Jelenésről nevezett Boldog Sebestyén emléknapja

1502. január 20-án született a spanyolországi La Gudiña-ban, 1600. február 25-én halt meg Mexikóban, Pueblában. 1789. május 17-én VI. Pius pápa avatta boldoggá. Ereklyéi a pueblai Szent Ferenc-templomban találhatók.

Boldog Sebestyén gazdag volt, aki szétosztotta vagyonát a szegények között, továbbá a legidősebb novícius, mivel 71 éves volt, amikor belépett a rendbe. A kocsisok és a virágárusok védőszentje.

Szegény, paraszti családból származott; szülei rendkívül vallásos nevelésben részesítették. Gyermekkorában egyszer nagyon komolyan megbetegedett, de csodálatos módon meggyógyult. Egészen fiatal korától kezdve bérmunkásként dolgozott a mezőn. Ami pénzt megkeresett, azt szüleinek és húgainak adta. Tizenöt évesen a szülői ház elhagyására kényszerült, hogy más munka után nézzen: a szülei által megmunkált föld ugyanis nem volt elég minden gyermekük ellátásához. Többször költözött. Nem tudjuk, hogy ezt a jobb megélhetés érdekében tette-e, vagy csak a rossz emberek társaságától akart szabadulni.

1533-ban harmincegy évesen úgy döntött, hogy Mexikóba megy új életet kezdeni. Pueblában, egy újonnan alapított városban telepedett le, ahol rövidesen szorgalmának, találékonyságának és egy kicsit a szerencsének is köszönhetően meggazdagodott.

A gazdagság azonban nem változtatta meg szívét: jámbor és bőkezű adakozó maradt továbbra is. A szegényeknek gabonát adott, az ifjú házasokat hozománnyal támogatta, a betegeket orvossággal, az eladósodottaknak kifizette a tartozását. Mindenki atyának hívta őt, mert nemcsak az anyagiakról gondoskodott, hanem igyekezett megnyerni minél több indiánt Krisztusnak. Miután korán elvesztette első feleségét, újra megnősült. Második feleségének elvesztése után szétosztotta vagyonát a szegények között, és hetvenegy évesen elkezdte a noviciátust a ferences testvéreknél.

Ő lett a világon ismert legidősebb novícius. Előrehaladott kora ellenére még huszonhét évet élt a rendben példamutató alázatban, engedelmességben, imában és bűnbánatban. Az, aki korábban Mexikó leggazdagabb embereinek egyike volt, a legalantasabb szolgálatokat vállalta a rendben. Majdnem haláláig a csupasz földön aludt, és koldulásból élt. Életszentség hírében halt meg 1600. február 25-én, kilencvennyolc évesen.

Ámosz könyvéből (6,1.4-7):

Jaj nektek, gondtalanul élőknek, a Sionon,
és nektek, elbizakodottak, Szamaria hegyén,
ti előkelők, a nép főemberei,
akikhez folyamodik Izrael háza!
Elefántcsontágyakban lustálkodnak,
és kereveteken henyélnek;
lakmároznak a nyáj bárányaiból,
és a csorda borjúiból.
Danolásznak hárfaszó mellett –
azt hiszik, hogy olyan hangszereik vannak, mint Dávidnak –,
serlegekből isszák a bort,
a legfinomabb kenettel kenik meg magukat,
és semmit sem törődnek József romlásával.
Nos, ezért majd ők mennek a száműzöttek élén a száműzetésbe,
és véget ér a henyélők tobzódása.

A Szentírás gyakran ostorozza a gazdagokat, és Jézus szavaival figyelmezteti őket, hogy könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, mint a gazdagnak bejutni Isten országába (Lk 18,25). Ezek a szavak, érthető módon, nyugtalanságot válthatnak ki sok keresztényben, akik felteszik maguknak a kérdést: a gazdagság rossz, amit jobb lenne elkerülni? A gazdagok bejuthatnak-e Isten országába? A Jelenésről nevezett Boldog Sebestyén és sok más keresztény példája azonban reményt önthet a szívükbe. A Katolikus Egyház sosem ítélte el a gazdagságot, de mindig felhívta hívei figyelmét, hogy helyesen viszonyuljanak az anyagiakhoz, mert a mulandó dolgok „arany borjúvá” válhatnak számukra. Veszélyessé válik, ha ez a nézet eluralkodik az ember szívén, ami egyaránt érintheti a gazdagot és a szegényt – fogalmaz Arkadiusz Nocoń.

Találkoztam egyszer egy emberrel, aki emigrált – írja. Innentől kezdve állandóan költözött egyik helyről a másikra, váltogatta a lakóhelyét, a munkáját, rejtőzködött a rendőrség elől. Megkérdeztem tőle: „Nem lenne egyszerűbb hazatérnie?” „Addig nem – válaszolta –, amíg nem lesz olyan kocsim, amit meglátva leesik az emberek álla otthon a falumban…” Szegény volt, de a szíve nem lett tőle nemesebb…

Hogy történhet az, hogy miután egyes szerzetesek lemondtak a világ minden gazdagságáról, aranyról, ezüstről, földbirtokról, képesek megsértődni a másik testvérre egy kés, egy tű vagy egy könyv miatt? – kérdezte Kasszián Szent János a Krisztus utáni V. században. Egyesek olyan féltékeny irigységgel őrzik dolgaikat, hogy nemcsak használatra nem adják oda őket, hanem megnézni sem engedik. Éppen attól a lehetőségtől fosztják meg magukat, ami a vezeklés és a szeretet gyakorlása lehetne számukra. Helyette a nyugtalanság és a harag mérgezi őket (Beszélgetés az Atyákkal I.6).

Jelenésről nevezett Boldog Sebestyén, aki a szegénység útjáról rátért a gazdagság útjára, majd újra a szegénységet választotta, mégis mindkét állapotban meg tudta őrizni szívét a kapzsiságtól: a gazdagság nem vakította el, de a szegénység sem törte meg jellemét.

Az indiánoktól, akik között Sebestyén apostolkodott, és Amerika mai lakóitól, ahol a szerencse rátekintett és meggazdagodott, kérhetnénk néhány jó tanácsot. Az elsők életüket is kockáztatták, hogy gyarapítsák vagyonukat, amit végül szétosztottak: minél több lova volt ugyanis valakinek, annál több törzstagot tudott megajándékozni. Az indiánok számára a tulajdon értéktelen volt, ha nem tudták odaajándékozni másnak.

Amerika jelenlegi lakóitól érdemes megtanulnunk egy alapkifejezést: understatement, ami azt akarja mondani, hogy ne dicsekedj a vagyonoddal, ne villogj, ha többel rendelkezel, mint mások. „Az Egyesült Államokban leggyakrabban nem az igazi gazdagok, hanem a maffiózók és a lányfuttatók járnak fehér Lincolnnal vagy Cadillac-kel” – mondta Krzysztof Zanussi.

Mielőtt Boldog Sebestyén testét végleg sírba tették, a ferences testvéreknek ötször kellett új habitust ráadni, ugyanis az emberek minden egyes alkalommal darabokra tépkedték ruháját, és hazavitték ereklyeként. Vajon nem éppen a szentek a leggazdagabbak? Csak ők képesek még a haláluk után is ajándékot adni – hangsúlyozza Arkadiusz Nocoń atya

Mindenható, örök Isten, Te úgy akartad, hogy Boldog Sebestyén hűségesen szolgáljon Téged lelke egyszerűségében, közbenjárására add meg nekünk a kegyelmet, hogy mi is buzgón szolgáljunk Téged, és földi zarándoklatunk befejezésével elnyerjük az örök jutalmat. A mi Urunk Jézus Krisztus, a Te Fiad által, aki Veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké. Ámen

Lengyelből fordította Szemere János atya

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír