ISTEN ADTA...ISTEN VESZI EL...
A
közvetlen eutanázia – amikor egy terhessé, feleslegessé vált élettől
akarnak megszabadulni, ezért valamilyen orvosi beavatkozással,
gyógyszerrel véget vetnek neki – elfogadhatatlan.
Ebben az esetben is fontos, hogy az emberi méltóság biztosításához
szükséges ellátásokat: a lélegeztetést, a folyadékkal és élelmiszerrel
történő táplálást megkapja a beteg, amennyiben ez a szenvedéseit nem
fokozza.
A közvetlen eutanázia, „kegyes halál” gondolatát azok az emberek
fogadják el és terjesztik, akik számára a szenvedés, az improduktív élet
felesleges rossz. Lehet, hogy elméletileg jót akarnak, de gyakorlatilag
megfosztják a beteget attól a lehetőségtől, hogy rendezze Istennel és
embertársaival a kapcsolatát, hogy megtisztuljon.
A másik problémát abban látom, hogy a komoly, elkötelezett családi
kapcsolatok hiánya miatt az elesettségben nincs kire támaszkodni. Régen a
nagycsaládban nem volt ez kérdéses, ha valakinek segítségre volt
szüksége – akár a gyermekágynál, akár a betegágynál –, mindig volt
valaki, aki gondoskodott róla.
Az önzés, a kizárólag a saját boldogulásunk keresése, a „csak
magamnak terítek asztalt” szemlélete miatt egyre magányosabbá válnak az
emberek, és szélsőséges helyzetben inkább a halált választják, mint hogy
gyermekeik, családjuk szerető karjára támaszkodva, méltósággal viseljék
a megpróbáltatásokat.
Ha az eutanázia elfogadottá válik, a beteg nyomást érezheti magán,
hogy mielőbb ki kell mondania az „igent” saját megöletésére, mert
környezetének és a társadalomnak egyre inkább terhére válik. Ha ezen a
téren engedünk, csúszós lejtőre lépünk, ahol már nem lehet megállni.
Csaba testvér
Kommentáld!