Aztán van úgy, hogy szavakat ölt ez a hiány, és mesélek róluk, hogy legalább a történetekben tovább élhessenek, hogy megismerhessék a gyermekeim azt, akit keveset, és azt, akit egyáltalán nem láthattak. Felelevenítjük együtt az utolsó boldog találkozást, amikor még hittük, hogy van tovább.
Ahogy elolvastam a fenti igét, nehezen jöttek a gondolatok, inkább szavakba alig önthető érzések vettek körül, és egy meleg, megértő, szerető ölelés. Isten érintése, amivel mintha azt mondta volna:
„Tudom, mit érzel, nekem is hiányoznak. Hiányoznak azok a hajnali beszélgetések édesapáddal, amikor Igém fölé hajolva egyszerűen csak hallgatott engem, és én szólhattam hozzá. Hiányzik az igyekezete, a törekvése, mert jobb szeretett volna lenni, igazán.
Hiányzik édesanyád féltő, gondoskodó szeretete, amivel a családja felé fordult, és hiányzik az a hit, amivel napról napra jobban kapaszkodott belém a tagadástól az értetlenségen át a megbékélésig. Hiányzik, hogy most nem láthatom őket, de tudom, hogy egy nap újból életet adhatok nekik, és ott folytathatjuk, ahol abbahagytuk.”
Talán te is megélted a veszteséget, Kedves Olvasó. Hát engedd, hogy Isten átöleljen ezzel az igével ma reggel! Mellette bátran megélheted a fájdalmadat, a hiányt, az égető űrt, Ő tudja, hogy jogosak, valósak ezek az érzések, és nem siettet, hanem a saját tempódban vezet a gyász útján. Ölelésében a szerető megértés mellett ott dobog a remény is, hogy lesz, hogy biztos a feltámadás. Elhozza azt a napot, amikor „a föld visszaadja az árnyakat”, mert Isten harmatja új életre hívja őket.
Ő feltámaszt és újjáteremt egy örök, tökéletes létre, ahol nem lesz betegség, fájdalom és búcsúzás. Hát várjuk együtt ezt a napot, ma pedig adjon neked hitet, reményt ez az ige, mert van még tovább!
Áldott napot!
bejegyezte: Sz-Cs. Andi – február 28, 2021
Kommentáld!