Felejtsétek el a szinódusi és egyéb tévutakat – Az arsi plébános már a 19. században megmutatta, hogyan lehet a lelkeket sikerrel elvezetni Istenhez. – Roland Noé írása

Felejtsétek el az egyházi statisztikákat! Isten amúgy is csak 1-ig tud számolni. Néhány hete ismét közzétették az egyes németországi egyházmegyék statisztikáit, amire a média lázas izgalommal, az Egyház képviselői és mások pedig rendre felületes magyarázkodással reagáltak. Hadd áruljak el egy titkot: A Jóistent szemernyit sem érdekli a statisztika, hiszen amúgy sem tud 1-nél tovább számolni. Akarom mondani: Neki csak az egyéni, személyes lélek számít. Sokan azok közül, akik Németországban, Ausztriában és Svájcban papíron még mindig katolikusok, szívükben feltehetően már rég nem azok.

Ezt jelzi az istentiszteleteket látogatók ijesztően alacsony száma. Sajnos nem tudok szabadulni attól a benyomástól, hogy az Egyház némely képviselője úgy fél a díszletek mögé pillantani, mint az ördög a szenteltvíztől, s nem is igen akar változtatni a jelenlegi állapoton, hacsak nem újra és újra a mindenkor téves módszerekkel próbálkozva.

Egyetlen releváns kérdés létezik: Hogyan találhat rá az ember Istenre? 

Előrebocsátok valamit: igen valószínűtlen, hogy szinódusi tévutakkal, vitakörökben folyó ötleteléssel és különféle értekezletekkel sikerülhet. Talán inkább tágítanunk kellene a látókörünket, s visszatekintenünk a gyökereinkre. Nemrég ünnepeltük a katolikus Anyaszentegyház egyik igen nagy szentjének, az arsi szent plébánosnak ünnepnapját. Vianney János Mária* – sok más szenttel együtt – megmutatta, mit kell tenni azért, hogy a lélek megtalálja az Istenhez vezető utat.

Pillantsunk vissza az Úr 1818. esztendejére! Egy ködös, hideg februári napon Vianney János Mária útra kel, hogy Franciaország egyik legjelentéktelenebb falujában meggyújtsa „Krisztus világosságát”. A közelbe érkezvén találkozik Antoine Givre pásztorfiúval, aki útba igazítja Ars felé: ‘tu m’as montré le chemin d’Ars; je te montrerai le chemin du ciel’. (Te megmutattad nekem az Ars-ba vezető utat, én pedig meg fogom mutatni neked a mennyországba vezetőt.) Sok évvel később, nem sokkal a szent halála után Antoine is a mennyekbe vezető útra lép.

A plébános a falut megpillantva elcsodálkozik: „Milyen kicsi!“, és máris elragadja azon látomások egyike, amelyek aztán folytonos megvilágosodást hozva végigkísérik életét. A következő szózatot hallja: „Ez a plébánia nem lesz képes befogadni mindazokat, akik majd egyszer ide özönlenek.“ A templom láttán valósággal megijed: az oltár dísztelen, az örökmécses kialudt, jóllehet a Legszentebb még ott rejtezik a tabernákulumban. János Mária az oltárlépcsőre veti magát, és megérkezésének napján máris hosszú imádságba mélyed. Attól kezdve Ars-ban minden nap van szentmise. Eleinte csak egész kevesen jönnek, de a mód, ahogy a misét celebrálja, kezdettől fogva megindítja a híveket. Vianney tudja, hogy egyházközségét rá kell vennie a megtérésre. Erre azonban csak Isten képes, Tőle kell kiimádkozni.

Innét kezdve a templom az első számú otthona. Tíz évig szinte éjjel-nappal ott imádkozik a szent: már hajnali négykor a tabernákulum előtt térdel, ezen felül engesztelő gyakorlatokat végez az egyházközség megtéréséért. Később egy alkalommal így válaszol arra a kérdésre, hogyan lehet helyes útra téríteni a lelkeket: „Az ördög vajmi keveset törődik a vezeklőostorral és a vezeklés más eszközeivel. Az ételtől, italtól és alvástól való megtartóztatás viszont az őrületbe kergeti. Semmitől sem fél jobban az ördög – s nincs, ami Istennek tetszőbb.“

Vianney János Mária mégis végiglátogatja a plébánia területén élőket, és a beszélgetések kötetlen légkörében mindannyiszor megpróbálja Istenre terelni a szót. Gondoskodik az egyházközség koldusairól és szegényeiről, később szegényházat is épít. A családokat közös imádságra buzdítja, előnyben részesítve a rózsafüzért. További fontos „stratégiai“ tevékenysége a gyermekekkel való foglalkozás. „Milyen jó lehet a Jóisten, ha már a plébánosunk is ilyen jó hozzánk!“ – lelkendezik édesanyjának a boldogságtól sugárzó, tizenkét esztendős Katharina Lassagne, aki később a plébános által létesített új iskola vezetője lesz. A La Providence (Gondviselés) nevet viselő leányintézetben hangzottak el a szent híres katekézisei is.

Ars plébánosa mégis a gyóntatás révén vált világhírűvé. Kezdettől fogva a rendszeres gyónásra biztatta híveit, és az évek során híre ment, hogy e rendkívüli gyóntató rendelkezik a szívekbe látás adományával. Ars-ba érkezése után néhány évvel már napi tizenöt-tizenhat órát gyóntatott, amit csak röviden szakított meg a zsolozsma imádkozása, egyéb vallásos kötelezettségek teljesítése és a napi hitoktatás kedvéért. Rendszerint már éjjel egykor vagy kettőkor felkelt, hogy a gyónni szándékozókat megszabadíthassa bűneik súlyától.

Az egyházközség végleges megtérésére azonban csak 10 év elteltével kerül sor, amikor elcsitulnak a plébános személye elleni jelentős támadások – megrágalmazták, hogy törvénytelen gyermeke van – és vége lesz az egyházközséget ért súlyos megrázkódtatásnak. Egy misszió alkalmával majdnem az egész falu meggyónt és megvallotta bűneit. „Ars már nem Ars!“ – jelenthette ki 1828-ban. Talán ideje volna újra felfedeznünk Ars felfoghatatlanul hatékony „titkát”, hogy a lelkeket Istenhez vezethessük. Ki tart velem?

 „Gondolom, szeretnétek megtudni milyen a langyos lélek állapota. Nos, a következő. Egy langyos lélek még nem teljesen holt Isten szemében, mivel a lelki életét alkotó hit, remény és szeretet nem hunyt ki benne teljesen. Hite azonban nem buzgó, reménye nem szilárd és szeretete nem lángol … Semmi sem hat rá mélyen. Igaz, meghallgatja Isten szavát, de gyakran untatja. Kicsit fáradtan hallgatja, kicsit szokásból, mint aki azt gondolja, hogy már eléggé ismeri, vagy már eléggé megvalósította. A kicsit hosszabb imától irtózik.” [Az idézet fordításának forrása: Gérard Rossé: A szent plébános. Vianney Szent János élete és gondolatai. Ford. Puskely Mária. OMC, 1987]

Fordította: Vágyi Vata Mihály
Forrás: kat.net

* A fordító megjegyzése: Korábban gyakran előfordult, hogy a Szűzanya iránti tiszteletből fiúgyermeknek is adták második vagy harmadik névként a Mária nevet, lásd pl. Rainer Maria Rilke vagy Montforti Grignon Szent Lajos Mária.