Ne féljünk olykor megosztani az Úrral kételyeinket, haragunkat, Ő mindig gyöngéden meghallgat bennünket. A hideg szívvel mondott, képmutató szavak helyett válasszuk az őszinteséget, melyben sok idős ember példa lehet előttünk – buzdított katekézisében a pápa, immár tizedik alkalommal elmélkedve az öregkorról.

Gedő Ágnes – Vatikán

„Jób válaszolt az Úrnak, s így szólt: Most már tudom, hogy akármit megtehetsz, nincs gondolat, amely neked lehetetlen. Én borítottam tervedet homályba, olyan szavakkal, amelyekből hiányzik a tudás. Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak. Ezért visszavonok mindent és megbánok, porban és hamuban! (...) Jób életének következő szakaszát az Úr jobban megáldotta, mint a korábbit. (...) Ezután Jób még száznegyven évig élt, és látta fiait és unokáit negyedíziglen.” (Jób 42,1-6.12.16)

 

A bibliai történetben az idős Jóbbal találkozunk, aki kitart a hitben, de tiltakozik az őt ért sok csapás miatt. Végül pedig Isten válaszol neki és fölfedi előtte arcát. Nem tapossa el, hanem gyöngéden felemeli őt. Előítéletek, közhelyek nélkül olvassuk el ezt a történetet, jót fog tenni nekünk: segít legyőzni a kísértést, hogy moralizálni kezdjünk, amikor csapások érnek minket. Jób valóban elveszített mindent, vagyont, családot, gyermeket, egészséget, és ott marad a barátaival beszélgetni. Isten megdicséri Jóbot, mert nem áll be a többi közé, aki azt hiszi, mindent tud Istenről, hanem nyitott marad, és valóban megérti a gyengédség misztériumát, mely hallgatása mögött rejlik. Isten mentsen minket a kegyes és öntelt képmutatástól, amivel Jóbot vigasztalják barátai, akik aztán végül ítélkeznek fölötte. Ez a moralizáló vallásosság, az előírások betartása miatt érzett beképzeltség farizeussá és képmutatóvá tesz – fűzte hozzá a Szentatya.

Ezzel szemben Jób helyesen cselekedett, amikor bár haragosan szólt Istenhez, nem volt hajlandó üldözőként tekinteni rá. Jutalomként Isten kétszeresen adja vissza Jóbnak elveszett vagyonát, miután megkéri, hogy imádkozzon gonosz barátaiért. A hit megtérésének fordulata, amikor Jób kifakad: Tudom jól, él ügyem szószólója, ő lép majd föl utoljára a földön. Hogyha fölébredek, maga mellé állít, és meglátom még testemből az Istent. Látni fogom, s ő a pártomon lesz, kit szemem lát, az nem lesz majd idegen. (19,25-27) Gyönyörű ez a szakasz, Händel Messiás oratóriumának vége jut eszembe róla, amikor az Alleluja ünnepe után a szoprán lassan, békésen így énekel: Tudom, hogy él az én Megváltóm – mondta a pápa. Vagyis tudom, Istenem, hogy te nem üldözöl engem, hanem igazságot szolgáltatsz nekem. Ez az Isten feltámadásába vetett hit, amikor hiszünk Jézus Krisztusban és abban, hogy az Úr mindig vár minket és el fog jönni.

 

Jób könyvének példája drámaian és példaértékűen megmutatja azt, ami a való életben történik. Amikor egy személyt, családot vagy népet túl nagy súlyok gyötörnek, aránytalanul nagy próbatételeket kell kiállniuk az emberi lét kicsinységéhez és törékenységéhez mérten. Ezt úgy mondjuk: még az ág is húzza szegényt. Van sok ember, akinek látszólag túlzott és igazságtalan mennyiségű rosszat kell kiállnia. Mindannyian ismerünk ilyeneket. Egyfelől megdöbbent minket kiáltásuk, másfelől csodáljuk állhatatos hitüket és szeretetüket, mellyel csöndben kitartanak. Gondoljunk a súlyos fogyatékkal élő gyermekek szüleire, vagy azokra, akiket állandó betegség gyötör, vagy ilyen családtagot ápolnak. Ezeket a helyzeteket gyakran tovább nehezítik a szűkös anyagiak. A történelem bizonyos korszakaiban úgy tűnik, hogy összeadódnak ezek a csapások: ilyen volt az elmúlt években a Covid-járvány, és ilyen a most Ukrajnában zajló háború.

Az áldozatnak joga van a tiltakozáshoz, a gonosz misztériumával szemben. Ferenc pápa hozzátette: olykor jönnek hozzám emberek, akik elmondják, hogy tiltakoztak Istennél ügyes-bajos dolgaik miatt. Erre én azt válaszolom: Tudod, barátom, a tiltakozás is az imádság egy formája ilyenkor. Mint a gyermekek, akik tiltakoznak a szüleikkel szemben, hogy felhívják magukra a figyelmet, hogy foglalkozzanak velük. Ha van egy seb a szívedben, valamilyen fájdalom és úgy érzed, tiltakoznod kell ellene akár Istennel szemben is, ő meghallgat téged. Isten Atya, ő nem ijed meg tiltakozó imánktól. Megért minket. Légy szabad, imádkozz szabadon, ne zárd előítéletek börtönébe az imádat. Fohászkodj spontán, mint gyermek az apjához, aki mindent elmond neki, ami eszébe jut, mert ő megérti.

 

Isten csöndje, hallgatása a dráma pillanatában ezt jelenti. Hagyja, hogy Jób kifakadjon, tiltakozzon, Isten meghallgatja őt. Ezt a tiszteletet és gyöngédséget meg kellene tanulnunk tőle. És Istennek nem tetszenek a mi végeláthatatlan magyarázkodásaink, mint ahogy Jób barátai beszéltek. Ez a fajta vallásosság, ami szóval mindent megmagyaráz, miközben a szív hidegen marad. Ezt nem szereti Isten. Inkább választja Jób tiltakozását vagy hallgatását – hangsúlyozta Ferenc pápa. Jób hitvallása végül egy szinte misztikus tapasztalásra jut el: „Azelőtt csak hírből hallottam felőled, most azonban saját szememmel láttalak.” (42,5) Hány emberrel történik ez, miután rossz élmények érték, hogy jobban megérti Istent. Időskorban ez a tanúságtétel még hitelesebb, mert az öregek már annyi mindent megértek életükben. Az esendőség, a veszteségek nőnek az idő előrehaladtával, megtapasztalják az emberi állhatatlanságot. A törvény, a tudomány, sőt a vallás emberei is olykor összekeverik az üldözőt az áldozattal, és őt hibáztatják fájdalmáért. Ez hiba! Tekintsünk az öregekre szeretettel, nézzük élettapasztalatukat. Tanuljuk meg tőlük, hogy Máriához hasonlóan egyesülve imádkozzunk, kitartóan várakozva Istenre. A hívők tekintete ez, mely a Feszületre szegeződik. Az idősek sokat szenvedtek, sokat tanultak életük során, de a végén meglelik ezt a szinte misztikus békét, mely az Istennel való találkozásból fakad, mint amikor Isten Fia a kereszten ráhagyatkozik Atyja akaratára.