A jubileum öt fontos feladat elé állít bennünket: az emlékezés, a visszatérés, a megpihenés, a helyreállítás és az örvendezés. Az alábbiakban a teljes pápai üzenet fordítását közreadjuk.

„Szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadulást a föld minden lakosának! Legyen ez jubileum számotokra!” (Lev 25,10

)

Kedves testvérek és nővérek!

Minden évben, különösen a Laudato si’ körlevél megjelenése óta (LS, 2015. május 24.), szeptember első napja a keresztény család számára a teremtésvédelem imavilágnapját jelenti, amellyel a teremtés időszaka kezdődik, mely október 4-én Assisi Szent Ferenc emléknapján ér véget. Ebben az időszakban a keresztények az egész világon megújítják a teremtő Istenbe vetett hitüket, és különleges módon egyesülnek a közös otthon megőrzéséért végzett imában és cselekvésben.

Örülök, hogy abban az évben, amikor a Föld napja bevezetésének ötvenedik évfordulóját tartjuk, az ökumenikus család a „Jubileum a földért” témát választotta a teremtés időszakának megünneplésére.

A Szentírásban a jubileum szent idő, melynek célja az emlékezés, a visszatérés, a megpihenés, a helyreállítás és az örvendezés.

 

1. Az emlékezés ideje

Elsősorban arra kell emlékeznünk, hogy a teremtés végső rendeltetése az Isten „örök szombatjába” való belépés. Időben zajló utazás ez, mely magában foglalja a hét hét napjának ritmusát, a hét év ciklusát és a nagy jubileumi évet, mely hét szombatév végén érkezik el.

A jubileum egyben kegyelmi idő, hogy emlékezzünk a teremtés eredeti hivatására, mely nem más, mint hogy szeretetközösségként létezzünk és boldoguljunk.

 

Csak kapcsolatokon keresztül létezünk: a teremtő Istennel, testvéreinkkel és nővéreinkkel mint a közös emberi család tagjaival, és minden teremtménnyel, mely ugyanazon otthonban lakik. „Minden kapcsolatban áll mindennel, és mi, emberi lények mindannyian testvérként egybekapcsolódunk egy csodálatos zarándoklásban. Összeköt bennünket az a szeretet, amellyel Isten szereti minden teremtményét, és amely minket is egybeköt – gyengéd szeretettel – napfivérrel, holdnővérrel, folyófivérrel és földanyával” (LS 92).

A jubileum tehát az emlékezés ideje, melynek során ápolnunk kell kapcsolatban létezésünk emlékét. Állandóan emlékeznünk kell arra, „hogy minden összefügg mindennel, a saját életünk és a természethez fűződő kapcsolataink igazi gondozása pedig elválaszthatatlan a testvéri szeretettől, az igazságosságtól és a másokhoz való hűségtől” (LS 70.).

2. A visszatérés ideje

A jubileum a visszatérés és a bűnbánat ideje. Elszakítottuk a kötelékeket, amelyek összekötöttek bennünket a Teremtővel, az emberekkel és a teremtés többi részével. Be kell gyógyítanunk ezeket a sérült kapcsolatokat, amelyek nélkülözhetetlenek önmagunk és az élet teljes szövetének fenntartásához.

A jubileum a visszatérés ideje Istenhez, szerető Teremtőnkhöz. Nem lehet összhangban élni a teremtéssel anélkül, hogy békében ne lennénk a Teremtővel, minden dolog eredetével és forrásával. Amint Benedek pápa megjegyezte, „a teremtés brutális fogyasztása ott kezdődik, ahol nincs Isten, ahol az anyag már csak nyersanyag számunkra, ahol mi magunk vagyunk a végső mérce, ahol az egész egyszerűen a mi tulajdonunk” (Találkozás a Bolzano–Bressanone-i egyházmegye papságával, 2008. augusztus 6.).

A jubileum arra hív, hogy gondoljunk újfent a többiekre, különösen a szegényekre és a legkiszolgáltatottabbakra. Újból el kell fogadnunk Isten eredeti és szeretetteljes tervét a teremtésről mint közös örökségről, mint lakomáról, melyen minden testvérünkkel és nővérünkkel a közös részvétel szellemében osztoznunk kell;

nem tolakodó versengésben, hanem örömteli egységben és közösségben, ahol támogatjuk és óvjuk egymást.

 

A jubileum annak az ideje, hogy szabadságot adjunk az elnyomottaknak és mindazoknak, akik a modern rabszolgaság bármely formájának bilincsét és láncát hordozzák, ideértve az emberkereskedelmet és a gyermekmunkát is.

Vissza kell térnünk ahhoz is, hogy meghallgassuk a földet, amelyet a Szentírás adamának hív, vagyis ez az a hely, ahonnan az ember, Ádám vétetett. Ma a teremtés riadt hangja arra buzdít bennünket, hogy térjünk vissza megfelelő helyünkre a természet rendjében, hogy emlékezzünk arra, hogy

az élet szövevényes hálójának részei és nem birtokosai vagyunk.

 

A biológiai sokféleség felbomlása, az éghajlati katasztrófák szédületes növekedése, a folyamatban lévő világjárvány egyenlőtlen hatása a legszegényebbekre és a legkiszolgáltatottabbakra – mind vészjelzés az erőforrások féktelen és kapzsi felélésére.

Különösen most, a teremtés időszakában hallgassuk a teremtés szívdobogását. A teremtett világ ugyanis azért jött létre, hogy kinyilvánítsa és közölje Isten dicsőségét, hogy segítsen megtalálnunk szépségében mindenek Urát és visszatérni hozzá (vö. Szent Bonaventura: In II Sent, I, 2,2, q. 1, concl.; Brevil., 11.5.11). A föld tehát, ahonnan vétettünk, ezért az ima és a meditáció helye: „Ébresszük fel az Isten által belénk ültetett esztétikai és szemlélődő érzéket” (Querida Amazonia apostoli buzdítás, 56.). A csodálkozás és a szemlélődés képessége olyasmi, amit különösen az őslakos testvéreinktől és nővéreinktől tanulhatunk meg, akik összhangban élnek a földdel és annak számos életformájával.

3. A megpihenés ideje

Bölcsességében Isten fenntartotta a szombat napját, hogy a föld és annak lakói megpihenhessenek és felfrissülhessenek. Ma azonban olyan életstílusokban élünk, amelyek szétfeszítik a bolygó határait.

A növekedés folyamatos igénye, a szüntelen termelés és fogyasztás ciklusa kimeríti a környezeti világot.

 

Az erdők szétbomlanak, a talaj erodálódik, a mezők eltűnnek, a sivatagok ránk telepednek, a tengerek savasodnak, egyre erősebb viharok csapnak le ránk: nyög a teremtés!

A jubileum idején Isten népének meg kellett pihennie szokásos munkájából, lehetővé téve, hogy a szokásos fogyasztás csökkenésének köszönhetően a föld újjászülessen és a világ újrarendeződjön.

Ma olyan igazságos és fenntartható életstílusokat kell találnunk, amelyek visszaadják a földnek a neki járó pihenést,

 

meg kell találnunk a módját, hogy mindenki elegendő táplálékhoz jusson, anélkül, hogy tönkretennénk a bennünket fenntartó ökoszisztémákat.

A mostani járvány valahogy egyszerűbb és fenntarthatóbb életstílusok újrafelfedezéséhez vezetett bennünket. Bizonyos értelemben a válság alkalmat adott új életmódok kialakítására. Megfigyelhettük, hogyan képes a Föld helyreállni, ha hagyjuk pihenni: a levegő tisztább lett, a vizek áttetszőbbek, az állatfajok sok helyre visszatértek, ahonnan korábban eltűntek. A járvány válaszút elé állított bennünket. Ki kell használnunk ezt a döntő időszakot, hogy véget vessünk a felesleges és romboló tevékenységeknek és céloknak, és hogy életadó értékeket, kapcsolatokat és projekteket valósítsunk meg.

Felül kell vizsgálnunk energiafelhasználási, fogyasztási, közlekedési és táplálkozási szokásainkat.

 

El kell távolítanunk gazdaságunk nem alapvetően fontos és káros vonásait, és ki kell alakítanunk az áruk kereskedelmének, előállításának és szállításának eredményes formáit.

4. A helyreállítás ideje

A jubileum arra szolgáló idő, hogy

helyreállítsuk a teremtés eredeti harmóniáját és begyógyítsuk a sérült emberi kapcsolatokat.

 

Arra hív bennünket, hogy méltányos társadalmi kapcsolatokat állítsunk fel újra, visszaadva mindenkinek a szabadságát és a tulajdonát, valamint elengedve mások adósságát. Ezért nem szabad megfeledkeznünk a bolygó déli részének kizsákmányolásáról, amely óriási ökológiai adósságot eredményezett, főleg az erőforrások kifosztása és a közös környezeti térnek hulladéktárolásra történő túlzott felhasználása miatt. Itt az ideje a helyreállító igazságszolgáltatásnak. Ennek kapcsán

megismétlem felhívásomat a legkiszolgáltatottabb országok adósságának eltörlésére, tekintettel a koronavírus-járványt követő egészségügyi, társadalmi és gazdasági válság súlyos következményeire, melyekkel szembe kell nézniük.

 

Biztosítani kell azt is, hogy az újrakezdést ösztönző kezdeményezések, melyeket globális, regionális és nemzeti szinten kidolgoznak és megvalósítanak, valóban hatékonyak legyenek: közjóra összpontosító politikákkal, jogszabályokkal és beruházásokkal, valamint a globális társadalmi és környezeti célok elérésének biztosításával.

A Föld helyreállítására is szükség van. Rendkívül fontos az éghajlati egyensúly helyreállítása, hiszen vészhelyzetben élünk. Fogytán az időnk, ahogyan gyermekeink és a fiatalok emlékeztetnek bennünket. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a globális átlaghőmérséklet 1,5 Celsius-fok alatti küszöb alatt maradjon, amint azt a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény rögzíti: e határ átlépése katasztrofális lenne, különösen a legszegényebb közösségek számára az egész világon. Ebben a kritikus időszakban egy nemzedékeken belüli és egy nemzedékek közötti szolidaritást kell előmozdítani. Készülve az Egyesült Királyságban, Glasgow-ban megrendezésre kerülő nagy klímacsúcsra (COP 26) arra biztatok minden országot, hogy a kibocsátás csökkentése érdekében ambiciózusabb nemzeti célokat fogadjon el.

A biológiai sokféleség helyreállítása ugyanolyan kulcsfontosságú a fajok soha nem látott eltűnése és az ökoszisztémák rendkívüli pusztulása miatt. Támogatni kell az ENSZ arra vonatkozó felhívását, hogy őrizzük meg a föld 30%-át védett élőhelyként 2030-ig, hogy lecsökkentsük a biológiai sokféleség elvesztésének riasztó mértékét. Kérem a nemzetközi közösséget, hogy tagjai működjenek együtt annak biztosítása érdekében, hogy a biodiverzitással foglalkozó csúcstalálkozó a kínai Kunmingban (COP 15) fordulópontot jelentsen a Föld helyreállításában, olyan otthonná alakításában, ahol a Teremtő akarata szerint bőséges az élet.

Helyre kell állítanunk az igazságszolgáltatást, biztosítva, hogy azok, akik nemzedékek hosszú során át laktak egy földet, teljes mértékben újra használatba vehessék. Az őslakos közösségeket meg kell védeni azoktól a vállalatoktól, különösen multinacionális vállalatoktól, amelyek a fosszilis tüzelőanyagok, ásványok, fa és agrár-ipari termékek káros kitermelése révén „olyasmit tesznek a kevésbé fejlett országokban, amit nem tehetnek meg az őket pénzelő országokban” (LS 51.). Ez a tisztességtelen vállalati viselkedés „új típusú gyarmatosítást” jelent (Szent II. János Pál: Beszéd a Pápai Társadalomtudományi Akadémiához, 2001. április 27., idézi: Querida Amazonia, 14.), amely szégyenteljesen kihasználja a legszegényebb, a gazdasági fejlődés kétségbeesett keresésében élő közösségeket és országokat. Meg kell erősíteni és egységes szerkezetbe kell foglalni a nemzeti és nemzetközi törvényeket, hogy azok szabályozzák a kitermelő társaságok tevékenységét, és biztosítsák az igazságszolgáltatáshoz való hozzáférést azok számára, akik sérelmet szenvedtek.

5. Az örvendezés ideje

A bibliai hagyomány szerint a jubileum örömteli esemény, melynek kezdetét az egész földön hallható kürtszó jelezte. Tudjuk, hogy a Földnek és a szegényeknek a kiáltása az utóbbi években még hangosabbá vált. Ugyanakkor tanúi vagyunk annak is, hogy a Szentlélek arra indít egyéneket és közösségeket mindenütt, hogy összefogjanak közös otthonunk újjáépítésére és a legkiszolgáltatottabbak megvédésére. Azt lájuk, hogy

egyre többen és többen vannak olyanok, akik alulról és a perifériákról indulva nagylelkűen dolgoznak a föld és a szegények védelmén.

 

Öröm látni a megannyi fiatalt és közösséget, különösen őslakosokat, akik élen járnak abban, hogy válaszoljanak az ökológiai válságra. Ők a Föld jubileumára hívnak, és egy új kezdetet követelnek, annak tudatában, hogy „a dolgokon lehet változtatni” (LS 13.).

Örülnünk kell annak is, hogy a Laudato si’ megjelenésének évfordulóján tartott különleges év számos helyi és globális szintű kezdeményezést ösztönöz a közös otthon és a szegények gondozásának érdekében. Ennek az évnek hosszú távú operatív tervekhez kellene vezetnie, hogy egy átfogó ökológia gyakorlata valósuljon meg a családokban, a plébániákon, az egyházmegyékben, a szerzetesrendekben, az iskolákban, az egyetemeken, az egészségügyben, a vállalkozásokban, a gazdaságokban és sok más területen.

Örüljünk annak is, hogy a hívő közösségek összefognak, hogy igazságosabb, békésebb és fenntarthatóbb világot teremtsenek. Különleges örömre ad okot, hogy a teremtés időszaka valóban ökumenikus kezdeményezéssé kezd válik.

Egyre jobban ébredjünk tudatára, hogy mindannyian közös otthonban élünk, hiszen ugyanazon család tagjai vagyunk!

 

Örüljünk, mert szeretetében a Teremtő támogatja a Föld iránti alázatos erőfeszítéseinket. Ez egyben Isten háza is, ahol az ő Igéje „testté lett és köztünk lakozott” (Jn 1,14), olyan hely, amelyet a Szentlélek kiáradása folytonosan megújít.

„Küldd el Lelked, Uram, és újítsd meg a föld színét” (vö. Zsolt 104,30).

Róma, Lateráni Keresztelő Szent János-bazilika,
2020. szeptember 1.

Ferenc

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Pixabay

Magyar Kurír