„Saul, Saul, miért üldözöl engem?"... „Ki vagy, Uram?"... „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl." (ApCsel 9,4-5)
Saul életében Isten elkezdte munkáját. Ő jól ismerte az Ószövetséget, látta az általa elhurcolt keresztények életét, hallotta István vértanú imádságát, s kezdett meginogni a Jézussal szembeni hitetlenségében. Tiltakozott is, és vágyakozott is. Ez a vajúdás ideje.
Ilyenkor azonban gyakran még inkább megkeményedik az ember. Ő is nekiindult, hogy a 250 km-re levő Damaszkuszból is börtönbe hurcolja a keresztényeket. Ezen az úton jött el a szülés órája. Hirtelen nagy fényesség vette körül, még a látását is elveszítette, s akkor zajlott le a fenti párbeszéd.
Ebből számára világos lett a következő: Jézus él, hiszen beszélt hozzá. Tehát valóban fel kellett támadnia. Akkor viszont ő csakugyan Isten Fia. Jézus ismeri őt, nyilván mindent tud róla, de úgy tűnik, nem akar bosszút állni, hanem terve van vele. Elhangzik hát: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem?
És így elkezdődik az alázat iskolája: menj be a városba, ott majd valaki megmondja, mit tegyél. Ettől kezdve minden lépése új gazdájától függ, aki hol így, hol úgy közli vele akaratát. Ő pedig többé nem fogja bántani az ő követőit, mert maga is Jézus követője lett. Mi lesz ennek a következménye? Majd kiderül. Vállalja.
Ez mindig a Szentlélek újjáteremtő munkája. Világosság támad nemcsak körülötte, hanem benne is. Meggyőződik arról, hogy Jézus él, és személyesen vele akar valamit - noha ez már a mennybemenetel után történt. Félreáll Jézus útjából, végérvényesen félreteszi saját programját, és tanul lépésenként engedelmeskedni valakinek, akit nem látott, de hisz a szavának. Vége az önmegvalósítási törekvésnek, de megvalósul egy kemény ellenállóban is Isten szép terve az ő dicsőségére és sokak üdvösségére.
Ez a pálfordulás, vagy bibliai szóval újjászületés, megtérés.
Kommentáld!