Nekünk, hitben élő embereknek nem kis próbatétel, amikor olyan nehézségekkel kell megküzdenünk, amelyek külső körülményekből fakadnak. Ilyen például a jelenlegi világjárvány is.

Még ahhoz sem könnyű  hozzászoknunk, hogy ha igazán komolyan vesszük a hitünket, és aszerint is élünk, akkor bizony lesznek olyanok, akik ellenünk fordulnak. Ahogy hallottuk a mi Urunktól, ellensége lesz az embernek még a háza népe is. És ennek bizony megvan a maga terhe. De ha ehhez még külső nehézségek is hozzáadódnak, akkor már lehet, hogy azt mondjuk: — Uram! Ne is haragudj, ez már mégis csak sok. Eddig úgy képzeltük, hogy a mi oldalunkon állsz, senki sem árthat nekünk, amikor a Te ügyedben fáradozunk. Te meg közben még ezt is?

Így lehetett ez a Jeruzsálemben élő ősegyház tagjaival is, amikor Szent István diakónus megkövezése után menekülniük kellett az üldözések elől. Az első reakciójuk bizonyára az értetlenség volt:

„Ugyan milyen jó származhat abból, hogy nekünk el kellett hagynunk a hazánkat, a házainkat, a keserves munkával eddig nehezen megszerzett javainkat?”

Alighanem mi is hasonlót gondoltunk volna az ő helyükben.

De ahogy olvassuk az Apostolok Cselekedeteit, látjuk, hogy micsoda éltető forrás, micsoda éltető hit kezdett felszínre törni környezetük, sőt az egész világ számára is ebből a számukra ijesztő helyzetből, abból, amit ők szörnyű csapásként éltek meg.

Hiszen ahova csak vetődtek, hirdették az evangéliumot, és hirdették Krisztust. A nép szívvel-lélekkel figyelt szavaikra, mert hallották és látták a csodajeleket, amelyeket műveltek. Akár Fülöp, akár a társai. Sok, ördögtől megszállott embert szabadítottak meg. Imáiktól sok beteg is meggyógyult, így aztán nagy öröm támadt ott, ahol csak megfordultak.

Az örömhírnek az egész világban való elterjedéséhez szükség volt az ő szétszóratásukra. Ők ezt akkor aligha értették, ez még nem volt világos.

Jó nekünk, ha erre gondolnunk, amikor bennünket is érnek nehézségek, csapások, amelyeknek úgy tűnik, semmi értelme sincs a mi szempontjaink szerint. Ez a jelenlegi vírusfertőzés is talán pont egy ilyen helyzet.

Nem tudjuk, hogy a mi Urunk miért engedte meg, hogy mindez megtörténjen. De ha tudunk bízni benne, az Ő szerető gondviselésében, akkor egyszer majd kiderülhet, hogy ennek is lehet, ennek is volt, van és lesz szerepe abban, hogy a világ jobban az evangélium felé forduljon, és az emberek bűnbánatot tartsanak és megtérjenek.

A jeruzsálemi hívő közösségnek a megpróbáltatása, amit csapásnak éltek meg akkor, sokszoros gyümölcsöt, százszoros termést hozott, a Jézus Krisztusba vetett hitnek az elterjedését.

Milyen jó lenne, ha mi is így tudnánk tekinteni a nehézségeinkre és erre a járványra. Nem tudjuk még most, hogy mi az oka. Nem értjük, hogy miért van erre szükség, miért kell ezt elszenvednünk, de látván elődeink példáját, bízni tudnánk benne, hogy gondviselő Istenünk azért érti és tudja, és most is ura a helyzetnek.

És ha megpróbáljuk jó szívvel elfogadni, hogy most ez a helyzet, azt a mi Urunk megáldja, és javára fordítja a környezetünknek is, és az üdvösségünknek is. Ámen.

Írta: Horváth Zoltán diakónus

A homília elhangzott 2021. április 21-én a Városmajori Jézus Szíve Plébániatemplomban.