,, Elesett és szegény vagyok, de gondol rám az Úr! Te vagy segítségem és megmentőm, Istenem, ne késlekedj!”
40. Zsoltár 18. verse
El
kellett búcsúznunk egy testvérünktől a napokban.
Egy olyan testvért
vesztettünk el, aki soha nem szerette, ha középpontban van. Háttérben,
csendesen végezte a szolgálatát: imádságban hordozta napról-napra
szeretteit, a gyülekezet minden egyes tagját, ismerőseit.
Fájdalmas
számunkra a halála, mégis azt kell mondjam, hogy még ebben is
tapasztaltuk azt, hogy Isten nem fordul el az „elesett és szegény”,
beteg embertől, hanem gondol rá.
Gondviselésének
jeleit tapasztalhattuk abban, ahogyan Isten figyelembe vette eltávozott
testvérünk vágyát, hogy otthon fejezhesse be életét.
Együtt lehettek
vele gyermekei, meglátogathatták fiatalok a gyülekezetből, akiket
annyira szeretett. Igaz, csak fényképről, de láthatta keresztségüket,
amelyen betegsége miatt már nem lehetett ott. A létezés már nagy teher
volt számára, és vágyott arra, hogy végre megpihenjen, Isten megadta
neki. A megmentő és szabadító Istenbe vetett hittel fejezhette be életét
azzal a reménységgel, hogy amikor Krisztus visszajön, akkor szava újból
életre kelti őt.
Számomra a zsoltáros szava különös érvényességgel szól most: „Örüljenek
és örvendezzenek benned mindazok, akik téged keresnek! Akik
szabadításodra vágyódnak, hadd mondhassák mindig, hogy nagy az Úr!”
(Zsoltár 40.17)
Legyen áldott a napod!
Bejegyezte:
Hiti
–
szeptember 14, 2020
Kommentáld!