A Jóisten húsvétkor a világ legnagyobb szeretetét nyilvánította ki felénk: mert Jézus nem csupán meghalt nagy kínok között értünk, hanem föl is támadt. És azóta ez a záloga, biztosítéka annak, hogy mi is föltámadunk, és örökre boldogok leszünk. Sírás, gyász, könny, fájdalom, betegség már nem lesz (Jel 4–5.).

Ennél jobban már tényleg nem fejezhette ki, hogy végtelenül szeret minket. Nekünk is példát adott a szeretetre, mint ami a legfontosabb az életünkben. A Nagypéntek és az első Húsvét óta még biztosabbak lehetünk, hogy a szeretet és a szeretetben való növekedés az emberi élet lényege. Még a mozgássérült Paul is megértette, hogy a szeretetnél nincsen fontosabb. Jean Vanier-től olvasható a következő történet. Az egyik asszony mozgássérült fiút szült. Nagyon föllázadt Isten ellen: miért éppen az ő Paulja ilyen szerencsétlen? Öt év kellett, míg ezt el tudta fogadni. Nem adta intézetbe, hanem nevelte a fiát. Ötéves volt a kis fiú, amikor megvakult. Az asszony ekkor teljesen összeomlott. Felháborodásában megint Istent kárhoztatta: „Miért tetted ezt velem, Istenem?” Mire a gyerek megszólalt: „Ne sírj, mama! A szívem még jó, tudok szeretni! Ne sírj hát, mama! Érted? A szívem még jó, még tudlak szeretni.”

Húsvét óriási ajándéka a föltámadás. Mint minden ajándékot, ezt el is lehet fogadni, de el is lehet utasítani. Ne legyünk szeretetlenek, hálátlanok a Jóistennel szemben. Sőt pontosabban fogalmazva, ne legyünk kegyetlenek Vele szemben! A kegyetlen szó alatt ezt értem: minden embernek adni akarja ezt az óriási ajándékot, a feltámadást, a mennyországot. De sokan ellökik maguktól. Visszautasítják. Úgy, hogy nem törődnek Vele, nem érdekli őket. Mihez is hasonlítsam ezt? Ez pl. ahhoz hasonló, mikor az apa odaajándékoz a fiának 100 milliárd eurót, mire a fia összetépi a pénzt, és az apa arcába vágja. De csak hasonló. Azért, mert a 100 milliárd euró visszautasításánál is nagyobb esztelenség, szívtelenség, sőt kegyetlenség a Jézus drága vére árán megszerzett föltámadás és mennyország visszautasítása. Gondoljunk csak bele jobban és jobban ebbe az összehasonlításba!

Gondolj bele: mikor meghalunk, mindent itt hagyunk. De vár ránk a gyönyörű mennyország, a boldog feltámadás, az örök élet. Nagy bizalommal remélhetjük, hogy mireánk is vár, akik hiszünk benne, és készülünk rá örömmel. De mi vár azokra, arra a sok emberre, akik nem hisznek, akik nem vágyódnak rá? Akik kihagyják az életükből Jézus Krisztust? Akik visszautasítják Isten húsvéti, e legnagyobb ajándékát, mely messze többet ér a világ összes pénzénél? Persze bízhatnának ők is Isten végtelen irgalmában.

De nem jobb-e nekünk, akik hitben, reménységben és szeretetben élünk, és a Jóisten tenyerére simulunk? Így aztán nem félünk a haláltól, mely számunkra a „Feltámadás Országába” vezető kapu.

Pribitek László plébános