„Nagy örömnap van ma a szatmári székesegyházban. Két papot és egy diakónust szentelünk. A jó Istennek köszönöm meg ezt az ajándékot. A papság ajándék az Egyház, az egyházmegye, a közösség számára, de ajándék azoknak is, akiket fölszentelünk” – mondta a bevonulást követően a főpásztor.

A diakónus- és papszentelés szertartása az evangéliumi rész felolvasása után kezdődött. Név szerint bemutatták a felszentelendőket. Hankovszky Ferenc vikárius a püspök kérdésére válaszolva jelentette ki: a keresztény nép megkérdezése és az illetékesek véleménye alapján méltónak találtattak a felelősségteljes szerpapi, illetve áldozópapi szolgálatra.

Homíliájában, Schönberger Jenő püspök emlékeztette a szentelendőket, a papokat és a híveket, hogy a pap maga ajándék, de ajándékközvetítő is egyben. „Ti bátran jelentkeztetek Krisztus hívó szavára, hogy beálljatok abba a munkába, amiről az Úr Jézus így beszél »az aratnivaló sok, a munkás kevés«. Köszönöm, hogy elvállaltátok ezt a hivatást. Köszönöm, hogy egy életet akartok erre áldozni. Nagyon sokan várnak benneteket. Hiszem, hogy nagyon sokan imádkoznak is értetek. Azok a szentírási részek, amelyeket ti választottatok erre a jeles alkalomra, először is benneteket bátorítanak. Isten veletek van és mindig veletek lesz, nem kell félnetek. Ha a világ minden ereje ellenetek is mozdulna, Krisztussal mindig a többség lesztek, ha mellette kitartotok. Krisztus kegyelmében bízva menjetek előre. Amikor szembesülünk a saját gyengeségeinkkel, hiányosságainkkal, megijedünk. De bízzunk a kegyelemben és a Lélek általunk működni fog. A papság, a pap, ajándék. Jézus akarta, hogy a munkában segítőtársai legyenek, az apostolok, azok utódai, és a papok osszák ki az embereknek Isten kegyelmi ajándékait. Ez a pap feladata és jó, ha ezt a kedves hívek is végiggondolják, ha úgy tekintenek a papra, hogy ő Krisztus ajándéka. Kedves fiaim, legyen nyilvánvaló életeteken az, hogy Krisztust követitek, őt szeretitek. Azt a Krisztust, aki meghívott benneteket Egyháza, illetve a hívek szolgálatára. Elsődleges dolgotok az legyen, amit Krisztus kér, és nem csak tőletek: hogy szentek legyetek.”

A prédikáció után az engedelmességi ígéretek letétele következett. A szentelendők egyenként a püspök elé járultak és összekulcsolt kezüket az ő kezébe téve tiszteletet és engedelmességet ígértek. A Mindenszentek litániájának eléneklése alatt a hívek térdeltek, a szentelendők az önátadás jeleként a földre borultak – ezzel is kifejezve, hogy egészen Istennek és a rájuk bízott lelkeknek szentelik magukat. A diakónusszentelés szertartásának leglényegesebb része a kézrátétel és a felszentelő ima volt, utána Dali Attila magára öltötte a szerpapi módra viselt stólát és dalmatikát, majd átvette a püspöktől az evangéliumos könyvet annak jeleként, hogy hatalmat kapott Isten igéjének hirdetésére.

A papszentelés legfontosabb része szintén a kézrátétel és a felszentelő ima volt. Először a püspök, utána a jelenlevő papság is Jakkel Tamás és Garcia Fernandez Daniel fejére tette a kezét, és csendben imádkozott felettük. A papi módra viselt stólába és miseruhába való beöltözésüket követően a püspök megkente kezüket krizmával, és átadta nekik az áldozati adományokat: az ostyát és a kelyhet a borral – annak jeleként, hogy a papszentelésben hatalmat kaptak a szentmiseáldozat bemutatására. A felszentelteket Schönberger Jenő püspök, majd a papság köszöntötte békecsókkal, a mozzanat után a szentmise az Eucharisztia liturgiájával folytatódott.

Az áldozatbemutatás végén a püspök köszönetet mondott az újmisés papok és a diakónus szüleinek a gyermekeik neveléséért, minden támogató imáért, majd főpásztori áldásában részesítette az újonnan felszentelteket és a híveket.

Forrás és fotó: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír