"Mert így szól az én Uram, az Úr, Izráel Szentje: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok..."
A feleségemmel a főzős vetélkedőműsorok rajongói vagyunk. Biztosan te is tudod, hogy miről beszélek: híres emberek, vagy éppen hétköznapiak, mint te és én, főznek a legjobb tudásuk szerint, amit aztán elismert séfek értékelnek, és az évad végén a legjobban teljesítőt jutalmazzák. Elnézve ezeket a műsorokat, sokszor megjegyeztük már, hogy milyen elképesztő sok ismeretre van szüksége valakinek, aki szakácsként nagyot akar alkotni egy étteremben.
Aki nem elégszik meg a rántott sajt-hasábburgonya párosítással, vagy a cukorborsó főzelékkel, hanem el akar mélyedni a konyhaművészetben. Nyilván, most azokról a hivatásos séfekről beszélek, akik a tudásuk legjavát az évad során a versenyzőknek is próbálják átadni.
Az évad végére aztán a versenyző is megtanulja a legfontosabb fogásokat, és a mentora legnagyobb örömére közel éttermi színvonalú ételeket főz... Persze csak a legjobb esetben. Mert sokszor előfordul, hogy minden felkészültség, tudás és talpraesettség ellenére is, a versenyhelyzet a legrosszabbat hozza ki a játékosból és ő a feladat során külső szemlélő számára teljesen érthetetlen módon leblokkol. A stressz lesz úrrá rajta, nem tud összpontosítani, agresszívan válaszol, ha hozzászólnak, a hibákból nem tud felállni. Ennek sajnos általában a versenyből való kiesés a vége.
Kicsit a keresztény élete is ilyen. A létező legjobb mentor készít bennünket a versenyre, minden eszköz a kezünkben, a tudás a fejünkben, és mégis, stresszhelyzetben gyakran leblokkolunk. Nem tudjuk, mit tegyünk. Ahelyett, hogy összpontosítanánk és gördülékenyen megoldanánk az elénk tornyosuló problémát, másokat méregetünk, másra helyezzük a saját felelősségünket, és a végén az egész produktumot dobhatjuk a kukába.
Az élet minden területén ilyenkor a legjobb tanács amit a mai igénk tanácsol: megtérés és higgadtság, béke és bizalom azok, amik segítenek a folytatásban. Higgadtan, egy lépést hátralépve felmérni, hogy jó felé tartunk-e (ha nem, itt az ideje "megtérni", vagyis változtatni az útvonalon, szükség esetén visszafordulni) és Istenben bízva, békességben folytatni az utunkat, immár a jó irányban.
Az ilyen hozzáállásból csak jó dolog sülhet (esetenként főhet) ki.
Áldott napot!
Kommentáld!