A Vigilia egyik 1998-as számában megjelent beszélgetés részletével emlékezik a Vigilia a február 13-án éjszaka elhunyt lelkiségi mesterre.
Lelkigyakorlataimon imádkozni tanítom a résztvevőket. Arra, hogy imájuk mindinkább letisztuljon, egészen addig, amíg Isten jelenlétének egyszerű szemlélése, nézése nem lesz. Az imának arra a pontjára igyekszem elvezetni a hozzám fordulókat, ahol teljes csöndben, különösebb gondolkodás vagy vallásos érzelem nélkül egyszerűen csak Isten jelenlétében vannak. Az ima találkozás Istennel, szívünk és értelmünk felemelkedése az Úrhoz. Nem pusztán emberi erőfeszítés – Isten szeretete hozza létre és tartja fenn. Isten csodálatosan behatol az ember életébe, és sokszor rövid idő alatt megvalósítja mindazt, amit emberi erőfeszítésünk nem volt képes elérni. Máskor elrejtőzik, és hagy bennünket keresni.
Növekedni az imában azt jelenti, hogy Istennel való kapcsolatunk egyre egyszerűbbé, természetesebbé, ezért mélyebbé válik. A jó ima az embert lényének addig nem ismert mélységeibe vezeti, rejtett képességeket tár föl. Az
Istenhez vezető utat tanulni kell, ezért tanítómestert, s – főleg a nehéz pillanatokban – kitartást és áldozatot is igényel. Van, aki már tizenöt-húsz éve jár hozzám. Ez életformává lesz, ugyanakkor a kezdőknek hat-nyolc nap alatt komoly bevezetést tudok adni. Aki tovább szeretné folytatni, annak azt tanácsolom, folytassa otthon, naponta fél vagy egy órát. A következő lelkigyakorlaton azután megint tovább lehet lépni. Amit a résztvevők a védett lelkigyakorlatos körülmények között, néhány nap alatt átélnek és megtanulnak, azt fokozatosan átviszik mindennapi életük egyre több területére. Végül az egész életnek kell imává válnia. A lelkigyakorlat abban segít, hogy megtanuljunk életünk minden percében lsten jelenlétében élni.
Forrás: Vigilia Szerkesztőség/Facebook
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Kommentáld!