„Amikor
aztán eljött a szombat, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan
hallgatták, és álmélkodva így szóltak: Honnan kapta ezeket, miféle
bölcsesség az, ami neki adatott, és hogyan lehet, hogy ilyen csodák
történnek általa?”
Jézus már
gyermekkorában megmutatta különleges „képességét”. A Biblia feljegyzi,
hogy József és Mária évenként elment Jeruzsálembe a páska ünnepére. Ez
nem változott később sem, így amikor
Jézus 12 éves lett együtt mentek fel az ünnepre. A haza úton viszont
Jézus nem tartott velük, hanem visszamaradt. Szülei jóval később vették
csak észre, hogy gyermekük nem tartott a csoporttal. Aggodalommal telve
visszatértek Jeruzsálembe és csak 3 nap múlva találták meg. Jézus a
templomban volt, ahol a tanítómesterek között ült és beszélgetett velük.
Kérdéseket tett fel, majd számukra érdekes válaszokat adott,
olyannyira, hogy meglepődtek a gyermek tudásán.
Ahogy telt
az idő és Jézus felnőtt férfi lett, tanítványokat hívott el, élete egyre
több, kézzelfogható csodát is rejtett magában. Sorra gyógyított,
halottat támasztott, embereket oldozott fel bűneik alól, vízen
járt, tengert csendesített,olyan dolgokat tett, amelyeket azóta senki
sem a történelemben. Joggal mondhatnánk, hogy „de, hiszen ő Isten Fia
volt…”. Ez igaz, ám pont ő, Isten Fia hívta fel a figyelmünket egy
fontos dologra: „Bizony mondom nektek: ha akkora hitetek volna, mint
egy mustármag, és azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen oda – akkor
odamenne, és semmi sem volna nektek lehetetlen.” (Máté 17:20)
Valóban ennyi lenne az egész? Ha viszont tényleg csak a hitünket kell
megerősíteni, akkor most nem hiszünk eléggé? Aligha hinném, hogy ez
lenne a probléma. Teljesen természetes, hogy mi emberek, nem tudjuk
elképzelni azt, hogy akkora csodákat tegyünk, mint Jézus. De vajon mi
számít nagy csodának? Az akkori világban (természetesen a mostaniban is)
óriási dolog volt feltámasztani egy halott embert, azonban a technika
vívmányai szinte teljesen átformálják az emberek értékrendjét és
megváltozik, hogy mi az, ami fontos vagy ami fontossá tehet. A jelen kor
egyik népbetegsége lehetne a szeretet-éhség is. Egyik alkalommal
diákjaimmal arról beszélgettünk, hogy ki az igazán fontos, nagy ember?
Sorolták, hogy akinek pénze van, hatalma van stb. Megkérdeztem, hogy mi
történik akkor, ha a vagyon elúszik vagy a hatalom megszűnik? Hát….nem
marad semmi. – hangzott a válasz. Ez így van. – tettem hozzá, ezért
fontos, hogy nem a fizikális dolgokba mérjük egy ember fontosságát,
hanem gesztusokban, tettekben és érzésekben.
Egy kisfiú, alig 10 éves, egy óriási mondatot fogalmazott meg: „Ha segítesz valakinek, még ha nem is tudja viszonozni, örökre emlékezni fog rád. Ez a nagy dolog!”
Áldott napot!
Kommentáld!