(Jósáfát) az Úr útjain járt, egyre bátrabb lett, és újból eltávolította... a szent fákat. (2Krón 17,1-9)
Szükségünk van pozitív példaképekre, akiket nem idealizálunk, és főleg nem imádunk, de akiktől helytállást tanulhatunk. A Biblia több ilyen személyt állít elénk. Ilyen volt Jósáfát is, vizsgáljuk meg az ő életét most néhány napon át!
Kr. e. 872-848-ig volt a kettészakadt Izrael déli részének, Júdának a királya. Nehéz helyzetben vette át az országot, mert elődje gyengekezű ember volt, aki alatt a tiszta egyistenhittel pogány elemek is keveredtek, az erkölcsi értékek viszonylagossá váltak, s ebből sokféle lazaság, szabadosság, az idegen és káros szellemiség iránti tolerancia is származott. Mint ma is.
Mit tett Jósáfát ebben a helyzetben? Meg volt győződve arról, hogv népe akkor jár jól, ha neki magának szoros kapcsolata lesz Istennel, ha ő mindig figyel Isten akaratára, és úgy uralkodik, hogy Istennek fog engedelmeskedni.
Bizonyos volt abban, hogy a gazdasági és szociális fejlődésnek, a családi és munkaerkölcsnek is hitbeli gyökerei vannak. Ezért istenismeretre és istenfélelemre kell tanítani az embereket, mert ettől függ minden. Elővette hát az akkori Bibliát, Mózes könyveit, és elkezdték rá tanítani a népet.
Eközben pedig Isten adott neki jó gondolatokat, így kezdte el megszervezni az ország védelmét, egyre nagyobb tekintélye lett otthon és külföldön is, és elindult lassan az anyagi gyarapodás is.
Hisszük-e, hogy a mi személyes, családi, munkahelyi életünk is attól függ, hogy Isten parancsai szerint élünk-e, és az ő útján járunk-e? Hogy ledöntünk minden bálványt, és egyedül az élő Istenben bízunk, benne gyökerezik, belőle táplálkozik az életünk, tőle kérünk és várunk mindent: tanácsot, védelmet, segítséget, áldást.
Kommentáld!