Évközi 6. vasárnap

EVANGÉLIUM

Abban az időben: Egy leprás jött Jézushoz. Térdre borult előtte, és így kérlelte: „Ha akarod, te meg tudsz tisztítani engem!” Jézusnak megesett rajta a szíve. Kinyújtotta kezét, megérintette, és azt mondta neki: „Akarom! Tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a leprája, és megtisztult. Jézus szigorúan ráparancsolt, és mindjárt elküldte ezekkel a szavakkal: „Vigyázz, ne szólj erről senkinek egy szót sem, hanem menj, mutasd meg magadat a papnak, és tisztulásodért mutasd be a Mózes rendelte áldozatot, bizonyságul nekik.” Ám az, alighogy elment, mindenfelé hirdetni és híresztelni kezdte a dolgot. Emiatt Jézus nem mehetett többé nyilvánosan a városba, inkább kint, elhagyatott helyeken tartózkodott. Mégis, mindenünnen özönlöttek hozzá az emberek. (Mk 1,40-45)

Mindig is éltek a társadalomból kiszorított emberek. A „normalitás” címszó alatt egy egész sereg embernek kellett és kell ma is másodrangúként, értéktelenként, ki-, illetve lenézettként élnie mindennapjait. Talán a bennünk levő utálat, undor képes a legerősebb falakat húzni egyes csoportok közé. Ami fölkelti bennünk ezt az ősi, elemi érzést, attól igyekszünk lehető legtávolabb tartani magunkat. Aztán ott vannak a félelmeink, gátlásaink, ott van az ezekből táplálkozó megvetésünk, lenéző tekintetünk – ezekkel építjük saját létezésünk bevehetetlen bástyáit.A társadalmunk rengeteg intézményt dedikált utálatunknak és undorunknak. Ha a középkorban a „bolondokat” még félelmetes egyéneknek tekintették, akik adott esetben mély, mások által tabuként kezelt vagy veszélyes igazságokat mondanak ki, a koraújkor találékonysága létrehozta a „bolondok lakta hajót”. A stultifera navis-nak nevezett hajó arra szolgált, hogy az értelmüket használni képtelen, saját magukról gondoskodni nem tudó embereket egy ilyen hajóra ültették, majd elengedték őket a nyílt tengeren. Mivel egyikük sem tudta kormányozni a szerkezetet, végük csakhamar a pusztulás lett. Az emberiség természetesen szégyellte ezt a nyílt kegyetlenséget, és csakhamar külön épületeket hozott létre a kor bolondjainak, akiket ide internáltak, saját elképzelésük szerint gyógyítottak, tanulmányoztak, majd engedték meghalni. Az undor és félelem építette helyeket Michel Foucault heterotópiáknak nevezi. Ez a furcsa szó olyan helyeket jelöl, amelyeken tetten érhető a társadalom védekező, kizáró hatalma. Heterotópia pl. a temető, mert az élők helyét elzárja a holtakétól. Bár nem mindenhol egyformán, de a temetőben más szabályok irányítják az élők viselkedését: megadott időpontokban szokás kimenni oda, nem szabad hangoskodni stb. De ugyanilyen heterotópia a kórház is, mert oda csupán a betegnek szabad bemenni, más emberek ki-bejárását szigorú szabályok korlátozzák. Ott vannak továbbá a börtönök, a heterotópiák kiemelt helyei. Senki sem megy jószántából oda, nem mehet be akárki, az onnan való szabadulást pedig egy egész sor jogi és erkölcsi szabály korlátozza. A modern kor tere tele van heterotópiákkal. Majdnem minden lépésünket meghatározza egy-egy szabály. Akár bevásárlóközpontokban, reptereken, polgármesteri hivatalban, iskolákban vagyunk, mindenütt ellenőrzött és szabályozott helyre lépünk. Amikor Jézus élt, a leprás személye maga is egy heterotópia volt. Őt nem zárták be, de ahol járt, az a hely tisztátalannak számított. Megszaggatott ruhával, csengővel és hangos kiáltással kellett jeleznie a hozzá közeledő társainak, hogy a hely, ahol jár, fertőzött. Hogy jelenlétével átírta a társadalmi érintkezés szabályait: nem volt szabad közel menni hozzá, szóba állni vele, nem beszélve az érintésről. A korabeli leprás olyan volt, mint ma bárki, aki az említett heterotópiák egyikét lakja. A különbség annyi, hogy ma az intézmény tart távol tőlük, abban az időben a fertőzéstől és haláltól való félelem, illetve a kultikus előírások rajzolták ki a határokat. A leprás ember egyszerre volt beteg és emberek közelében mozgó intézmény. Jézus szemében nem léteztek heterotópiák. A sírokban bújkáló emberből is kiűzte az ördögöt, a leprást is megérintette, és levette róla a félelmet ébresztő erőt. Visszaadta őt annak a társadalomnak, amely kivetette magából. A túlvilágnak is van heterotópiája. Ez a pokol és a tisztítótűz. Jézus a határokat átlépve leszállt az alvilágba, és kihozta onnan a szabadulásra várókat. Ahogy itt a földön megtisztította a leprást, a túlvilág mélyéről is vissza tudta hozni azokat, akik kizárták magukat a boldogságból.

László István székelyszenttamási plébános

Megjelent a Vasárnap 2021/ 7. számában.