Alapjában
véve meglehetősen feledékeny személy vagyok. Egészen fiatal koromtól
kezdve van naptáram, és több alkalommal a saját bőrömön tapasztalva
tanultam meg a mondást: “akinek nincs esze, legyen notesze.” Van
noteszem, van naptáram, van jegyzetelő és teendőlistás programom a
telefonon, számítógépen, van táblám, amire mindig felírom a heti
teendőket.
Nálam minden hónap, minden hét tervezéssel kezdődik, hogy
biztosan tudjam, mi mindent kell csinálni az előttem álló időben, mi az,
amire előre készülni kell. Adódik ez abból, hogy sok dolgot kell(ene)
észben tartani és sűrű az élet, de persze abból is, hogy tényleg
feledékeny vagyok. Ami nincs leírva, az hamar kimegy a fejemből. Éppen
ezért jegyzek le mindent — és ezért tartom azt, hogy amit nem írtam le,
az biztos nem is volt olyan fontos. Igyekszem hát minden fontos dolgot
felírni, hogy ne felejtsem el.
Különféle
emberek különféle módokon tudják a legjobban megjegyezni, amit fontosnak
találnak. Van, aki hozzám hasonló, és jegyzetel, van, aki énekel, van,
aki akrosztichont gyárt, van, aki versbe szed… ami viszont biztos, hogy
az emlékezés első lépése legtöbbünk számára az írás. Érted már, hogy
mire akarok kilyukadni, ugye?
A Biblia
nem véletlenül került lejegyzésre. Sok másik szent, illetve szentnek
tartott irattal ellentétben (Korán, Védák, Mahájána Szútrák, Mormon
könyve, stb.) a Biblia nem valamiféle isten, vagy istenség által
kinyilatkoztatott, diktált szöveg, (noha egy-egy szakasz valóban
közvetlenül Isten szájából származik) így hát a célja is más. A Bibliát
emberek írták emberi szavakkal, isteni ihletésre azért, amiért én
naptárat, vagy listákat vezetek: a feledés ellenszereként. A Biblia
esetében is az emlékezés első lépése a lejegyzés.
Persze a feledékeny ember másik legnagyobb nehézsége, amikor elfelejti, hogy mit és hova jegyzett le...
A Biblia
leghosszabb zsoltára, a 119. huszonkét versszakból áll a héber ábécé 22
betűjének megfelelően, minden versszak az adott betűvel kezdődően
(akrosztichon), noha ez a fordításban elvész. A mai ige a ב (bét), tehát a második betű versszakának (119:9-16)
záró sora. Ebben a versszakban a zsoltáríró Isten “rendelkezéseiről” és
“igéjéről” ír, és arról, hogy milyen fontos emlékezni mindkettőre.
Isten törvénye gyönyörködésre méltó, szemben az emberi törvényekkel,
hiszen ez nem önkényes, zsarnoki törvények gyűjteménye, hanem olyanoké,
melyek az én érdekemben lettek lejegyezve. Emellett Isten szava, az
“ige” az az erő, ami nap mint nap végigkísér és támogat a legnehezebb
helyzetekben is.
Milyen nagy
kár volna, ha csak úgy eltűnnének, vagy elfelejtenénk, hova tettük őket
a házban! (Sajnos volt már, hogy megtörtént: A királyok második könyve 22:8-11)
Nem tudom, a
te listád, naptárad, táblád vagy a kedvenc emlékeztető módod hogyan néz
ki, de remélem, Isten törvénye és az ő szava helyet kap a jegyzeteid
között! Kár lenne, ha bármelyik feledésbe merülne!
Áldott napot!
Kommentáld!