Hiszel-e az ima erejében? Abban, hogy amikor Jézushoz imádkozunk szükségeinkben, Ő megsegít. Több millió eset volt már, ami ezt bizonyítja. Mi is tudnánk életünkből erre példát mondani. Persze, az ő segítsége nem csak úgy ripsz-ropsz történik, egy-két Miatyánk és Üdvözlégy ledarálása után. Van, hogy valamiért nagyon sokáig, kitartóan (Lk 18,1–8) kell imádkozni. Jó példa erre Bányai Gábor országgyűlési képviselőnk esete. Nagyon sokáig és kitartóan imádkoztak érte. A Covidtól hónapokon át kómában feküdt. Elmondása szerint a Jóistennel is találkozott, sőt váltott gondolatot. Ezt van, ki hiszi, van, ki nem hiszi. De az biztos igaz, hogy végül is magához tért, és elkezdett „újjászületni” lelkileg is. Az orvosok csodálkozva kérdezték: „hát ez még él?” Mások pedig így: „ez csoda!”

Azután van, amikor úgy teljesíti a Jóisten kérésünket, hogy nem teljesíti, nem úgy teljesíti, vagy egyáltalán nem teljesíti. Sokszor csak később látjuk be, milyen jó, hogy nem teljesítette, mert eltávolított volna a kérés teljesítése a mi Isten tervezte utunktól. Láttuk volna, hogy magunk ellen imádkoztunk. Jézus mindig csak azt nézi, hogy kívánságunk teljesítése közelebb visz-e minket a mennyország felé tartó utunkon őhozzá. Mert miért is élünk? Mi életünk értelme? Soha nem lehet más fő célunk, csak egy! Az, hogy a mennyországba eljussunk! A Jóisten mindannyiunkat ezért teremtett. Ő is ezt akarja. Bár élesen, fájdalmasan hangzik, mégis ki kell mondani ezt a kőkemény igazságot: aki nem jut a mennyországba élete végén azonnal vagy hosszabb-rövidebb purgatóriumi szenvedés után, annak kár volt megszületni.

Nemrég az egyik szentmise után így panaszkodott nekem egy vallásos nagymama: „Most halt meg az unokám, nem bocsátom meg Istennek.” Megértjük a nagy elkeseredését. Miközben igyekeztem megértetni vele ezt a helyzetet, szomorúan kellett arra gondolnom, hogy ez a mondata egy helytelen Isten-képből fakad. Bújtatottan arra vall, hogy ő jobbnak tartja magát a Jóistennél, és hogy Istenben is van rossz. Nem hiszi, vagy nem gondol rá, hogy Istenben csak szeretet van, hogy Isten a legnagyobb rosszat is tudja jóvá tenni, és hogy az üdvösség országában majd rendeződnek a dolgok. Ami itt kérdés, az már odafenn nem is kérdés. Az Ő tervében minden a helyére kerül, mint a gyerekek kirakós játékában. Ebben egy pillanatra se kételkedjünk, hisz benne a szeretet végtelen. Ilyenkor, bár összetört szívvel, de alázatosan fogadjuk el a gyászt abban a biztos hitben, hogy „odafenn” az említett nagymama is magához fogja majd ölelni kisunokáját.

De ki képes erre? Csak az, akinek az igazi megtérését követően megváltozik a földies gondolkozásmódja, aki már nem evilág észjárását teszi meg élete fő irányává, hanem evangéliumban gondolkodik.

A gondolkodásmód megváltozása? Ez az, ami igen sokszor nehéz. Ezért lesz a hitünk olyan se hideg, se meleg, hanem langyos (Jel 3,15). Pedig az igazi hit csodákat szül. Ettől életünk 100%-os fordulatot vesz. Ettől képesek voltak sokan vértanúságot elszenvedni.

A tékozló fiúnak, miután gyökeresen megváltozott a gondolkodásmódja, miután magába szállt és eldöntötte, hogy hazamegy apjához, utána immár egy boldog élet lépett a régi helyébe. Apja kijelentése jól jellemzi új helyzetét: „Ez a fiam meghalt és föltámadt, elveszett és megtaláltatott” (Lk 17,24),

Több fiataltól kérdezem, hogy miért nem járnak szentmisére. Általában ezt válaszolják: „azért nem, mert unalmas”. Ők még távolodnak az Atyától, nem kezdték meg a visszatérést.

Ha megtérnének, megváltozna a gondolkodásmódjuk! Akkor majd meglátnák, hogy a mise milyen izgalmas, pótolhatatlan lesz.” – Imádkozzunk fiataljainkért! Hiszen hiszünk az ima erejében.

Pribitek László plébános