“…hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással.”
Amikor gyerek voltam, egy gyülekezetben egyik testvér elmondta, hogy valamelyik nap találkozott egy másik felekezetbe tartozó szomszédjával. A beszélgetés gyorsan abba az irányba terelődött, hogy ez a szomszéd rossz helyen van, és beadta a derekát Sátánnak. Amikor megkérdeztük, hogy miért ezt mondta neki, a fenti igével válaszolt. Nekem valahogy sosem stimmelt ez a válasz.
A kulcs megint a folytatásban van. Pál nem csak annyit ír, hogy vágd a másik ember fejéhez a szerintem összetartozó, általam értékesnek tartott részleteket a Bibliából (és egyéb irodalomból). Azt mondja, hogy mindig legyél kész Istenről beszélni, akkor is, ha épp kellemes, akkor is ha épp kellemetlen (neked). Használd ezt arra, hogy rámutass a buktatókra, és segítsd a másikat Isten felé. Vedd elő, és bíztass vele.
A kérdés ugyanaz, mint a jól ismert reklámban: “De miért?” A válasz a folytatásban van. _“Mert lesz idő, amikor az egészséges tanítást nem viselik el, hanem saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük.”_(2Tim 4:3)
Sokkal szívesebben hallgatjuk az izgalmas mesét, mint az unalmas igazságot. Sokkal szívesebben mondjuk az érdekes mondákat, mint az egyszerű valóságot. Ettől különlegesek leszünk, és azzá válik a világ is. A fantázia felé fordulunk, mert a valóság nem olyan akciódús. Megválogatjuk azokat a tanítókat, akik szimpatikusak, csak azért, mert akkor nem kell változtatnunk, vagy legalábbis csak úgy, ahogy az szimpatikus nekünk.
Timóteus egy józan tanító volt, épp ezért, Pál könyörög neki, hogy maradjon is ilyen, és tanítson. Szükség van a józan tanításra. Szükség van az igére. szükség van az Örömhírre.
Légy óvatos mit mondasz, és kit követsz!
Áldott napot!
Kommentáld!