Egy kisfiú autószerelő szeretetett volna lenni. Ám, mivel kocsijuk nem volt (szerencsére), így saját kisautóin kezdte el a szakma gyakorlását. S ahogy lenni szokott, szinte azonnal 50%-os szaki lett belőle, azaz a szétszerelés már jól ment, csak hát az összeszerelés sehogy sem akart sikerülni. Éppen ezért minden játékautójának volt valami hibája. A legtöbbről hiányoztak az abroncsok, az ajtók, vagy a belsejükből a fogaskerekek és a csavarok.
Nem véletlen, hogy szülei minden egyes új járgány vásárlásakor lelkére kötötték; Ha erre sem vigyázol, ha ezt is szétszeded, ha ezt is eltöröd, akkor nem veszünk másikat! De hát melyik szülő tartja be az ilyen fenyegetést?
S mi köze a mai Igének, a kárpótlás ígéretének a kisfiúhoz és a kisautókhoz?
Bizony, a kisfiú mi vagyunk. Csak mi nem játékautókon, hanem a mennyei Atyától kapott környezeten, az élővilágon, másokon, saját magunkon kísérletezünk. S az eredmény? A legtöbbször ugyanaz, mint a gyermeknél; a tönkretételben jók vagyunk, a helyreállítás azonban inkább csak gányolás, mókolás.
S mikor saját bűneink, tökéletlenségünk, hanyagságunk, az elrontott dolgok, az elszalasztott lehetőségek felett siránkozunk, akkor jön a mennyei Atya és azt mondja; Hát igen, ezt elrontottad, de ne sírj „Íme, mindent újjá teszek.” (Jel.21:5)
Milyen furcsa kárpótlás ez! Mi okozzuk a kárt és Ő fizet? Hát igen, ez az isteni szeretet!
Áldott napot!
bejegyezte: Szilárd – június 01, 2022
Kommentáld!