Kanut halála Christian Albrecht von Benzon festményén

Károly meggyilkolása egy korabeli krónika miniatűrjén

Apja IV. Knut dán király, anyja Adele de Flandre, I. Róbert flamand gróf lánya.[1] Apja, aki trónra kerülése előtt számos Angliába irányuló viking expedícióban vett részt, meglehetősen ambiciózus király volt és módszeresen próbálta a királyi hatalmat kiterjeszteni és megszilárdítani. Többek között magának követelte a közös használatú földek tulajdonjogát, valamint a hajótörésekből származó és az utódok nélkül elhunyt szabadok javait. Emellett a keresztény egyház védelmezője és támogatója volt – mindez meglehetősen nagy nyugtalanságot váltott ki alattvalóiból. 1085-ben éppen egy nagy flottát szervezett, amellyel Angliát szándékozott meghódítani, de Jutland déli részén, ahol Kanut tartózkodott, felkelés tört ki. A király és támogatói egy templomba menekültek, de a lázadók megrohanták a templomot és 1086. július 10-én Kanutöt, Benedikt bátyjával és 17 kísérőjükkel együtt az oltár közelében lemészárolták.

Apja halála után anyja azonnal Flandriába utazott a csecsemő Károllyal, aki nagyapja, I. Róbert flamand gróf udvarában nevelkedett. Bár fiatal kora miatt nem tudott részt venni az első keresztes hadjáratban, 1107-ben a Szentföldre utazott[2] nagybátyja, II. Róbert flamand gróf pártfogása alatt.[3] A grófi udvarban együtt nevelkedett és ezáltal jó kapcsolatban volt a későbbi VII. Balduin flamand gróffal, akinek egyik leghűségesebb tanácsadója lett. 1115-ben Balduin a pikardiai Encres várát adományozta neki, amit korábban Hugó „de Camp d'Avène”, Saint-Pol grófjától szerzett meg.[4] Együtt vettek részt Balduin 1118-as normandiai hadjáratában I. Henrik angol király ellen, ahol Balduin súlyos fejsérüléseket szenvedett. Halálos ágyán a gyermektelen Balduin örökösének nevezte ki és 1119-ben elfoglalta a grófi trónt.

Öröklését hevesen ellenezte Clemence de Bourgogne, Balduin anyja, aki Károllyal szemben a későbbi grófot, Ypresi Vilmost támogatta és maga mellé állította III. Balduin hainaut-i grófot is.[5] Károly sikeresen védte meg címét ellenfeleitől: legyőzte és fogságba ejtette Vilmost, akit Károly hűbérúri címekkel és pénzzel igyekezett kiengesztelni. III. Balduint és szövetségesét, Thomas de Coucy-t a csatatéren legyőzte, Hugó „Champ d’Avoine” erődítményeit lerombolta és Saint-Pol-t elfoglalta.

Károly már a korabeli források szerint is népszerű gróf volt, búzát osztott a rászorulóknak és támogatta a független bíróságok működését – ennek is köszönheti a „Jó” melléknevet. Mélyen vallásos ember volt, aki állítólag megfeddte a Szt. Bertin kolostor apátját, amiért az vízkereszt napján járult a gróf elé valami birtokjogi ügyben, hogy miért nem a templomban van és misét celebrál. Belpolitikájának egyik lényeges eleme volt a flamand nemesurak közötti és a szegények ellen irányuló erőszak megfékezése. Amikor a francia püspökök kihirdették „Isten békéjét”, Károly is csatlakozott ehhez és elrendelte, hogy egy évben csak 100 nap lehet harcolni. A fegyveres összecsapásokat különösen tiltotta advent és a böjti időszak alatt, a szentek ünnepnapjain, valamint minden héten szerda estétől hétfő reggelig.

Hírnevének is köszönhette, hogy II. Balduin jeruzsálemi király fogsága alatt (1123-24) a királlyal szemben álló nemesurak Károlynak ajánlották fel a királyi címet, amit ő visszautasított, mivel „flamand alattvalói boldogságának” szentelte magát.[6] 1125-ben V. Henrik német-római császár halála után a császári cím egyik esélyese volt,[7] jelölését különösen támogatta Frigyes kölni érsek. 1123-ban VI. Lajos francia király szövetségeseként vonult hadba I. Henrik angol király ellen.

1124/25 tele különösen hideg volt, a búza elfagyott és 1126-ban Flandriában éhínség tört ki. Károly ekkor búzát osztott ki a grófi raktárakból, elkobozta és olcsón eladta a nemesurak tartalékainak egy részét, megtiltotta, hogy spekulációs céllal búzát halmozzanak fel, előírta, hogy a termőföldek egy részén babot és borsót vessenek (amely hamarabb beérik, mint a búza), támogatta a szegényeket és megtiltotta a sörfőzést (hogy a gabonát is kenyérsütésre használják), valamint maximált árat szabott a bornak (hogy a borkereskedők ne tudjanak meggazdagodni a sörhiányon). A búzahiány egyik haszonélvezője Bertulf, a bruggei Szt. Donát templom provostja és Flandria kancellárja, aki egyben az Erembald klán vezetője is volt – ezt a klánt Károly azzal vádolta, hogy azok a bruggei kereskedők által importált gabona nagy részét felvásárolták. Bertulf a vádakat elutasította, mire Károly elkoboztatta a raktáraiban és a padláson felhalmozott gabonát és visszaadta neki pontosan azt a pénzt, amit a kereskedőknek fizetett.

Bertulf és családja bosszút esküdött. A helyzetet tovább súlyosbította, amikor Károly lovagi tornát szervezett nemesei számára, de megtiltotta egy Robrecht de Crecques indulását alacsony származása miatt. Robrecht nemesi származású volt, de egy szolgálót vett feleségül és a korabeli flamand szokásjog szerint, ha egy nemes egy évnél és egy napnál hosszabb ideig élt együtt egy alacsony származású személlyel, akkor elvesztette nemesi címét. A szóban forgó feleség ráadásul az Erembaldok egyik rokona volt, ezért Károly bíróság elé idézte a családot, hogy bizonyítsák be szabad származásukat. Mivel ennek nem tudtak eleget tenni és emiatt minden állásukat és tisztségüket elveszthették volna, a család úgy határozott, hogy a grófot meg kell gyilkolni.

A feladatra a kancellár unokaöccsét, Borsiard-ot szemelték ki, akit a gróf különösen szigorúan megbüntetett a béke megsértése miatt és elkoboztatta kastélyát. 1127-ben Borsiard és segítői lemészárolták a grófot Brugge egyik templomában, miközben az misét hallgatott Hamvazószerdán. A merénylet sikeréhez az is hozzájárult, hogy Károly megtiltotta a lovagoknak, hogy békeidőben kardot hordjanak – mivel a lovagi etika szerint rajtaütésből, csellel tilos volt bárkit megtámadni. A hat merénylő bő ruhája alá rejtette kardját és úgy törtek rá az oltár előtt imádkozó grófra. A merénylőket a gróf megmaradt hívei felkutatták és összesen 28 összeesküvőt fogtak el. A foglyokat VI. Lajos francia király parancsára a bruggei vár legmagasabb tornyából a mélybe vetették.[8] A grófi címet VI. Lajos Ypresi Vilmosnak adta, amit viszont a flamand városok elleneztek.[9]

Károly holttestét, amely a korabeli (feltehetően túlzó) leírások alapján 9 láb magas volt (kb. 2,7 m) a Szent Donát templom sekrestyéjében helyezték nyugovóra. Innen 1606. november 26-án áthelyezték a templom felső részébe Brugge püspöke, Philippe de Rodoan utasítására. Vallásossága miatt és mivel templomban érte a vég, Károlyt hamarosan mártírként és szentként kezdték tisztelni a helyiek. 1883-ban XIII. Leó pápa szentté avatta. Neogótikus stílusban készült ereklyetartója ma a bruggei Szent Megváltó-katedrálisban (Sint-Salvatorkathedraal) található.