Az Úr pedig azt mondta: Megláttam népem nyomorúságát Egyiptomban, és meghallottam segélykiáltásukat a sanyargatók miatt, mert ismerem fájdalmukat. El is megyek, hogy kimentsem őket Egyiptom kezéből, és elvigyem őket arról a földről egy jó és tágas földre, tejjel és mézzel folyó földre: a kánaáni, a hettita, az emóri, a perizzi, a hivvi és a jebúszi nép helyére.
430 év. Eleinte nem is volt olyan rossz, mindig volt mit enni, egy virágzó országban laktak, generációk generációkat követtek, a kor legjobb iskoláiban tanultak, felelős tisztségeket láttak el, aztán valahogy, mint béka a főzővízben, a helyzet a lehető legrosszabbra fordult. József még a fáraó utáni második ember volt, mostanra még jóindulattal se lehet azt mondani, hogy hátulról másodikak a sorban. Rabszolgák, de abból legrosszabbik fajta. Ostorral verik őket, és azokat az épületeket építik, melyeket még talán ükapáik és óapáik terveztek az egyiptomiaknak. De a két ostorcsapás között, korgó gyomorral elsuttogott imákat Isten jól hallotta, és megesett a szíve a népen.
Nem ez az otthonuk, soha nem is volt az. Valahol keletre, valahol a pusztaságon túl vár az úgynevezett "tejjel és mézzel folyó" föld. Az ígéret földje. Kánaán! Az ükapák az esti tűz mellett ülve mindig erről a földről beszéltek, amit Isten megígért Ábrahámnak. De régen is volt már! Ükapáról dédapára, dédapáról nagyapára öröklődött a történet, nem mintha bármi jele volna a változásnak. Minden csak egyre rosszabb, nincs tej, méz sincs, az a kis kenyér, ami van, azt is fájó tagokkal veszik magukhoz, mintha bűn lenne az evés, bűn lenne az élet...
De a megoldás általában így jön, nem? Hosszú ideig semmi, és aztán hirtelen minden jóra fordul. Nem csak a tündérmesékben történnek varázsütésre a dolgok, de a történelemben is. Isten maga tesz a helyzet megoldásáért. Nem küld megoldást, ez drasztikusabb közbelépést igényel. Ő maga indul a népe megmentésére! Kivezeti őket a rabszolgaságból a pusztaságba, a pusztaságból az igéret földjére, de mindezt úgy, hogy egy percre sem hagyja őket magára.
Mert valójában 430 éven keresztül egyetlen percre se vette le róluk a szemét. Ott volt minden szenvedővel, mert ismeri a fájdalmukat. De nem csak az övéket. A mieinket is.
Áldott napot!
Kommentáld!