Jézus Szent Nevének ünnepe a kereszténység kezdeteire nyúlik vissza.
Tiszteletének felélesztése és elterjesztése Nyugaton Sziénai Szent
Bernardinnak köszönhető. 1530-ban VII. Kelemen pápa engedélyezte a
ferences rendnek, hogy zsolozsmával is tisztelhessék Jézus Szent Nevét.
Liturgikus emléknapja II. János Pál pápa kezdeményzésére került vissza a
római naptárba.
„Isten akaratából Mária és József a Jézus nevet adták a Gyermeknek, ami
annyit jelent, mint Üdvözítő – mondta XVI. Benedek pápa 2011
karácsonyán.
Jézus nevéről elmélkedve. Jézust az Atya Isten küldte, hogy üdvözítsen
bennünket az emberben és a történelemben mélyen gyökerező rossztól,
amely elválaszt bennünket Istentől. Az emberi gőg azt hiteti el, hogy
önmagunktól képesek vagyunk mindenre, versenyre kelünk Istennel, helyébe
lépünk, eldöntjük, hogy mi a helyes és mi nem, azt hisszük, hogy élet
és halál urai vagyunk.
Rendkívüli tény, hogy ez az Isten olyan közel van hozzánk, hogy nevén
szólíthatjuk.” Ez a név – Jézus – megmutatja, hogy Ő, a Végtelen, az
értelmünk számára Megfoghatatlan nem más, mint a hozzánk közel álló
Isten, Aki szeret bennünket, Akit megismerhetünk és szerethetünk. Isten
Jézusban mindent nekünk ad: szeretetét, életét, igazságának
világosságát, a bűnök bocsánatát, békéjét.
2011. január elsején, az Úrangyala-imádság alkalmával mondott
beszédében így fogalmazott a Szentatya: „Jézus Krisztus a mi békénk.
Elhozta a világba a szeretet és a béke magvát, amely erősebb a gyűlölet
és az erőszak magvánál; erősebb, mert Jézus neve minden más név felett
áll”.
Kommentáld!