"Megfeledkezik-e
csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? De ha ő meg is
feledkeznék, én akkor sem feledkezem meg rólad! Íme, a tenyerembe
véstelek be, szüntelenül előttem vannak falaid."
Ézsaiás próféta könyve 49. fejezet 15-16. vers
Annyi mindent elfelejtünk az életben! Irigylem
a nagyszüleimet, sőt, a szüleimet is, akik mind sokmindenre emlékeznek
az életükből, mert én ebben sajnos nem vagyok túl erős. Vannak, akik
névre pontosan fel tudják sorolni az osztálytársaikat, még akár negyven
év távlatból is — én örülök, ha a szomszédaim nevei időben eszembe
jutnak. Rengeteg dolgot elfelejtettem már, és ennél csak rosszabb lesz.
Vagy jobb, mert például ennek az elmúlt évnek a nagy részét szívesen
elfelejteném. Emlékezés és felejtés — néha kicsit olyan, mintha semmi
ráhatásunk nem lenne a dologra.
Pedig
ez nem teljesen igaz. Persze ahányan vagyunk, annyifélék, és vannak
köztünk, akik jobb memóriával vannak megáldva, mint mások, de azért
valamennyi emlékezőtehetséggel mindannyian bírunk. Egyikünk sem olyan,
mint a nő az 50 első randi című filmben. Leegyszerűsítve a dolgot, arra
emlékezünk jól, amire sokszor emlékezünk. Minél többet hívunk elő
eseményeket, élményeket, neveket, információt a memóriánkból, annál
jobban kiépülnek azok az agyi pályák, amik az emlék előhívásáért
felelnek.
És
hogy miért van az, hogy Isten nem felejt el téged? Azért, mert annyit
gondol rád, hogy el se tudna felejteni. (Persze Isten "agya", memóriája,
éppúgy, mint az egész lénye számunkra felfoghatatlan, de ebben biztosak
lehetünk:) Isten soha nem akar elfelejteni téged. Számára te nem olyan
vagy, mint a 2020-as év a számunkra: egy félresikerült valami, ami
rémálmaiban jön csak elő, vagy frusztrációval tölti el. Számára mi
vagyunk a legfontosabb a világon — mint a gyermek az anyja számára.
Kívánom,
hogy a következő éved jobb legyen, mint az előző, és annyi jó emléket
szerezz, amennyit csak lehetséges — elsősorban Istennel.
Áldott, boldog új évet kívánok!
Kommentáld!