Krisztus színeváltozása elővételezi a tanítványok számára az örök élet szépségét, amikor az Atya tökéletes képmása arcán és ruháin megpillantják Isten szeretetének tündöklő világosságát. Ez arra készíti fel őket, hogy ugyanezt a szépséget ismerjék majd fel a keresztre feszített Jézus arcán is – elemezte a vasárnapi evangéliumi szakaszt Ferenc pápa.

Vertse Márta - Vatikán

Tanításában a pápa arra buzdított, hogy a szeretet konkrét cselekedeteivel vigyük el testvéreinknek Isten világosságát, tanúskodva a Krisztusban megtestesült isteni szeretet szépségéről. Isten csodáinak, az Úr arcának szemlélése késztessen bennünket mások szolgálatára.

A Krisztusban megtestesült isteni Szeretet tündöklése

Nagyböjt második vasárnapján az evangéliumi szakasz Urunk színeváltozásáról szól. Jézus magával viszi a hegyre Pétert, Jakabot és Jánost és teljes szépségében Isten Fiaként nyilatkoztatja ki magát nekik (vö. Mt 17,1-9 – kezdte beszédét a pápa, majd az evangéliumi jelenetet magyarázva a következő kérdéseket tette fel: Miben áll ez a szépség? Mit látnak a tanítványok? Egy látványos hatást? Válaszában pedig megállapította, hogy nem erről van szó. A tanítványok ugyanis Isten szentségének a fényét látják, amely Jézus, az Atya tökéletes képmása arcán és ruháin ragyog. Megnyilvánul Isten fensége, Isten szépsége. Isten azonban Szeretet, így Urunk színeváltozásakor a tanítványok saját szemükkel látták a Krisztusban megtestesült isteni Szeretet szépségét és tündöklését. A tanítványok részesedtek a paradicsom elővételezésében – állapította meg Ferenc pápa, hozzátéve, hogy ez nagy meglepetés volt számukra! Olyan régóta szemük előtt volt a Szeretet arca és soha nem vették észre, hogy mennyire szép! Csak most ébrednek tudatára nagy örömmel, hatalmas örömmel – hangsúlyozta a pápa.

Krisztus világossága erőt ad követésére

Jézus valójában ezzel a tapasztalattal képezi, felkészíti őket egy még fontosabb lépésre. Nemsokkal azután ugyanis fel kell majd ismerniük Őbenne ugyanezt a szépséget, amikor felmegy a keresztre és arca eltorzul. Péter ezt nehezen érti meg: szeretné megállítani az időt, szeretné „szünetre” állítaná a jelenetet, és meghosszabbítani ezt a csodálatos élményt, de Jézus nem engedi meg. Az ő világosságát ugyanis nem lehet egy „varázslatos pillanatra” korlátozni. Így hamissá, mesterségessé válna, szerte foszlana a mulandó érzések ködében. Éppen ellenkezőleg, Krisztus a világosság, amely utat mutat, mint a tűzoszlop a pusztában a népnek (vö. Kiv 13,21). Jézus szépsége nem idegeníti el a tanítványokat az élet valóságától, hanem erőt ad nekik, hogy kövessék Őt egészen Jeruzsálemig, egészen a keresztig – szögezte le Ferenc pápa, hangsúlyozva, hogy Krisztus szépsége nem elidegenítő, mindig előbbre visz, nem kényszerít rá, hogy elrejtőzz, arra buzdít, hogy haladj tovább!

A szeretet konkrét tetteivel vigyük el testvéreinknek Isten világosságát

Ez az evangéliumi szakasz számunkra is felvázolja az utat: megtanít minket arra, hogy milyen fontos Jézussal lenni, még akkor is, ha nem könnyű megérteni mindazt, amit mond és tesz értünk – magyarázta a pápa. Valójában azáltal, hogy Vele vagyunk, megtanuljuk felismerni Jézus arcán a szeretet fénylő szépségét, amely önmagát adja, még akkor is, ha a kereszt nyomát viseli magán. És az ő iskolájában tanuljuk meg megragadni ugyanezt a szépséget azoknak az embereknek az arcán, akik nap mint nap mellettünk járnak: családtagok, barátok, kollégák, akik különböző módon gondoskodnak rólunk. Hány ragyogó arc, hány mosoly, hány ránc, hány könny és sebhely beszél körülöttünk a szeretetről! Tanuljuk meg felismerni őket, és töltsük meg velük a szívünket. És azután induljunk el, hogy másoknak is elvigyük ezt a világosságot a szeretet konkrét cselekedeteivel (vö. 1Ján 3,18), nagylelkűbben belevetve magunkat a mindennapi foglalkozásainkba, szeretve, szolgálva és megbocsátva nagyobb lendülettel és készséggel. Isten csodáinak szemlélése, Isten, az Úr arcának szemlélése késztessen bennünket mások szolgálatára.

A bálványok hamis fénye helyett válasszuk Isten szeretetének világosságát

Ferenc pápa javasolta, hogy tegyük fel magunknak a következő kérdéseket: fel tudjuk-e ismeri Isten szeretetének fényét az életünkben? Felismerjük-e ezt örömmel és hálával a minket szerető emberek arcán? Keressük-e magunk körül ennek a fénynek a jeleit, amely betölti a szívünket, és megnyitja azt a szeretetre és szolgálatra? Vagy inkább a bálványok szalmalángjait választjuk, amelyek elidegenítenek bennünket és bezárnak minket önmagunkba? Mit szeretnék inkább, az Úr nagy világosságát vagy a bálványok hamis, mesterséges fényét? – buzdított Ferenc pápa lelkiismeretvizsgálatra, majd a vasárnap déli Úrangyala elimádkozása előtt mondott beszéde végén azért fohászkodott Szűz Máriához, aki még a Kálvária sötétségében is megőrizte a szívében Fia fényét, hogy kísérjen minket mindig a szeretet útján.