Pál szerint két
különböző szomorúság létezik. Van egy olyan, ami pusztán szomorúság.
Aminek semmi más haszna nincs, mint hogy rossz kedvünk legyen. Van olyan
szomorúság, amit azért érzünk, mert valami, vagy valaki elrontotta a
kedvünket. Ez a fajta szomorúság nem hasznos. Nincs értelme.
Pál ír egy levelet a
korintusi gyülekezetnek, és azt látja, hogy a gyülekezet szomorú azok
miatt a dolgok miatt, amit írt. Pál tud keményen írni, így nem is csoda,
ha valaki rosszul érezte magát miatta. A folytatás azonban más. Azt is
észreveszi, hogy ugyan szomorúak, de mint a tűztől, úgy óvakodnak,
nehogy bármi olyan dolgot tegyenek, amiről Pál írt.
Két féle szomorúság van.
Van egy haszontalan, aminek a lényege csupán a rossz érzés, és egy
másik, ami hasznos, mert üdvösségre indít. Az, amikor egy helyzetben
vagyok, és azon kesergek, az nem hasznos szomorúság. Amikor csak magamat
ingerlem, és megpróbálom bebizonyítani, hogy milyen rossz az életem, az
nem hasznos szomorúság. Amikor elismerem, hogy bűnös vagyok, de csak
arra volt az egész jó, hogy a sarokban pityergek miatta, az nem hasznos
szomorúság.
A hasznos szomorúság
eredményes. Valamilyen tettet eredményez. Megtérést, változást, erőt. A
hasznos szomorúság az, amikor felismerem, hogy hol vagyok, viszont ne
fogadom el úgy, mint örök állapotot. Az, amikor úgy, hogy tisztában
vagyok a jelenlegi helyzet súlyával, mégis meg akarok indulni egy jobb
irányba.
Lehetek szomorú. Azzal nincs baj. A kérdés csak az, hogy mihez kezdek vele.
Áldott napot!
Kommentáld!