Közeleg a Karácsony, a kereszténység legnagyobb ünnepe.

A világ, és benne az emberiség teremtője, fenntartója és mindenható Ura megtestesült, és emberré lett. Felfoghatatlan misztérium ez. Ez az időpont lett az időszámítás kiinduló pontja, amely két részre osztja a történelmet. A Jézus születése előtti, és a születés utáni időre. Az A.D. (Anno Domini) az Úr születésének évétől eltelt időt jelzi. Ezt az eseményt, a Jó hírt, az Örömhírt már évszázadokkal Isten Fiának megtestesülése előtt megjövendölték a próféták. Izajás (Ézsaiás) próféta Jézus születése előtt 700 évvel olyan pontos leírást adott a születendő Messiásról, amely a ma emberét is megdöbbenti.

„Erre a próféta azt mondta: „Halljátok hát, Dávid háza! Nem elég nektek, hogy próbára teszitek az emberek türelmét, még az én Istenem türelmét is próbára teszitek? Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.” (Iz 7,13-14)

„Mert gyermek születik, fiú adatik nekünk, s az ő vállára kerül az uralom. Így fogják hívni: Csodálatos Tanácsadó, Erős Isten, Örök Atya, Béke Fejedelme.” (Iz 9,5)

Izajás próféta előre megrajzolja a szenvedő Messiás képét is:

„Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes [hiszen láttuk], a külsejére nézve nem volt vonzó. Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfija, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. Mi mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, ki-ki a maga útjára tért, és az Úr mégis az ő vállára rakta mindnyájunk gonoszságát. Megkínozták, s ő alázattal elviselte, nem nyitotta ki a száját. Mint a juh, amelyet leölni visznek, vagy amint a bárány elnémul nyírója előtt, ő sem nyitotta ki a száját. Erőszakos ítélettel végeztek vele. Ugyan ki törődik egyáltalán ügyével? Igen, kitépték az élők földjéből, és bűneink miatt halállal sújtották. A gonoszok közt adtak neki sírboltot, és a gazdagok mellé temették el, bár nem vitt végbe gonoszságot, sem álnokság nem volt a szájában.” (Iz 53,2-9)

Dániel próféta kódolt időpontokat is tartalmazó jövendölése megjósolja nemcsak a Messiás születését, hanem Jeruzsálem pusztulását is (ami be is következett Krisztus után 70-ben - Flaviusz Titusz római hadvezér seregei földig rombolták a jeruzsálemi templomot).

„Hetven hete van népednek és szent városodnak. Akkor véget ér a gonoszság, lepecsételik a bűnt és levezeklik a vétket. Elérkezik az örök igazság, megpecsételik a látomást és a jövendölést, és fölkenik a Szentek Szentjét.

Tudd meg és értsd meg: attól, hogy elhangzik a parancs, Jeruzsálem épüljön fel újra, hét hét telik el a felkent Fejedelemig.

Hatvankét hét alatt újra felépül az utca és a fal, mégpedig sok szorongattatás közepette.

Hatvankét hét elteltével megölnek egy Fölkentet, bírói ítélet nélkül.

A várost és a szentélyt elpusztítja egy eljövendő nép és vezér.” (Dán 9,24–26)

Mikeás próféta megjövendöli a Messiás születésének pontos helyét is:

„De te, Betlehem Efrata, bár a legkisebb vagy Júda nemzetségei között, mégis belőled születik majd nekem,aki uralkodni fog Izrael felett.

Származása az ősidőkre, a régmúlt időkre nyúlik vissza.

Ezért elhagyja őket az Úr, míg nem szül, akinek szülnie kell.” (Mik 5,1–3)

A próféták jövendöléseiben a betegek gyógyulásáról, örömről, boldogságról, Isten országának eljöveteléről, királyságról olvashatunk. Azt gondolhatnánk, hogy amikor a prófétai jövendölés hosszú-hosszú várakozás után végre valóra vált, Isten választott népét a beteljesülés öröme töltötte el.

A születés körülményei teljesen ellentétesek voltak az emberi várakozásokkal. Az ember - a bűn által eltorzult - elképzelései, és Isten tervei és cselekedetei között mélységes szakadék tátong. A korabeli zsidó vallási elit, és a véreskezű, a római császár bábjaként uralkodó despota, Heródes számára elfogadhatatlan volt egy olyan Messiás, aki egy szegény názáreti lánytól születik. Ráadásul egy vidéki település peremén lévő istállóban. Nem díszes pompában, angyalok seregétől körülvéve száll le dicsőségesen a jeruzsálemi templom párkányáról. Nem üdvözli, és nem állítja maga mellé Heródes királyt és a Szanhedrin előkelő vezetőit. Nem űzi el a római megszállókat isteni erejével, nem állítja helyre a dávidi királyságot és a salamoni gazdagságot. Ilyen Messiásra nincs szüksége az akkori elitnek. Heródes ördögi tervet eszel ki: megöleti a két évnél fiatalabb betlehemi gyermekeket. Ez a gátlástalan, sátánista tömeggyilkos az első „kereszténygyűlölő” terrorista. De a szeretet Istene ellen soha nem győzhet egy gyűlölködő porszem.

Azt gondolhatnánk, hogy egy jól szervezett, fegyveres erővel fenntartott világbirodalom, és annak kegyeit élvező helyi uralkodó osztály csírájában elfojthat minden neki nem tetsző kezdeményezést, mozgalmat. Úgy tűnhet, hogy egy „mezei”, mezítlábas Messiásnak, és egy pár egyszerű halászembernek nem sok esélye lehet ebben az ellenséges - hatalmi erővel rendelkező - világban. Emberi logika szerint ez az újkeletű „mozgalom” eleve bukásra van ítélve.

Eltelik csendben harminc év. Heródes, a paranoiás diktátor gyalázatos körülmények között meghal, talán már feledésbe is merültek a betlehemi események. De egy új próféta vészjósló dörgedelmei ismét felébresztik a választott nép alvó lelkiismeretét: „Térjetek meg! A fejsze már a fák gyökerére tétetett!”

Az ószövetségi prófétálás itt befejeződött, az ígéretek beteljesedtek. Keresztelő Szent János rámutat a Messiásra: „Íme, az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit!”

S a harminc évvel azelőtt született, Názáret csendjében felcseperedett Istenfiú új világot teremt. A sötét, bűnös világot az Igazság vakító fénye világítja meg. Hunyorognak a félhomályhoz szokott szemek. S a vakok látnak, a sánták járnak, a némák nyelve megoldódik, a leprások bőre megtisztul, a reményvesztettek örömtáncot járnak. Isten egyszülött Fia hirdeti az örömhírt mindenkinek. „Térjetek meg, mert elérkezett hozzátok Isten országa!”

A bűnök megbocsáttatnak, a Sátán rablánca lehull, test és lélek megtisztul - az örök élet, a menyegzős lakoma meghívottja mindenki. A szeretet győzött a gyűlölet felett, az isteni jóság elsöpörte a sátáni gonoszságot.

Kell-e ennél több egy embernek? Nem erre vágyik mindenki? Vissza lehet-e utasítani egy örök életre, örök boldogságra szóló meghívást?

Normális ember számára a válasz teljesen egyértelmű: ez az emberi élet beteljesülése, ez a csúcs, ez a maximum. Ennél többet senki sem adhat!

Mégis megtörténik az, ami józan emberi ésszel felfoghatatlan: a meghívottak jelentős része visszautasítja a menyegzőre szóló meghívást! Döbbenetes, és érthetetlen reakció. Sorjáznak a kifogások:

„Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak, jöjjenek a menyegzőre! Azok nem akartak jönni.

 Erre más szolgákat küldött: Mondjátok meg a meghívottaknak, hogy a lakomát előkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat leölettem, minden készen van, gyertek a menyegzőre!

Azok nem törődtek vele, az egyik a földjére ment, a másik meg az üzlete után nézett.” (Mt 22.3-5)

„Amikor eljött a lakoma kezdetének ideje, elküldte szolgáit, mondják meg a meghívottaknak: Gyertek, már minden készen van.

De elkezdtek mentegetőzni. Az egyik ezt üzente neki: Földet vettem, s el kell mennem megnézni. Kérlek, ments ki.

A másik azt mondta: Öt iga ökröt vettem, megyek őket kipróbálni. Kérlek, ments ki.

Ismét más ezt mondta: Megnősültem, azért nem mehetek.” (Lk 14.17-20)

Úgy tűnik, a földi javak rövid ideig tartó birtoklása, a pénz, az üzlet, a hatalom pillanatnyi élvezete elhomályosítja az emberi értelmet. A Mammon imádata, a földi jólét, a csillogás elvakítja a látásra teremtett szemeket.

Mi itt az alapvető probléma?

Az isteni Igazság túl fényesen világít: napvilágra kerül az, ami a sötétségben nem látszott. A bűnök: a gátlástalan lopás, csalás, mások becsapása, a hataloméhség, a gyűlölet, a korrupció, a jellemtelenség - a lélek sötét foltjai. Fel kellene adni az eddigi életvitelt, a megszerzett javakat, a nagy nehezen kicsikart jövedelmező pozíciót, a hatalmat. Be kellene vallani az eddigi gaztetteket. Egyszóval: meg kellene térni! Bocsánatot kellene kérni Istentől, a megkárosított, megalázott embertársaktól!

A reakciók az önámítás, önigazolás szánalmas kísérletei: Mit szólna mindehhez a környezetem? Nem alázkodhatok meg én, akit eddig mindenki megsüvegelt!

Bizony, könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak bejutni Isten országába! Itt a „gazdag” alatt elsősorban nem a tisztességesen megszerzett anyagi javak bősége értendő. Akit a gonosz lélek tesz „gazdaggá”, az a legszerencsétlenebb.

Jézus születése óta megtapasztalhattuk a bizonyosságot:

Isten mindenek felett lévő, mindenható hatalmát. Hatalmát a betegségek felett, a halál felett, a természeti erők felett.

Isten mindent felülmúló, abszolút Igazságát, Azt az Igazságot, mely legyőzött minden hazugságot, feltárt minden bűnt és törvénytelenséget.

Isten végtelen kegyelmét és irgalmát. Amely megbocsátott minden vétket, minden bűnt, és visszaadta az ember méltóságát és szabadságát.

Nincs tehát semmi félnivalója annak, aki bízik Istenben, életét bizalommal Isten kezébe helyezi. Bűnei bocsánatot nyernek, életének vezérfonala a mennyek országába vezet. Örök sorsa már itt a földön el van döntve: az örök üdvösség lesz az osztályrésze.

De mi történik azokkal, akik makacsul megmaradnak az Isten nélküli, bűnös útjukon?

Jézus születésére emlékezünk, Isten emberré válását ünnepeljük minden év Karácsonyán. Napjaink karácsonya kezd hasonlítani az első Karácsonyra. Jézus betlehemi jászla körül csak egy-két pásztor lehetett jelen. A megszálló római birodalom, és Heródes árnyékában, az éjszaka csendjében nem a beteljesülést oly régen vártó emberek örömódája zengett, hanem az angyalok énekelték a mennyei szózatot. Napjaink Istent dicsérő keresztényei is átélhetik ez az érzést: az emberiségre rászabadult (rászabadított?) járvány eltörölte az eddig megszokott Húsvétot, és úgy tűnik, a Karácsony is a járvány áldozatává válik. Az éjféli mise a Karácsony csúcspontja. Most eltörölték, a kijárási tilalomra hivatkozva. Igaz, kutyát lehet sétáltatni, de egy-kétszáz, fegyelmezett embernek éjféli misére immár nem lehet elmenni. Isten Fia egy hideg istállóban nem szégyellt megszületni, a gyűlölködő hatalom árnyékában. Talán az Egyház mai elöljáróinak sem kellene szégyellni, hogy szót emeljenek az évszázadok óta megtartott éjféli ünnepi mise érdekében!

Isten Fia eljött közénk, beteljesítette küldetését. A megtestesült Szeretetet a vak gyűlölet mindössze három évig tudta elviselni. Jézus kereszthalála sokak számára botránynak, bukásnak tűnhetett, de feltámadása megvilágosította Isten megváltó tervét.

Jézus (a megtestesült valóságos Isten és valóságos ember) földi működése utáni korszakot éljük.

„De újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat!”

Krisztus, a Messiás újra eljön: már nem szegényen és megvetetten, hanem isteni dicsőségében! Ítéletet tart: mindenkinek meg kell állni Krisztus ítélőszéke előtt! A dicsőséges Krisztus előtt! Az emberi élet minden tette, minden gondolata - mint egy nyitott könyv - napvilágra kerül. Itt nem lesz protekció, nem lesz korrupció, nem számít a pénz, nem számítanak a kapcsolatok, nem számít a hajdan volt hatalom. Csak a valódi tettek és szándékok számítanak.

A jók, az Istenben bízók, az „Atya áldottai” Krisztus jobbjára kerülnek. Ők azok, akik megtértek bűneikből, akik hittek Isten szavának, akik boldogan igent mondtak a menyegzői meghívásra.

A gonoszok, a bűneikben megátalkodottak, a Mammon megszállottjai, a lelküket csörgő aranyért eladók, a hazájukat, népüket, egyházukat, embertársaikat elárulók Krisztus baljára kerülnek. Ezek a kárhozat fiai, akik gazdájukhoz, a gonosz lélekhez kerülnek az örök sötétségre.

Jézus születése után, Krisztus második eljövetele, és ítélete előtt állunk. Isten meghívott mindenkit az Ő országába. Mégpedig személyesen. Nem postai meghívót küldött, hanem minden embert egyenként Ő maga hívott meg. Ezért jött el hozzánk Karácsony éjszakáján. Legyőzte legnagyobb ellenségünket, a gyűlöletet és a halált. Csak a szeretet maradt meg: de az mindörökre.