Jézus csodáiról olvasva és hallva korunk embere gyakran zavarodottságot érez. Sokan, talán még a magukat hívőnek tartó emberek közül is úgy gondolják, hogy vagy szó szerint igaz az egész, vagy egyáltalán nem az.

Jól emlékszem magam is, kezdő teológusként a Szentírás egyes könyveinek keletkezésével, értelmezésével kapcsolatos biblikus kutatásokkal való találkozás, a gyakran igen bonyolult történetkritikai elméletek, a hagyomány-, a forma- és a szerkesztéstörténeti hipotézisek  megismerése igencsak komoly próbatétel elé állították az ember bontakozó hitét.

Az alapvető nehézség, amit XVI. Benedek pápa „A Názáreti Jézus” könyve első kötetének bevezetőjében kifejt, hogy az egyes, önmagukban jogosult és értékes bibliakutatási módszerek mindig hajlamosak arra, hogy önmagukat abszolutizálják. Ezáltal pedig már nem a megértést kereső hit, vagy a hitet kereső értelem hatékony eszközeként szolgálnak, hanem redukálnak. Vagyis az ember és Isten kimeríthetetlenül gazdag valóságából csak annyit engednek szóhoz jutni, amennyit módszertani előfeltevéseik lehetővé tesznek. Más szóval előfeltevéseik szabják meg azt, hogy a világból mi és milyen mértékben tárulhat fel.

A modellek és a modellezett valóság kapcsolatának egy klasszikus példája szemléletesen illusztrálja ezt a dilemmát. Ha azt kérdezem, hogy mi köze van egymáshoz a próbababának és a fehér egérnek, akkor első hallásra maga a kérdés is képtelenségnek hat. Pedig mind a kettő az embert modellezi valamiképp. A próbababa az ember külső alakját, a fehér egér a belső szerveinek működését. Az egyiken ruhát próbálnak vagy mutatnak be, a másikon később emberi életeket mentő gyógyászati eljárásokkal kísérleteznek. A két modell egymásra vonatkozása csak a modellezett valóság ismerete révén lesz értelmezhető.

Az ember persze se nem próbababa, se nem fehér egér, hanem sokkal több mindkettőnél. Éppen így, egy több évszázad során keletkező irodalmi mű, a Biblia üzenete, a könyvek keletkezési, szerkesztési idejének történelmi, kulturális feltételei, irodalmi műfajuk, közlési szándékuk hallatlan különbségeket rejtenek. Megértésük és magyarázatuk során talán még nagyobb különbségekkel találkozunk, mint a próbababa és a fehér egér esetében. Ráadásul, mivel a Szentírás teljesen isteni és teljesen emberi mű, egy egészen eredeti adottságra is nyitottnak kell maradnunk. Ez pedig az isteni sugalmazás, amelynek révén maga Isten szeretne eleven kapcsolatba kerülni szeretett teremtményeivel. A nehézségek, de a kommunikáció csodájának a csúcsa is egyben, hogy Isten nemcsak sokszor és sokféleképpen szólt az emberekhez, hanem a végső időben Fiában szól hozzánk. Egy valóságos ember fogantatásától kereszthaláláig tartó földi útja, majd feltámadása és sajátos velünk maradása az a minden képzeletünket felülmúló valóság, amiről az Újszövetség könyvei, és ezen belül János evangéliuma is a maga kommunikációs modelljein keresztül tanúságot tesz.

Jézus személye titkának, vagy Szent János szóhasználatában dicsősége kinyilatkoztatásának első jele a kánai menyegző eseménysorába illeszkedik, vagy inkább annak kereteit feszíti szét. 

Mert mi is történik itt? A hagyományos, csodára fókuszáló modell szerint a lényeg, hogy Jézus isteni hatalmát azzal igazolta, hogy képes volt jó hatszáz liter vizet borrá változtatni. A történetkritikai elgondolás szerint ezzel szemben az eseményeknek nem kell, hogy tényszerű alapja legyen. János koncepciója tanító jellegű, és ennek lényege az, hogy Jézus együtt érez a bajba jutott fiatalokkal, megmenti őket a szégyentől, jelenlétével megáldja és megszenteli a házasságot és igazi ünneppé teszi azt.

Közelebb vagy távolabb van egymástól a két gondolati modell, mint a fehér egér és a próbababa? Nem ez a fontos! Hanem az, hogy ne feledjük, mindkettő, ha helyes összefüggésbe állítjuk őket, akkor az Istenember titkából nyilatkoztatnak ki valamit.

A szeretett tanítvány teológiájában a szémeion, a csodajel jelentése tartalmilag egy sajátosan értelmezett szimbólumhoz áll a legközelebb. Ez pedig egyszerűen a KRESZ-ből ismert „oldalszél” tábla és a szélzsák különbségével világítható meg. A tábla puszta utalás az erős szélre. A szélzsák pedig tartalmazza is azt, amit jelez.  

A kánai menyegzőn ugyan még nem jött el Jézus órája, de édesanyja figyelmére hangolódó együttérzése révén már elkezdődik egy titokzatos folyamat. Az Úr egy szükséghelyzetben - igénybe véve az emberi erőfeszítést is, a szolgáknak a korsókat színig töltő munkáját -, megkezdi a valóság átlényegítését. A lakodalom a kimerülő emberi erőforrás szégyenbe fordulása helyett általa lesz csak igazi ünneppé. Szeretete a vizet jó borrá változtatja, hogy az majd az eukarisztiában jelenlétének szent vérévé és az örök élet italává legyen.

A szélzsák a körötte még oly viharosan fújó szélnek is csak töredékét képes magába engedni. De már hatékonyan jelzi azt a hatalmas erőt, ami messze meghaladja befogadóképességét. Életünk egymással nehezen összefüggésbe hozható megértési és magyarázati modelljeiben mi is sokszor csak a töredékét észleljük, értjük Isten bennünket is átlényegíteni vágyó szeretetének. A kánai csodajel értelmét fürkészve most is az a legfontosabb, hogy ne feledjük, mindez annak, ami Jézusban értünk történt, és ami velünk általa történhet, még csak az első jele.