A tegnap, Húsvét napján már megízleltük húsvét kegyelmét, ma az ünnep másodnapján folytatódik az ünneplésünk.

A szentírási olvasmányok újra a Feltámadott Krisztus hírnökeit állítják elénk, akik megosztják velünk, az Úr Jézussal való találkozásuk örömét. Már csak hangulatilag is mennyire mások a húsvéti események szereplői, mint a nagyheti történések, a keresztre feszítés tanúi. Milyen sok kérdés gyötörhette az apostolokat, amikor nagypénteket követően romokban hevert

minden reményük. Igehirdető munkájában lelkesen követték Jézust. Mindenki szép jövőt jósolt nekik, és ennek reményében mindent elhagytak. Három év röpült el az életükből visszafordíthatatlanul és ime Nagypéntek mindent keresztül húzott. Megriadva szaladtak szét, várakozásukban becsapottnak érezték magukat. Most már csak a túlélésen gondolkodtak. Szép volt, jó volt, kár hogy ez lett a vége, gondolhatták. És íme, mindaz, ami befejezésnek tűnt, kiderült, hogy valójában kezedet. Nagypéntek látszólagos kudarcát, Isten meglepetése oldotta fel. Olyan meglepetés, amely minden előző fordulatot felülmúlt, mert ennek nincs előzménye, összehasonlíthatatlanul egészen új.

Jézus, feltámadásával legyőzte a halált, legyőzte a kínt, az elveszett reményt. Erre senki nem számított, ez semmilyen földi forgatókönyvben nem volt benne, nem is lehetett. Az emberi logika szerint, a vég után semmi nem következik. Csupán Isten kezdeményezéseként vált lehetségessé az, hogy a halál után újra kiviruljon az élet.

Ami Jézussal történt nem csak rá vonatkozik, hisz a feltámadás tanúit, mind bevonta ebbe az új lehetőségbe. Az asszonyok „remegve, de nagy örömmel futottak, hogy megvigyék a hírt a tanítványoknak. És íme egyszerre, Jézus jött velük szembe” Péter és János az első hírre, hogy üres a sír elrohantak megbizonyosodni és az otthagyott leplek már nem csak a tapasztalatot jelentették, hanem a hit világába tartoztak: látták és hittek. Aztán jött az első találkozás Húsvét este, amelyet még jó néhány követett, hogy megértsék a nagy igazságot: ahol véget ér az ember tehetetlensége, ott kezdődik Isten mindenhatósága. Így a Feltámadottal való találkozás az apostoloknak visszaadta az elveszített lendületet. Újra éledt a jövőbe vetett bizalmuk, most már újra nem sajnálták, hogy mindent elhagytak, és semmi nem téríthette el őket attól, hogy ennek az új életnek az öröméről, a feltámadás tényéről beszéljenek.

Csupán a főtanács tagjai, és a pénzzel megvásárolt katonák zárták ki magukat a húsvét öröméből. Hazugsággal tartották fenn látszat világukat, és a valóság elhaladt mellettük.

Mindez számunkra is nagy figyelmeztetés. Még ha gyakran meg is tapasztaljuk emberi létünk határait, hogyha el is csüggesztene mindaz, ami akadályként elénk mered, a Feltámadott Krisztusban mindig van új lehetőség. Ne csukjuk be lelki szemünket a kegyelem valósága előtt. Tudnunk kell, hogy még saját bűneink sírja sem kötözhet meg, hogyha az Úr Jézushoz járulunk. Mert a Feltámadott Krisztus nem csak tud rólunk, nem távolról figyeli bezártságunkat, hanem bennünk és közöttünk él. Minket is részesíteni akar a Vele való találkozás örömében. Azt akarja, hogy megváltozott életvitelünk, másokra is átragadjon. Mennyire jó lenne, ha mások számára is közvetíthetnénk a keresztény élet által nyújtott reményt, az újrakezdés lehetőségébe vetett bizalmat.

HIMNUSZ