A hálapénz fogalmát mindannyian ismerjük. Az elnevezés alapján feltételezhetjük, hogy amikor kitalálták, utólag adták, és a köszönetüket, a hálájukat fejezték ki vele. Aztán az egészségügyben gyakorlatilag elvárt, kötelező szokássá vált hálapénzt adni, előre, mielőtt még bármit is tett volna a betegért az orvos. A mandulakivételtől a szülés levezetésén keresztül a szívműtétig minden ellátásnak megvolt a szokásos tarifája, és akik letették az asztalra (illetve betették a zsebbe), számíthattak arra, hogy hamarabb fogják megkapni azt az ellátást, ami anélkül is járt volna nekik. A hálapénz így a köszönet kifejezőjéből a megvesztegetés eszközévé vált. Szomorú, de nagyon is emberi megoldás.

Elgondolkoztam: vajon nem akarjuk Istent is időnként megvesztegetni? Nem történik meg, hogy megteszünk valamit, amit kér (vagy: parancsol), nem teszünk meg valamit, amitől kéri, hogy tartózkodjunk (vagy: megtilt), áldozatot hozunk neki, érte, és utána reméljük (vagy elvárjuk), hogy úgy alakítsa a sorsunkat, ahogyan szeretnénk (hogy tegyen velünk jót, őrizzen meg a rossztól stb.)? Ha ilyen megfontolásból tesszük azt, amit Isten kér tőlünk (vagyis: engedelmeskedünk), akkor tulajdonképpen le akarjuk fizetni, és rá akarjuk venni, hogy elfogult legyen velünk szemben, és megkapjuk azt, amit szeretnénk. Istent a szolgálatunkba akarjuk állítani. A Bibliában ezt nevezik varázslásnak.

A fent idézett zsoltárvers előtt arról beszél Isten, hogy az ilyen áldozatok értéktelenek a szemében, nem kéri őket. Hanem azt kéri, hogy ha felajánlunk neki valamit (pl. hogy engedelmeskedünk), azt hálából tegyük.

De a fenti mondat úgy is érthető, hogy Isten azt kéri, hogy MAGA A HÁLA legyen a mi áldozatuk, amit neki adunk. Mert a hála önkéntes, szeretetből fakadó, és közelebb visz ahhoz, aki iránt érezzük. Isten erre vágyik, mert tudja, hogy nekünk is erre van szükségünk. Persze ha már megígértünk neki valamit, akkor várja, hogy azt teljesítsük is; de nincs ebben semmi különös, ez így működik az emberek közt is.

Te ígértél valamit Istennek?

Áldott napot!

bejegyezte: simon csaba – június 10, 2022