oly távolinak tűnik világod, úgy riaszt fölséged,
oly idegennek látszik gondolataid útja s járása,
oly nehéz valód s kegyelmed
felfogása,
hordozása,
szolgálata!

A bölcsesség szent ajándékával
tedd ízessé számomra világodat,
hozd közelbe a távolít,
otthonivá az idegent,
természetessé a természetfölöttit.
Ahogy nem kell magunkon
erőszakot venni,
ha jól ismert, ízletes étel áll előttünk,
– ilyen jól ismert,
ízes valósággá légy számunkra, Uram!
Vedd el szeretetem fáradtságát,
áldozatom és helytállásom
kikényszerített-voltát,
a mindennaposság ás szokásosság közönyét,
elmém ernyedő hangulatát,
a kötelességszerűség és becsületes helytállás komorságát.
Add bőséggel, Uram a Bölcsesség Lelkét!

Sokszor érthetetlenek előttem titkaid,
és úgy állok meg hitünk tanítása előtt, mintha egyik titok a másikkal rokon nem is volna,
mintha csak szeszélyesen összeválogatott
tanítás halmaza lenne.

De a Te Értelmed áll minden mögött:
Te tudod mindennek az okát, Te látod mindennek a céljait,
és a Te logikád biztosít következetességet hitünkben.

Ezt a Te Értelmedet add ajándékul, hogy a fátyol mögött és a hit sötétjében
egy benső biztonságérzéssel, a ,,majdnem látás” önkéntelenségével
igazodjam el szent hitünk tanításaiban, szent hitünk titkaiban.

Tedd könnyebbé, élőbbé,
szárnyalóvá hitemet
az Értelem ajándékával!

Lássam át világosan,
hogy gyökerében minden esemény, tünékeny,
múlékony, hiábavaló:
fények is, árnyak is.

Nem érdemes hát csak rájuk építeni sem szeretetünket, sem gyűlöletünket.

Kár csak belőlünk forrásoztatni örömeinket vagy bánatainkat.
Ha tünékeny is a világ,
egy rendeltetése mégis van:
takartan hordozni Téged, igazságaidat, szándékaidat.
terveidet.
Taníts meg, Tudomány Szentlelke,
hogy észrevegyem minden mélyén
az Istent!
Hiszen ott él mindenek alján,
mindenek függönye mögül
Ő jelentkezik,
Ő hív:
a természet és
a történelem mindenféle fajtájú
függönye mögül.

A múlékony világ mögött téged keresni,
Téged megragadni tanítson meg
a Tudomány Szentlelke!

Milyen bonyolultnak látszanak
emberekkel való kapcsolataim,
mindennapi feladataim,
az életben való eligazodásom!
Hányszor kell megállnom
és magamtól kérdenem:
mit tegyek,
hogy üdvöm biztosítva legyen,
hogy senkinek ne vétsek
és Neked is tessem?!
Sokszor azonban még kételyem sincs!

Ó, Tanács Szentlelke,
oltsd belém ezeket az üdvös kételyeket
tetteim előtt!
Állj mindjárt mellém eligazító jobboddal!
Azt válasszam
– a test bölcsességét,
a földi okosságot távoztatva –
ami szent Fölséged szándéka és akarata!

Tedd találékonnyá szívemet
és határozottá
szavad követésére!

A Kegyelet,
az Áhítat,
a Jámborság Szentlelke!
Hogyan is hívjunk,
hogyan is nevezzünk,
hogy csak kissé is megsejtsünk?!
Szent Tapintat!
Szent Megilletődöttség! Szent Ihletettség!
Mely mindenen megérzi az istengyermekség
kegyelmeit és távlatait,
sőt feladatait.

Ezért adj serénységet
az emberekkel szemben való
kötelmeim teljesítésében,
hiszen tudom, hogy Isten gyermekeit szolgálom,
bennük és általuk az Istent.
Ha pedig ők
hibáznak vagy mulasztanak velem szemben,
dehogy török be senki emberfia világába
durva, kemény, megtorló kezekkel.
Hisz fölöttünk is ott lebeg az isteni kinyilatkoztatás, kiválasztás és kegyelem titka:
Isten tudja, ki mit, miért
tesz vagy nem tesz meg nekem!

A Kegyelet Szentlelke tegye látóvá szívemet!

Gyönge vagyok,
az Erősség ajándékára várok és vágyom!

Ha számbaveszem feladataimat, kötelezettségeimet, küldetésemet,
kétségbe kell esnem
erőtlenségem láttán,
kitartásom hiányán,
állhatatlanságomon.

Szenvedélyek,
erők sűrűsödnek lelkem peremén,
mikkel nem tudok leszámolni.
Áldozatokat kell hoznom Istenemért, Egyházamért,
magam és mások üdvéért,
– és én töprengek
és félek az áldozatoktól!
Rettegek az emberektől, kiket elviselni
az erősek is alig tudnak!

Óh, Uram, tölts el az Erősség ajándékával!
Legyek bátor, tetterős, áldozatokat örömmel hozni tudó hős,
de ha kell, vállaljam a Te erőtlenségeidet,
– mely emberileg ugyan gyöngeségnek, alulmaradásnak látszik,
de tudom, hogy ,,Istennek a ‘gyöngesége’
erősebb az embereknél” (1Kor 1,25)

Nem a kárhozatra vivő félelmet, mely sorvaszt,
zsugorít, kétségbe, aggályba sodor,
nem is a szolgai félelmet, mely bátortalan és sötét egű.
De azt a félelmet,
amit Te akarsz, amit Te kívánsz, ami üdvös nekünk,
ami fölemel, ami lendít, sodor Feléd.

Te magad akartad, hogy elrémüljünk,
hiszen a pokol borzalmait különben nem mondtad volna.
Te akartad, hogy elrémüljünk a bűn súlyosságától.
Te mondogattad, hogy milyen hatalmas Isten keze,
az Isten hatalma és ereje!
Ezzel azt akartad,
hogy szavaid nyomán
a lélek megrendülésének sötét felhői
gondatlanságunk és felelőtlenségünk
bárányfelhős egének aljára húzódjanak.
A kárhozat itt van elrejtve az előttünk levő világban,
a velünk élő emberekben.
Szent Fölséged semmibe-vevése húzódik meg és fenyeget bennünket.

Rémíts meg, borzalommal tölts el,
hogy üdvös félelemmel nyúljunk e világ dolgaihoz,
nehogy kárhozatunkra váljanak!
De add, hogy ne bénítson, ne sújtson, ne sötétítsen,
de emeljen,
és irgalmad világával fényt derítsen szegény lelkemben.