el. Ilyenkor négy délelőttön keresztül csak ezt tesszük. A tavaly húsvéti látogatást majdnem mindenki lemondta a járványhelyzet miatt, de amikor augusztusban idekerültem, és ismét esedékes lett a betegek meglátogatása, már az összes érintett kérte. Azt hiszem, mostanra megszokták ezeket a körülményeket, és együtt tudnak élni a járványhelyzettel.

A karitászban egy darabig le kellett állnunk az ételosztással, de amikor tavasz elmúltával csökkent a napi megbetegedések száma, újraindulhatott ez a szolgálat. Most minden másnap két napra elegendő ételt osztanak. Ez elősegíti azt, hogy ne gyűljön össze nagy tömeg mindennap. Átlagosan nyolcvan fő érkezik: több mint kétszáz fő számára visznek ebédet – köztük vannak hat-nyolc fős családok –, és van, aki helyben fogyasztja el az ételt. Eddig télen általában 180 adag étel fogyott, de most a vírushelyzet miatt rendszeresen 210 adagot visznek el. Ebben az időszakban nincsen alkalmi munka, amire ezek az emberek el tudnak menni. Nyáron, amikor nem jönnek ebédelni, napszámban dolgoznak, de télen nincs mezőgazdasági munka, nincs napszám, nincs bevétel, tehát sokkal jobban rászorulnak a napi ellátásra. Nagyon örömteli, hogy most nincsenek korlátozások, mert a téli időszakban nagyon nehéz lenne máshonnan ételhez jutniuk.”

„Most a lelkipásztori feladatok biztos ellátása, az intézmények fenntartása és a szegények, rászorulók folyamatos gondozása a cél. (...) ahogy telik az idő, úgy vékonyodnak a reményeink is. Azt gondoltuk, hogy tavasszal már nem lesz itt a vírus, de egyre többet halljuk, hogy ebben az évben még valószínűleg velünk marad. Tavaly az összes nyári programunk elmaradt: a gyermekekkel és felnőttekkel egyaránt le kellett mondani a zarándoklatokat, hittantáborokat. Nagyon hiányoznak azok a közösségben megélt vallási események, amelyek emelhetik és színezhetik hitéletünket. Hiszen

az Egyház alapvetően közösség, ám most pont az emberek és a közösségek lettek elválasztva egymástól. Mindenki próbálja egyénileg megélni a vallásosságát, és ez nem egyszerű.

De egy idős ember, aki a monitor előtt részt vehet egy szentmisén, még ezért is hálás, örül neki, és fölfedezi benne a jót, de érzi, hogy nincs ez így jól. Nem tudjuk, hogy meddig kell várnunk, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba, de azt biztos, hogy ebben a várakozásban arra is gondolnunk kell, hogy ha már ebben a helyzetben vagyunk, akkor hogyan tudjuk kihozni belőle a legtöbbet.”

„Novíciusok voltunk, amikor 1990-ben először voltunk itt: akkor volt egyéves a misszió. Barsi Balázs atya nagyon támogatta, hogy lássuk a provincia új vállalását. Még a nagy Szovjetunióba jöttünk ki, Ukrajna csak két év múlva lett önálló ország. Az volt az érzésem, hogy egy olyan vidékre jöttem, ami közel áll a szívemhez. Édesanyám nyírségi születésű, ami közel van ide, sőt még a tájszólás is hasonló. Talán emiatt is éreztem azt, hogy ez nekem félig-meddig otthon.

Azután kilenc év múlva, 1999-ben első alkalommal ki is kerültem ide, és azóta a papságban eltöltött éveimnek lassan a felét itt töltöttem. Sokat számít, hogy az ember hol pap, hogy hol vannak kapcsolatai.

Vonzó számomra Kárpátaljában az is, hogy itt szegényebb emberek között vagyunk. Szent Ferenc is sokszor ír arról, hogy a testvérek örüljenek annak, ha a társadalom perifériáján élőket szolgálhatják.

Nehéz helyzetek természetesen Magyarországon is vannak, de itt sokkal többször találkozunk azokkal az emberekkel, akik tényleg a társadalom perifériáján élnek. Ezért is tartom nagyon fontosnak a jelenlétünket, mert talán a kárpátaljai misszió az egyik »legferencesebb« hely a provincia vállalásai közül. Ámosz atya feketeardói cigánypasztorációja még ennél is messzebb megy. A cigányság egy kisebbség a kisebbségben. Ők itt, Ukrajnában tényleg a társadalom legszélén vannak. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy Budapesten, Magyarországon a városok lelkipásztori szolgálatában fontos jelen lennünk, de itt, Kárpátalján másként van ránk szükség.

Leginkább a szociális szféra van rossz helyzetben, hiszen Ukrajnának nincs pénze arra, hogy a szegényeit ellássa. Azt látom, hogy az oktatási rendszer támogatása itt is kezd kiépülni: az óvodák, iskolák fenntartása már gördülékenyebben megy, bár nem problémamentesen. Persze nem baj, ha ebbe is be tudunk segíteni, mert ezzel a magyarokat támogatjuk abban, hogy itthon tudjanak maradni. Itt a szociálisan hátrányos helyzetekben is jelen kell lennünk. Olyan embereknek segíteni, akik helyzete elkerüli mások figyelmét. Persze a mi lehetőségeink is korlátozottak. Azoknak az embereknek, akiknek az életük szétesett, és szeretnék összeszedni magukat, megpróbálunk kapaszkodót adni. Vannak, akik föladják: őket pedig igyekszünk kísérni, szeretettel mellettük lenni.

A betegellátásban vannak még nagy problémák. Itt a nagyszőlősi járásban nagyon rossz helyzetben van az egészségügy. Ha valakin bármilyen műtétet el kell végezni, akkor az orvos csak a szikéjét hozza a beavatkozáshoz. Minden mást a betegnek kell megvennie az egészségügyi ellátáshoz: infúziót, gyógyszereket, kötszereket, és néha még az ágyneműt is jobb, ha otthonról hozza. Ha valakinek eltörik a lába, akkor pénzbe kerül, hogy a csontot helyre tegyék, de ha rosszul forr össze, akkor az illető a fél életét egy rosszul összeforrt csonttal fogja leélni, hiszen nem lesz pénze még egy ilyen minimális befektetésű műtétre sem. Otthon talán természetesnek vesszük, hogy ellátnak minket, ha bemegyünk egy kórházba, itt sajnos nem így van. A szociális vállalásainkban és az egészségügyben tehát mindig vannak olyan helyzetek, amelyeket lehet támogatni, de ez egy olyan kút, amibe csak tölteni lehet. Próbálunk ott segíteni, ahol tudunk. Érdekes, hogy

ha itt, Kárpátalján megkérdezünk egy átlagembert arról, hogy szerinte ki fog rajta segíteni, ha bajba kerül, hogy kiben bízik, akkor az Egyházat az elsők között említik.

Nemegyszer fordult már elő, hogy amikor a rendőrök megállítottak, és kiderült, hogy pap vagyok, áldást kértek tőlem, mondván: »Maga pap, az a feladata, hogy áldást adjon.«”

*

A kárpátaljai ferences misszió támogatására a Ferences Alapítvány honlapján keresztül van lehetőség. A ferences rend támogatóiért minden szerdán imádkoznak Mátraverebély-Szentkúton, a reggeli szentmisében.

A Ferences Média Otthon Kárpátalján címmel készített dokumentumfilmet 2019-ben a ferences misszióról.

Forrás: Ferencesek.hu

Fotó: L. Tímea; Szentkut.hu

Magyar Kurír