Fisher Szent János püspök és vértanú zsoltármagyarázatából

(Ps 102: Opera omnia, ed. 1597, pp. 1588-1589)

Isten csodálatos tettei

      Sok jel és csoda kíséretében

szabadította meg Isten a választott népet Egyiptom rabszolgaságából; majd megadta, hogy száraz lábbal keljenek át a Vörös-tengeren; a pusztában mennyei eledellel táplálta őket, mannával és fürjekkel; szomjúságuk csillapítására a kemény sziklából állandóan csobogó vizet fakasztott; győzelemre segítette őket minden ellenségük felett, akik háborúval sanyargatták; úgy rendelte, hogy a Jordán egy időre visszafelé folyjék; az ígéret földjét a törzsek és családok számához mérten kijelölte és kiosztotta nekik. Mindezt nagy szeretettel és bőkezűséggel nyújtotta nekik, az emberek mégis hálátlanul és szinte teljesen megfeledkezve minderről a jótéteményről, a fölséges Isten szolgálatát elhagyták és visszautasították, s nemegyszer a bálványimádás utálatos vétkének hódoltak.

Ezek után minket is – akiket a néma bálványok elé hajszoltak, amikor még pogányok voltunk (1 Kor 12, 2) – a pogányság vad olajfájáról lemetszett, és a választott nép nemes olajfájába oltott be, még ha annak természetes ágai letörtek is, és így kegyelmének s gazdagságának birtokosaivá tett bennünket. Végül saját Fiát sem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta (Róm 8, 32), aki odaadta magát értünk jó illatú áldozati adományként (Ef 5, 2), hogy minden gonoszságtól megváltson, megtisztítson, és választott népévé tegyen bennünket (Tit 2, 14).

Mindez irántunk tanúsított nagy szeretetének és ugyanakkor nagy irgalmasságának nemcsak jele, hanem bizonyítéka is. Mi pedig – nagyon is hálátlan, sőt a hálátlan lelkület végső határait is túllépő emberek – sem szeretetére nem gondoltunk, sem pedig jótéteményei nagyságát nem mérlegeljük, hanem inkább elutasítjuk, és szinte megvetjük az ilyen nagy javak Szerzőjét és Adományozóját; és még ez a bűnösöknek szüntelenül nyújtott jóságos irgalmassága sem indít minket arra, hogy szent parancsainak megfelelően alakítsuk életünket és erkölcsünket.

Mindaz, amit megírtak, fölötte méltó arra, hogy örök emlékezete megmaradjon a jövő nemzedékeknek is, hogy akik ezután lesznek keresztények, azok is megismerjék Isten irántunk való nagy jóságát, és ezért sohase szűnjenek meg neki méltó hálát adni.