Szent II. János Pál, a pap, püspök és pápa, akit október 22-én ünnepel az egyház, soha nem veszítette el humorérzékét. Néhány mulatságos megjegyzését szeretnénk itt megosztani önökkel.

„Szentatya, hogyan érzi ma magát?

– Nem tudom, még nem olvastam a mai sajtót.”

Talán II. János Pál egyik legismertebb viccelődése ez a válasz. Pápaságának első napjaitól kezdve (1978. október 16-án választották meg, ünnepe pedig október 22-én van) egy teljesen új stílust vezetett be Szent Péter feladatainak gyakorlásában. Karol Wojtyla kezdettől fogva nem félt bemenni a tömegbe, karjára emelni a gyermekeket, beszélgetni, sőt együtt is nevetni mindenkivel…

A ceremóniamester, Virgilio Noa atya, már a lengyel pápa pontifikátusának első napjaiban megértette ezt. Mivel nem tudott lépést tartani a pápával, aki túlságosan is boldogan szaladt, hogy üdvözölje a híveket és beszélgessen velük, kérlelni kezdte, hogy lassítson: „Szentatya, Szentatya, túlságosan gyorsan megy, nem tudok önnel lépést tartani!” János Pál mosolyogva, huncut pillantással így válaszolt: „Akkor vásároljon egy robogót!”

Megfigyelőképességének, szókimondásának és jó adag humorának köszönhetően tudta, hogyan teremtsen maga körül fesztelen, szinte családias légkört. Ezzel a módszerrel tudott kilábalni a kényes protokolláris helyzetekből is. A János Pál vidám szavai című kötetben megjelentetett anekdotákból kiderül, hogy ez a nagy szent mennyire szeretett nevetni és viccelődni.

PILÓTA VAGY PÁPA?

Emilia, Karol Wojtyla édesanyja  Loleknek hívta a fiát. Gyakran mondogatta a szomszédoknak, hogy Lolekből nagy ember lesz. 1927-ben, nem sokkal azután, hogy Charles Lindbergh amerikai pilóta egyedül átrepült az Atlanti-óceán felett, megkérdezte a fiát:

– Lolek, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?

– Repülő leszek! – válaszolta a kisfiú.

– És miért nem pap?

– Mert egy lengyel emberből egy második Lindbergh lehet, de pápa nem.

SÍELÉS

Egy nap Wojtyla püspöktől megkérdezték, helyénvaló-e, ha egy bíboros síelni megy. A leendő pápa elmosolyodott és ezt válaszolta: „Egy bíborosnak nem illik rosszul síelnie”.

FAUSTYNA NŐVÉR NAPLÓJA

A krakkói érsek több boldoggá avatási eljárást is személyesen felügyelt, köztük honfitársa, Faustyna Kowalska nővér boldoggá avatását is. Egy napon egy magát nélkülözhetetlennek tartó teológus azt követelte, hogy a nővérek adják át neki a leendő szent eredeti naplóját. Amikor a rend elöljárója eljött, hogy Wojtyla püspökkel konzultáljon erről, a püspök teljes határozottsággal így válaszolt: 

„Nővér, a naplót csak egyféleképpen lehet továbbítani. Villamossal kell utaznia, és ha a villamos kisiklik, a napló elvész. Ön is elpusztul. De az ön esetében ez nem komoly, mert a mennybe jut. Viszont Faustyna naplója nem tűnhet el!”

A LÉPCSŐKORLÁT

Egyszer Wojtyla püspök előadást tartott a tuchowi szemináriumban, Dél-Lengyelországban.  A szeminaristáknak nem csak a remek oktatás tetszett: legalább annyira örültek annak, ahogyan a püspök az előadóterem és a refektórium közötti emeleteket leküzdötte. A krakkói érsek ugyanis egyszerűen ráült a lépcsőkorlátra, és lecsúszott…

A KOMMUNISTA ÜGYNÖK

Hogy elkerülje a főpapoknak fenntartott, néha nyomasztóan ünnepélyes fogadtatást, Wojtyla bíboros gyakran rögtönzésszerűen látogatta a plébániákat, különösen hegyi túrái során. Egy nap, amikor egy templom hátsó részében ült, hogy feltűnés nélkül a szentbeszédet hallgassa, elővette a zsebéből a jegyzetfüzetét, és írni kezdett valamit. A templomban lévő helyi lakosok máris biztosra vették, hogy ez az ember itt egy besúgó, egy kommunista ügynök. Azonnal megállapodtak abban, hogy meg kell leckéztetni, hogy többé ne súgjon be senkit. Amikor az idegen elhagyta a templomot, félrehívták, és követelték, hogy mutassa meg a jegyzetfüzetét. Wojtylát szórakoztatta a jelenet, és nem válaszolt semmit. A helyiek nem folytathatták, mert a plébános, aki mindent látott, közbelépett , és lélekszakadva felkiáltott: „Istenem, de hiszen ez Őexcellenciája!”

A PIROS ZOKNI

1967-ben Karol Wojtylát, Krakkó érsekét bíborossá nevezték ki. A leendő pápa a hivatalos beiktatásra Rómába utazott. Az etikett nagyon szigorúan piros ruhát követel az ilyen alkalmakra. A lengyelországi kereskedelemben mutatkozó hiányok miatt azonban a későbbi II. János Pál minden igyekezete ellenére sem tudott vörös zoknit vásárolni. Az őt Rómába kísérő Pieronek püspök mesélte ezt az anekdotát: „Szóval, Karol Wojtyla hiányos öltözetben kapta meg a bíborosi címet.” A szertartásról kifelé jövet az új bíboros azt mondta barátjának: „Nem is volt olyan rossz. Volt másik két bíboros is, akinek nem volt piros zoknija!”

AKI ÉNEKEL, AZ KÉTSZERESEN IMÁDKOZIK?

Egy koncert alkalmával, a zene szépségéről szólva II. János Pál felidézte Szent Ágoston szavait: „Aki énekel, az kétszeresen imádkozik”. A koncert után aztán a pápa néhány szót váltott az Egyesült Államok szentszéki nagykövetével:

– Hát igen, a papoknak sokat kell énekelniük a templomban, még ha nem is sikerül nekik jól.

– És Őszentsége jól énekel?

– Nos, amikor énekelek, csak egyszeresen imádkozom!

ÖREGSÉG

Egyszer egy püspök, aki körülbelül egyidős volt II. János Pállal, megjegyezte neki: „Hát, Szentatya, bizony öregszünk…”. A pápa ránézett és így válaszolt: „Igen, de én a lábammal kezdem!”

A CASTEL GANDOLFO USZODÁJA

A sajtó erősen kritizálta, hogy Castel Gandolfóban egy úszómedencét terveznek megépíteni. A média nem habozott elítélni a pápa luxusigényeit. A Szentatya így válaszolt: „Egy pápának mozgásra is szüksége van. A temetésem és egy új konklávé sokkal többe kerülne.”

A PÁPAMOBIL

Nem sokkal az 1981-es merénylet után a Szentatyának új közlekedési módot kellett kipróbálnia, fel kellett avatnia a pápamobilnak elnevezett páncélozott autót. A biztonsági szolgálatok megpróbálták meggyőzni a Szentatyát egy ilyen “üvegbörtön” szükségességéről:

– Csökkenti a kockázatokat! Nem tehetünk róla, aggódunk Őszentségéért.

– Én is – felelte a pápa – aggódom a szentségemért…

Vannak vidám pillanatok az egyházban!

Fordította: Solymosi Judit
Forrás: Aleteia