Mária látogatása Erzsébetnél egy látszólag jelentéktelen mozzanat az angyali üdvözlet után és Mária magasztaló éneke előtt. Szent Lukácsnak mégis sikerül az örömhír különlegesen eleven miniatúrájaként megfesteni. Az Istenszülő ikonográfusa nem csak a külső mozgásokat szemlélteti és nem is csak a benső élet moccanásait láttatja, hanem az öröm Szentlelkének titkos erejével bennünket mozgásra késztet.

Gábor arkangyal Máriát köszöntő szava, a χαῖρε (khaire), - amit hagyományosan üdvözlégynek fordítunk-, szó szerint azt jelenti, hogy örvendj, örülj. (Ezért Örömhírvétel a bizánci hagyomány szerint Jézus fogantatásának ünnepe).

Szűz Máriában az örvendetes hír kettős dinamikáját érzékeljük. Az egyik az Istenre hagyatkozó, hívő bizalom titokban megfoganó benső öröme. A másik, ennek külső megnyilatkozása, az idős korában gyermeket váró rokon segítségére siető lendület. Az öröm egyszerre hat befelé és kifelé. Belül lesz elevenné, itt mozdul meg valami. De ez az egyre gyarapodó öröm nem bír, és nem is akar csak bent maradni. Kifelé tör, megmozgat és cselekvésre ösztönöz.

Az édesanyák privilégiuma a bennünk növekvő emberi élettel való közvetlen kapcsolat.

Egy alkalommal messzire utaztam, vonaton. Bővel volt tehát tűnődésre való időm. Az unalmasan zakatoló kocsiban bámészkova néhány széksornyi távolságban, egy fiatal, kedves arcú, várandós anyukát vettem észre. Szemét lehunyta, de derűsen élénk arckifejezése elárulta, hogy nem alszik. Kezét gyengéden a már nagyocska magzatát rejtő hasán tartotta.

- Milyen gyönyörűek! Ötlött fel bennem önkéntelenül is. Az ablakon kitekintve, az elsuhanó erdők és mezők, falvak és városok látványával különösen éles kontrasztot rajzolt a behunyt szemmel, mosolygó szeretettel befelé figyelő édesanya.

Milyen jó lenne rohanó életünkben megtanulni, a bennük növekvő életre hangolódó édesanyáktól elsajátítani a befelé figyelés művészetét. Szent Ágoston is erre döbben rá: „Ó, örök szépség, mily későn kezdtelek szeretni! Te belül voltál, és én kívül kerestelek. Te velem voltál, én meg nem voltam veled”[1].

A benső elevenséget tapasztalja meg Erzsébet is, aki Mária köszöntése után érzi, hogy az örömtől megmozdult méhében a magzat. De nemcsak a gyermek mozgását érzékeli, hanem ő maga is betelik Szentlélekkel.  Prófétai szavai, amivel az asszonyok között áldottnak nevezi Szűz Máriát és méhének gyümölcsét, az Istenszülő közbenjárását kérő legkedvesebb imádságunk részévé váltak. Ha szívvel ismételjük fohászát, bennünket is áthat a Lélek öröme és az öröm Lelke.

Mária azonban nem csak befelé, a benne megfogant magzatra figyel. Még azokban a napokban rokonához siet, hogy köszöntse őt. A benne megfogant öröm így árad túl önmagán, így lesz a másik segítésére és szolgálatára.

A befelé és kifelé irányuló figyelem hétköznapjainkban az aktív és a szemlélődő élet kettősségében jelenik meg. Mielőtt azonban saját preferenciáink alapján elhamarkodottan ítéletet mondanánk az egyikről vagy a másikról, érdemes a filozófus Spinoza éleslátó diagnózisát mérlegelni. Szerinte ugyanis a látszólag aktív élet sokszor csupán passzív sodródás egy adott kor divatos kívánalmainak megfelelő szellemi vagy életviteli irányzatokkal. Míg létünk valódi értékeit felismerő és azokkal összhangban élő, szemlélődő élet igen nagy belső aktivitást igényel. Nem csoda hát, ha ez gyakran meghaladja a magukat az aktív élet illúziójával kábító alvajárók szellemi erőfeszítésre való képességét és hajlandóságát.

A lelki élet nagymesterei, ismerve az egyoldalúságok veszélyeit, a kétféle figyelem szintézisére biztatnak. “Senki ne merüljön el annyira a szemlélődésben, hogy megfeledkezzen rászoruló felebarátjáról; de ne legyen annyira tevékeny sem, hogy ne keresné Istent a szemlélődésben”[2]- írja Szent Ágoston.

Loyolai Szent Ignác lelkiségét pedig egyik első rendtársa, Nadal Jeromos így összegzi: „in actione contemplativus, in contemplatione activus”. Vagyis „a cselekvésben szemlélődő, a szemlélődésben cselekvő”. Olyan tevékeny életet jelent ez, amit a személődő ima istenközelsége hat át és tesz gyümölcsözővé, és olyan kontemplatív imát, amiben a szemlélődő személy egész valósága és világa aktív az istenkapcsolatban.   

Mária és Erzsébet találkozása kapcsán az ikonfestő evangélista feltár még egy apró részletet. Mária Erzsébetnél marad még három hónapig, és csak azután tér haza. A befelé figyelő és a kifelé tevékeny öröm így egy harmadik vonással gazdagodik. A bennünk bontakozó életre figyelés képessége, és az azonnali cselekvésre ösztönző lendület kiegészül a hűséges és állhatatos szolgálatra ösztönző és képesítő erővel.

Karácsonyi készületünk zakatoló hétköznapiságában, a mellettünk elsuhanó gondok, események és emberek helyett figyeljünk most az adventi örömmel áldott szépséges Szűzanyára. Kérjük őt, aki méhe áldott gyümölcsét, Jézust, Erzsébetet látogatva hordozta, hogy szent Fia öröme lehessen a mi cselekedeteink, imáink és hűséges helytállásunk mozgató valósága is.