Isten mindig keres minket és életünk minden szakaszában vár bennünket. Igazságossága felsőbbrendű, nem teszi mérlegre eredményeinket és kudarcainkat, hanem gyermekeiként szeret bennünket – mondta Ferenc pápa vasárnap délben, az Úrangyala elimádkozása előtti beszédében.

Vertse Márta - Vatikán

A Szent Péter téren megjelent mintegy 18 ezer hívőt a pápa óva intette attól a veszélytől, hogy „kereskedelmi” kapcsolatot tartsanak fenn Istennel, inkább saját teljesítményükre, semmint Isten kegyelmének nagylelkűségére összpontosítva. Isten igazságossága felsőbbrendű, amely mindenkit ugyanazzal az érmével, vagyis ingyenes szeretetével fizet vissza – fejtette ki tanításában a Szentatya.

 

A vasárnapi evangéliumi szakasz egy meglepő példabeszédet tár elénk: egy szőlősgazda a hajnali óráktól kezdve egészen beesteledésig munkásokat hív szőlőskertjébe, de végül mindenkinek egyforma fizetséget ad, még azoknak is, akik csak egy órát dolgoztak (vö. Mt 20,1-16). Ez igazságtalanságnak tűnne, de a példabeszédet nem munkabérkritériumok alapján kell olvasnunk, hanem meg akarja mutatni nekünk azokat a kritériumokat, amelyeket Isten használ, aki nem számolgatja érdemeinket, hanem gyermekeiként szeret bennünket – vezette be beszédét Ferenc pápa, majd a példabeszéd két isteni cselekedetére összpontosította gondolatait: először is, Isten minden órában kijön, hogy hívjon minket; másodszor, mindenkinek ugyanazzal az „érmével” fizet.

 

Először is, Isten az, aki minden órában kijön, hogy hívjon minket. A példabeszéd szerint a gazda „kora reggel kiment, hogy munkásokat fogadjon szőlejébe”, de azután egészen napnyugtáig a nap különböző óráiban továbbra is kimegy, hogy megkeresse azokat, akiket még senki sem fogadott fel munkára. Így értjük meg, hogy a példabeszédben nemcsak az emberek a munkások, hanem mindenekelőtt Isten, aki egész nap fáradthatatlanul dolgozik. Isten ilyen: nem várja meg a mi erőfeszítéseinket, hogy találkozzon velünk, nem vizsgálja meg, nem méri fel érdemeinket, mielőtt felkeresne minket, nem adja fel, ha későn válaszolunk neki; ellenkezőleg, maga Isten kezdeményezett, és Jézusban „eljött” hozzánk, hogy megmutassa nekünk szeretetét. És keres bennünket a nap minden órájában, amelyek, ahogy Nagy Szent Gergely állítja, életünk különböző szakaszait és évszakait képviselik egészen az időskorig (vö. Homíliák az evangéliumról, 19). Az Ő szívének sohasem késő, Ő mindig keres minket és mindig vár ránk. Ne feledkezzünk meg erről: az Úr mindig keres minket és vár bennünket – hangsúlyozta a Szentatya.

 

A pápa ezután a második isteni cselekedetet elemezte: éppen azért, mert Isten ilyen nagy szívű, mindenkit ugyanazzal az „érmével” fizet vissza, ami az ő szeretete. Ez a példabeszéd végső értelme: az utolsó óra munkásai ugyanolyan fizetésben részesülnek, mint az elsők, mert valójában Isten igazságossága felsőbbrendű, tovább megy. Az emberi igazságosság azt mondja, hogy „adjuk meg mindenkinek a magáét érdemei szerint”, míg Isten igazságossága nem a teljesítményeink, eredményeink vagy kudarcaink mérlegével méri a szeretetet: Isten egyszerűen csak szeret bennünket, szeret minket, mert gyermekei vagyunk, és ezt feltétel nélküli és ingyenes szeretettel teszi.

 

Néha azt kockáztatjuk, hogy „kereskedelmi” kapcsolatot ápolunk Istennel, és inkább a saját képességeinkben, mint kegyelmének nagylelkűségében bízunk. Néha még egyházként is előfordul, hogy ahelyett, hogy a nap minden órájában kimennénk és kitárt karokkal fordulnánk mindenki felé, úgy érezzük magunkat, mint ha osztályelsők lennénk, ítélkezünk másokról, és nem gondolunk arra, hogy Isten őket is ugyanolyan szeretettel szereti, mint minket. És még a kapcsolatainkban is, amelyek a társadalom szövetét alkotják, az általunk gyakorolt igazságosság néha nem tud kitörni a számítások ketrecéből, és arra szorítkozunk, hogy csak annyit adunk, amennyit kapunk, anélkül, hogy mernénk többet tenni, anélkül, hogy az ingyenesen tett jó és a kitárt szívvel felkínált szeretet hatékonyságára mernénk fogadást tenni.

 

Beszéde utolsó részében Ferenc pápa a következő kérdésekkel buzdította lelkiismeretvizsgálatra a híveket: tegyük fel magunknak a kérdést: én, keresztény férfi, keresztény nő, tudom-e, hogyan induljak el mások felé? És nagylelkű vagyok-e mindenkivel szemben, tudok-e „több” megértést és megbocsátást adni, ahogy Jézus tette velem és teszi velem minden nap? Végül a Szentatya ezekkel a szavakkal fohászkodott Máriához: segítsen nekünk a Szűzanya, hogy megtérjünk Isten mértékéhez, a mérték nélküli szeretethez.