A Szentírás több helyen megemlékezik a Kármel hegyről, ahol Illés
próféta élt és védelmezte a hit tisztaságát (1Kir 17–19). Az egyházatyák
a hegyet szépsége, termékenysége, ősisége, Illés győzelme miatt Szűz
Mária jelképének látták. A próféta utána sok remete élt a hegyen. Majd a
12. században rendet alapítottak itt azzal a céllal, hogy a Szűzanya
oltalmában szemlélődő életmódot folytassanak. A tengerről felszálló
felhőben (1Kir 18,44), mely Illés idejében a megmentő esőt hozta, a
Szűzanya előképét látták. Így jött létre a kármelita rend.
Stock Szent Simon 1251. július 16-án részesült a skapuláré
látomásában. A hagyomány szerint a Szűzanya angyalok és szentek
kíséretében jelent meg a rendfőnöknek, és átnyújtotta neki a skapuláré
nevű vállruhát azzal az ígérettel, hogy aki viseli, nem jut a pokolba,
és a halálát követő szombaton kiszabadul a tisztítótűzből. E kiváltságot
később a rendtagokon kívül kiterjesztették minden hívőre, aki a
skapulárét, illetve annak éremváltozatát viseli és a Kármelhegyi
Boldogasszony oltalma alatt a megfelelő életmódra vállalkozik.
A Kármelhegyi Boldogasszony tiszteletét azok a szerzetesek hozták
magukkal Európába, akik a szaracénok elől menekülve kényszerültek
elhagyni ősi remeteségüket.
Édesanyjuk, védasszonyuk ünnepét 1376/78-tól ülik a kármeliták. Pápai
jóváhagyást az ünnep megtartására V. Sixtustól kaptak 1587-ben, majd az
emléknapot XIII. Benedek 1726-ban kiterjesztette az egész egyházra.
A kármeliták házai ma is az imádság és a lelki elmélyülés helyei hazánkban és szerte a világon.
Kommentáld!