Jézus Szent Nevének ünnepe a kereszténység kezdeteire nyúlik vissza. Tiszteletének felélesztése és elterjesztése Nyugaton Sziénai Szent Bernardinnak köszönhető. 1530-ban VII. Kelemen pápa engedélyezte a ferences rendnek, hogy zsolozsmával is tisztelhessék Jézus Szent Nevét. Liturgikus emléknapja II. János Pál pápa kezdeményzésére került vissza a római naptárba.
„Isten akaratából Mária és József a Jézus nevet adták a Gyermeknek, ami annyit jelent, mint Üdvözítő – mondta XVI. Benedek pápa 2011 karácsonyán.
Jézus nevéről elmélkedve. Jézust az Atya Isten küldte, hogy üdvözítsen bennünket az emberben és a történelemben mélyen gyökerező rossztól, amely elválaszt bennünket Istentől. Az emberi gőg azt hiteti el, hogy önmagunktól képesek vagyunk mindenre, versenyre kelünk Istennel, helyébe lépünk, eldöntjük, hogy mi a helyes és mi nem, azt hisszük, hogy élet és halál urai vagyunk.
Rendkívüli tény, hogy ez az Isten olyan közel van hozzánk, hogy nevén szólíthatjuk.” Ez a név – Jézus – megmutatja, hogy Ő, a Végtelen, az értelmünk számára Megfoghatatlan nem más, mint a hozzánk közel álló Isten, Aki szeret bennünket, Akit megismerhetünk és szerethetünk. Isten Jézusban mindent nekünk ad: szeretetét, életét, igazságának világosságát, a bűnök bocsánatát, békéjét.
2011. január elsején, az Úrangyala-imádság alkalmával mondott beszédében így fogalmazott a Szentatya: „Jézus Krisztus a mi békénk. Elhozta a világba a szeretet és a béke magvát, amely erősebb a gyűlölet és az erőszak magvánál; erősebb, mert Jézus neve minden más név felett áll”.
Kommentáld!