„Hányszor kell megbocsátanom?” – kérdezi Jézustól Péter apostol. Kérdésének hátterében az a meggyőződés húzódik meg, hogy a megbocsátás a gyengeség jele, és ha az ember többször is megbocsát, az visszaélésre ad alkalmat. A törvény világos: „szemet szemért, fogat fogért”, és ez erre a helyzetre is érvényes. Jézus pedig nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem hogy tökéletessé tegye. Megértjük, hogy Péter igazságérzete háborog, amikor úgy tűnik, Krisztus meghaladottnak tekinti ezt a törvényt. Ma is vannak, akik méltatlankodnak, mondván, hogyan lehet a szentgyónásban újra és újra megbocsátani az ismétlődő bűnöket. Amikor Jézus azt válaszolja Péternek: „hetvenszer hétszer”, nemcsak mint legfőbb törvényhozó szól, aki a szeretet törvényét fölébe helyezi az igazságosság törvényének, amely szinte patikamérlegen mérte a bűnt és az okozott kár jóvátételének mértékét, legyen szó szemről, fogról vagy pofonról.

Jézus beteljesíteni jött az ószövetségi törvényt, nem eltörölni, helyettesíteni, vagy új fontossági sorrendbe állítani. Másról is szó van itt, nem csak a törvények hierarchiájáról.

Ezt az új szempontot Szent Pál apostol úgy fejezi ki, hogy Jézus bűnné vált értünk, amikor magára vette a bűneinket. Megváltó halála után az ember új helyzetbe került: összes bűneiért bocsánatot nyert, adósságát megfizették, ítéletét eltörölték. Isten ugyanis „azt, aki bűnt nem ismert, »bűnné« tette értünk, hogy benne »Isten igazságossága« legyünk” (2Kor 5,21).

A „szemet szemért, fogat fogért” törvényt a szeretet törvénye nem helyettesítette, hanem teljessé tette. Az igazságosság törvénye nem szenved csorbát, a patikamérleg nem billen el, mert Krisztus adta a szemét, ő adta a fogát, ő kapta a pofont, ő fizetett meg a bűneinkért. A mennyei Atya ezért nem önmagunkban lát bennünket, hanem mint Krisztusban megigazult, bocsánatot nyert gyermekeit, akiknek adósságlevelét Fia érdemeiért eltörölte. Személyes bűneink gyengíthetik az Atyához fűződő gyermeki kapcsolatunkat, de nem tudják eltörölni. Az embert ezért nem annyira a bűnei határozzák meg, mint inkább a végtelenül irgalmas Isten bocsánata. Meghökkentő képpel írja le ezt a Szarovi Szent Szerafimnak, a híres orosz ikonfestőnek tulajdonított mondás: „Miközben az ember bűne csak egy marék homok, addig az isteni irgalmasság maga a végtelen tenger.”

Jézus azért kéri ezt a bőkezű megbocsátást az emberi kapcsolatokban, mert az Atya példája lebeg a szeme előtt. Ha Isten úgy tekint az emberre, mint akinek Krisztusban megbocsátott, mi sem tekinthetünk egymásra úgy, mint elítéltekre. Ez nem azt jelenti, hogy a keresztények a tökéletesek társaságaként határoznák meg magukat, hanem sokkal inkább a kölcsönös megbocsátás közösségeként.

Ternyák Csaba érsek